A játék véget ért – a vidéki és a fővárosi Edda Művek (1. rész)

2012.06.08. 16:40, rerecorder

A Recorder magazin május végén megjelent ötödik számának fókusztémája a Vidék vs főváros címet kapta, ezen belül kiemelt helyen szerepel egy nagy cikk a miskolci Edda Művek 1983-as feloszlásáról és két évvel későbbi budapesti újjáalakulásáról. Az Edda búcsúkoncertjéről a Magyar Televízió Ifjúsági Osztálya számára Almási Tamás rendezésében Kölyköd voltam címmel dokumentumfilm is készült, melyet azonban a zenekar frontembere, Pataky Attila le akart tiltatni. A filmet végül 1985-ben bemutatta a televízió, néhány magyarországi és külföldi filmfesztiválon levetítésre került, sőt még a francia ARTE tévécsatorna is megvásárolta, de itthoni moziforgalmazásig soha nem jutott el. A Recorder június 13-án az ötödik lapszámot ünneplő Recorder 005 Partyn levetíti a ritka filmet a Toldi moziban és az vetítés után még egy beszélgetésre is sor kerül Almási Tamás rendezővel. Most pedig következzék az Eddáról szóló cikk monumentálisra kibővített háromrészes változata, első fejezetében a magyar rock hetvenes évekbeli állapotával és az Edda diadalmenetével (a második és harmadik részt a jövő hét elején adjuk közre).

1983. december 17-én végképp lezárult egy történet. A „bakancsos” Edda ezen a napon tartotta búcsúkoncertjét a miskolci Sportcsarnokban. Lemez és dokumentumfilm is készült az eseményről. Nem csak egy legendás zenekarnak lett vége: ez volt a csöves-korszak búcsúja is. A koncert közel harminc év elteltével is érzelmeket kavar fel.

Hogyan is kezdődött az egész?

Tíz évvel korábban, 1973. június 10-én, egész napos rockfesztivált rendeztek Miskolcon, a DVTK stadionban. Az eseményen fellépett a Neoton, a KITT-Egylet (Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a Trió), a Generál, a Bergendy, a V’73, a Syrius együttes Tátrai Tiborral, a miskolci Ex Vér zenekar, a Mini, és itt debütált a Gesarolból lett P. Mobil. A fesztivál – kissé megkésve – lezárta a hatvanas éveket és a beat korszakot, és új fejezetet is nyitott. És egy helyi zenekar, az Edda pályára állását is ösztönözte.

1983. szeptember 6-án ismét fesztiválnak adott otthont Miskolc. A helyszín ezúttal a népkerti salakmotorpálya volt. A Jubileumi Rock Fesztivál a tíz évvel korábbi találkozót idézte fel. A Gépfolklór, a Radics Béla Emlékzenekar, a Sirokkó, a Skorpió, a Hobo Blues Band, az Omega, a Mini és a P. Mobil zenélt. És persze az ország egyik legnépszerűbb rockcsapata, az akkor már három nagylemezes (mindegyik arany vagy platina) Edda Művek Miskolc. A zenekar, amely elsőként törte meg vidékről a fővárosi zenekarok uralmát. Az esemény 16.000 nézője aligha sejthette, hogy az együttesnek már csak bő három hónapja van hátra.

A két monstre koncert között történt néhány dolog a magyar rockban. 1976-ban berobbant a Piramis, csúcsra jutott a rockhullám, kialakult a csöves jelenség. Révészék mellett topon volt a Mobil, a HBB és a Beatrice, majd a második hullámban, talán pont a legjobb időben, megjelent a miskolci Edda és minden babért learatott. Nem érdemtelenül. Az Eddát lehet szeretni, nem szeretni, de be kell látni: a maga műfajában baromi erős produkció volt! A Pataky által összehozott borsodi szupergrupp minden tekintetben nagyszerűen volt kitalálva. Zenében tudták hozni azt, amit a P. Mobil tudott, de azt is, amit a Korál, kemények és romantikusak voltak egyszerre. És mindehhez tökéletesen kialakított, részletekre is ügyelő imázs társult. A melós-zenekar, az őszinte vidéki banda, akik „nem a pénzért csinálják”, akik hitelesen szólnak a gyerekekhez, akik még a tagok neveit is ábécésorrendben tüntetik fel a borítón. Az Eddában nagyon sok munka volt, és ez meg is látszott. Bárhol léptek színpadra, mindig hatásos műsort kapott a közönség. Minden bulin úgy játszottak, mintha az életük függene tőle.

Diadalmenet

Volt két különösen ügyes zenész az együttesben, a fő dalszerző Slamovits István gitáros és a billentyűs Barta Alfonz. És volt egy nagyon szuggesztív, karizmatikus énekes, Pataky Attila, aki amellett, hogy csinálta a show-t, csorgott az izzadság a bajuszán, miközben meghalt a színpadon (és minden este meghalt a színpadon, Jászberénytől Budapestig), a színfalak mögött profin és kőkeményen intézett mindent. És volt hite a magas falak előtt, legyen az a hanglemezgyár, az Interkoncert vagy a vámhivatal. Ettől működött a dolog. „180 kilométer, néha több” – énekelte Schuster Lóri… és Pataky miskolci, Vörösmarty úti lakásától a pesti Vörösmarty téren található ORI-székházig bizony még hosszabb volt az út. „Te vagy az a khomanyoni a Bükkből?” – tette fel neki a kérdést első találkozásukkor Erdős Péter, foglalkozására nézve popcézár.

Talán az is sorsszerű, hogy ennek a zenekarnak Miskolcról kellett jönnie. Ami, akkor még, tényleg rockváros volt. Dalt írt hozzá a P. Mobil (Miskolc – Schusterék mindig otthon érezték magukat a városban és környékén), említi a Skorpió („A miskolci bulin a haverokat várjuk, átdumáljuk velük az éjszakát”), itt lőtte be sok zenekar a műsorát (ami itt megfelel, az az egész országban tetszeni fog), és nem maradhatott ki Kraft Tamás könyvéből sem. „Sok bandával voltam ott. A Rónai Műv. Házban. Jaj, ott olyan aranyos személyzet van! És mindig, minden nyitva van, és jó az áram, és van színpad, és fel van húzva a függöny, tisztaság van, rend van. Kevés hely van ilyen.

Az Edda jött, látott és győzött, első albumuk egy hónap alatt aranylemez lett 1980-ban. 1983-ig eladtak vagy 700.000 lemezt. El lehet képzelni, mennyi irigyük volt a szakmában. A zenekar ’83-ban is sikerrel koncertezett mindenütt. A színpadon egységes képet mutattak, de belül a bomlás már megindult. Az egyik pillér, Barta Alfonz szerelmes lett, 1983 nyarán disszidált Svájcba, itt hagyva nem csak a zenekart, de feleségét és négy éves kislányát is. Helyére Gay Tamás került, az új hullámos bajai Forumból. Slamovits változtatni akart, új stílusokkal kísérletezni, kilépni a lemez-turné-lemez-turné mókuskerékből. Pataky azt szerette volna, ha minden marad a régiben. A problémákat csak fokozta, hogy a lemezgyár visszadobta harmadik albumuk anyagát. A rázós szövegek nem tetszettek Erdőséknek, lírai dalokat kértek. A koncerteken már bejáratott számok helyett gyorsan újakat kellett írni, így egy felemás lemez született. „Tempót vesztettünk” – fogalmazott Pataky. Pedig a zenekar – a gyengébbre sikerült Edda III. ellenére – még mindig a csúcs közelében volt. Nem álltak már mellettük a kezdetben lelkes újságírók, mások taroltak a Pop-Meccs szavazásokon, nem volt akkora sikk szeretni őket, mint 1979-ben, de a bulik továbbra is telt házzal mentek. A mélyen lappangó feszültségek végül egy ifiparkos koncert utáni házibuliban törtek felszínre. Pataky véletlenül meghallotta, ahogy Slamovits a háta mögött ócsárolja őt idegenek előtt. Kérdőre vonta a gitárost. Innen nem volt visszaút. A kocka el volt vetve.

(folytatás következik)

Fábián Titusz

a REC 005 Party és a Kölyköd voltam filmvetítés Facebook-eseményoldala:
http://www.facebook.com/events/369147059807103

Következzék egy kis ízelítő abból, hogy milyen volt az 1983-as búcsúkoncert egy szemtanú beszámolója alapján:

Balikó Béla (néző): „Szerettem az Eddát, ahogy akkoriban nagyon sokan. Emlékszem, a harmadik lemezt még a Forinton dedikáltattam a bandával. Barta Alfonz meg alattunk lakott a Vámos utcában. Mindig ott állt az ablak alatt a malacorrú Volkswagen kisbusz, EDDA felirattal. 1983-ban 14 éves voltam, épp kezdtem a középiskolát, osztálytársaimmal mentünk a koncertre. A Bortanya akkor még létezett az Avason, ott találkozott a csapat, onnan indultunk. Az egész várost ellepték a csövesek, már délelőtt gyülekeztek a Sportcsarnok körül. Kóválygó, hitehagyott rajongók, akik tényleg úgy bolyongtak ott, mint akik elvesztettek mindent. Iszonyat volt, ahogy sírtak, néha hisztérikusan sikítoztak a csajok. A lemez közel sem adja vissza a koncert hangulatát. Koncert után is öngyilkos volt a feeling. A csajok tovább sírtak, a fiúk részegen támolyogtak, mindenki nagyon sokat ivott aznap este. A Sportcsarnok amúgy ideális helyszín volt erre a búcsúra. A hetvenes-nyolcvanas években, a csöves-korszak csúcsán európai hírű hely volt, ahol bulikon mindig lehetett találkozni a közönség soriban ismert budapesti arcokkal, zenészekkel. Én például egyszer Schuster Lórival néztem végig a Uriah Heepet. De játszott itt a Saxontól az UDO-ig mindenki.”

részlet az Edda búcsúkoncertjéből, a Kölyköd voltam című dal az azonos című filmből:

https://recorder.blog.hu/2012/06/08/a_jatek_veget_ert_a_videki_es_a_fovarosi_edda_muvek
A játék véget ért – a vidéki és a fővárosi Edda Művek (1. rész)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr54573487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása