„Nem az ördög irányít, inkább egy részeg angyal” – Rufus Wainwright

2012.05.17. 16:55, -recorder-

A kortárs könnyűzene egyik legnagyobb géniusza és kedvenc modern gay iconunk, az 1973-as születésű kanadai-amerikai zongorista-énekes Rufus Wainwright egy igazi sztárproducerrel, Mark Ronsonnal és neves vendégek seregével készítette Out Of The Game című hetedik stúdióalbumát, melynek pár számát (MontaukOut Of The Game, Bitter Tears) és egy bónuszdalát (WWIII) meg is lehet hallgatni itt a Recorderen. Az énekes a lemezanyagot nagy változások közepette írta: 2010-ben meghalt szeretett édesanya, híres folkénekesnő Kate McGarrigle, 2011-ben viszont született egy kislánya Leonard Cohen lányától, Lorca Cohentől, akivel gyermekkoruk óta jóbarátok. Viva Katherine Wainwright Cohent három szülő fogja nevelni, egyrészt az anyuka, másrészt az apuka és partnere, a „helyettes apuka”, Jörn Weisbrodt (aki a Berlini Operánál dolgozva ismerte meg Rufust, immár hét éve élnek együtt és házasságot is terveznek). Rufus Wainwrighttal telefonon beszélgettünk.

- A 2004-es bécsi koncerted előtt már volt egy interjúnk, és amikor arról beszéltünk, hogy bár óriási a sikered a kritikusok körében, a kereskedelmi, illetve közönségsikered és ismertséged nincs azzal egyszinten, nagy viccesen azt nyilatkoztad: „Ó, nyitva állok én mindenre. Bármire hajlandó vagyok, hogy olyan népszerűvé váljak a világban, mint amilyen a ti szemetekben már vagyok. Akár még át is operáltatom magam nővé, és én leszek Britney Spears Kettő. Kerül amibe kerül, amit csak akartok.” Emlékszel még erre?

-(nevet) Persze. Akkoriban – hogy az új albumom címére utaljak – „benne voltam a játékban”, fesztiválokon játszottam, sok más nagyon híres zenésszel lógtam, és azért is gondoltam, hogy miért ne lehetnék olyan, mint közülük bárki. Ami ugye egy elég veszélyes kinyilatkoztatás. (nevet) De most, hogy „már nem vagyok játékban”, ez azt is jelenti, hogy sokkal nyugisabb vagyok, és készen állok arra, hogy ne vegyem túl komolyan ezt az egészet. Mert lehet rá mód, hogy az ember úgy csinálja, hogy közben kényelmesen érezze magát. Én most sokkal kényelmesebben érzem magam a saját bőrömben. Azt hiszem, ezt hallhatod is a hangomban. Van bennem egy bizonyos mennyiségű önbizalom, ami vonzó lehet az emberek számára. Ezt elég hosszú időbe került kifejleszteni magamban, és most már nem kell, hogy Britney Spears Kettő legyek. (nevet)

- Az elmúlt fél évtizedben megcsináltad a Judy Garland-emlékműsort (Rufus Does Judy at Carnegie Hall), az első operádat (Prima Donna) és az édesanyád halálos betegsége ihlette, csupasz hangszerelésű All Days Are Nights: Songs For Lulu zongoraalbumot, amihez Shakespeare-szonetteket is átdolgoztál... Nyilván ezek egyike sem lehetett az a tervezett nagy poplemez a nagy befutáshoz. Úgy ézed, ezzel az új albummal már sikerülni fog?

- Tudom, tudom, valahogy mindig skizofrénnek éreztem magam egész életemben: van egy oldalam, ami hihetetlenül népszerű szeretne lenni, hihetelenül híres és gazdag, de ezzel egyidőben ott él az agyamban egy operaénekes is… akinek persze szintén szüksége van legalább ugyanakkora figyelemre! Nem is tudom, valahogy hajlok arra, hogy szabotáljam a saját vágyaimat, de végül is azt hiszem, hogy ez egy jó, pozitív erő, szóval nem az ördög iránytja a hajót, inkább egy részeg angyal, ha mondhatjuk ezt.

- Ha már előbb a 2010-es Songs For Lulu albumod szóba került: 2011-ben a Metallica és Lou Reed is csinált egy Lulu albumot a Pandora szelencéje című színdarab (és opera és film) nyomán! Arról a lemezről mit gondoltál?

- Imádom Lou Reedet, nagyon kedves drága barátom, és nagyon tetszik, ahogy bátran nekindul a bizonytalannak és kipróbál különböző dolgokat. A Metallica zenéjében annyira nem vagyok otthon, sosem voltam nagy heavy metal rajongó – én az operát szeretem! Miért lennénk metálrajongó, ha egyszer már ott van nekem Wagner? (nevet) A közös lemezükről csak néhány számot hallottam, de nagyra értékelem Lou Reed merészségét és hogy mer változtatni a dolgokon a rockzenén belül.

- Voltak már turnéid szólóban, három- vagy nyolctagú kísérőzenekarral, léptél fel régimódi big band kíséretében, sőt az operádat egy klasszikus szimfonikus zenekar szólaltatta meg. Melyik felállás a kedvenced?

- Nem is tudom. Amikor színpadra lépek és behunyom a szemem és elkezdem az előadást – az a kedvencem, legyen velem akár nagyzenekar vagy akár csak egy zongora. Nicsenek szavak, amelyekkel vissza lehetne adni azt az érzést, mikor az ember átadja magát a zenének, teljesen elveszik benne, meghajlítja a téridőt, és egyfajta transzba esik. Szóval nem is igazán emlékszem, melyik volt a legnagyobb élmény közülük, mert mindegyik túl nagy élmény ahhoz, hogy egyáltalán le tudjam írni.

- Mark Ronsonnal nemcsak, hogy egy igazi popproducerre találtál, de valahol olyat is nyilatkoztál, hogy lényegében beleszerettél. Történt már korábbi lemezfelvételeidnél is hasonló, bármelyik korábbi producereddel?

- Nem. Dolgoztam én már jónéhány jóképű pasival korábban is, és az is mind kellemes élmény volt, de Mark egyike a XXI. század egyik legnagyobb szépségeinek (nevet), és én tényleg fülig szerelmes lettem belé, mire a lemez végére jutottunk. De ebben benne volt az is, amit szakmailag alkottunk, és az az óriási érzelmi támogatás, amit kaptam tőle azokban a nehéz időkben, az édesanyám halála idején. Mark lehetőve tette nekem ezt a zenei vakációt, hogy kicsit elszakadjak attól a szomorúságtól, amit épp átéltem. Teljesen és mélységesen elcsábultam tőle. De hál’istennek, ő hetero! Szóval ez semmi komplikációt nem okozott.

- Mark Ronson remek munkát végzett, a lemezen nagyon jól működnek a tempósabb, groove-osabban lüktető dalok, mint a Perfect Man, a Bitter Tears vagy a Welcome To The Ball, és persze maga a címadó szám.

- Azok közül, amiket említettél, sok dal Mark „gyermeke”. Elég nehéz dolga volt ezzel a lemezzel. Már csaknem egy évvel az előtt megkapta a demókat, hogy a stúdióba mentünk volna, és azt hiszem, jól kamatoztathatta rajtuk a populáris zenében és kultúrában való jártasságát, én meg hagytam neki, mert mint mondtam, túlságosan lekötött az, hogy Wagnert hallgatok. Szóval szükségem volt egy kis segítségre.

- Ha már Wagner szóba került: írsz majd még operákat a jövőben is?

- Igen, már meg is bíztak egy új operával, és nem sokára meglesz a hivatalos bejelentés is. Igen, próbálok írni egy újat, de ahhoz először is több pénze van szükségem, mert nagyon sokba kerül ám, hogy otthon ülhessek egész nap és komponálhassak, szóval ez a mostani popzenei turném nagyon praktikus lesz ebből a szempontból is.

- Július elején a bécsi Operaházban is adsz egy koncertet

- Ó, nagy megtiszteltés, hogy ott játszhatom! Nagyon izgatott is vagyok amiatt a koncert miatt.

- Milyen zenekarral fogsz ott fellépni?

- Kilencen leszünk a színpadon, teljes zenekarral megyek, lesznek dobok, gitárok, háttérvokalisták… Megpróbáljuk úgy előadni a dalokat, ahogy az albumon szólnak, de persze mindig egy kicsit más lesz a végeredmény. Rockkoncert lesz, jól megdöngetjük az operaházat!

- Amikor először láttalak élőben, a 2004-es turnédon, akkor a húgod, Martha Wainwright is ott gitározott és vokálozott a zenekarodban. Ott lesz most a bécsi fellépésen is?

- Nem hiszem. A húgomnak is megvan a saját hihetelenül izgalmas karrierje, és épp most végzi az utolsó simításokat az legújabb albumán. Lehet, hogy egy ponton majd együtt turnézunk, de előbb meg kell várnunk, hogy befejezze a lemezét.

- Az édesanyád halála után nem sokkal egy örömteli esemény is történt az életedben, a lányod, Viva születése. Hogyan oldjátok meg a nevelését? Hogy boldogulsz újdonsült apaként? És milyen nagyapa Leonard Cohen?

- Fantasztikus nagyapa, és nekem egy fantasztikus lányom van. De még túl korai megmondani, hogyan fogok boldogulni a nevelésével, hiszen még csak most nemrég lett egy éves. Majd kérdezd meg ezt újra, mikor tini lesz, na akkor majd biztos tudok mesélni! Lorca és én amúgy nagyon modern szülői pár vagyunk, abban az értelemben is, hogy mindenre felkészültünk így a skype és az olcsó repülőjáratok korában, felfegyverkezünk a katasztrófák ellen.



interjú: Déri Zsolt

(a beszélgetés elején idézett 2004-es interjú itt olvasható)

www.rufuswainwright.com


két friss kisfilm a Jericho című dal vonósainak felvételéről és a Bitter Tears születéséről:

 

FRISSÍTÉS: interjúnk felkerülése után pár órával Rufus Wainwright és kísérőzenekara Conan O'Brien műsorában adta elő az album címadó dalát!

https://recorder.blog.hu/2012/05/17/rufus_wainwright_interju
„Nem az ördög irányít, inkább egy részeg angyal” – Rufus Wainwright

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr104521908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.