Zola Jesus + Belle Belle

2012.04.06. 15:30, -recorder-

A38 Hajó, 2012. április 7.

Annak, hogy az A38 nemrég egy nemzetközi szavazáson a világ legjobb klubja lett, teljességgel megfelel, hogy egyre több nívós előadók váltja ott egymást, és már tényleg elég komoly rangnak számít a Hajón fellépni. A legfrissebb név a sorban egy orosz származású amerikai művésznő, Zola Jesus, akit természetesen nem ezzel a Jézus-névvel anyakönyveztek, hiszen Nika Roza Danilovaként jött a világra az arizonai Phoenixben, 23 évvel ezelőtt. A wisconsini erdőségben felnövő Nika hétévesen kezdett el énekelni, saját szándékából, és tíz éven keresztül az opera világának bűvöletében élt, de aztán tinédzserként átváltott a könnyűzenére. Természetesen nem a könnyedebb műfajok érdekelték – Ian Curtis, Diamanda Galás, Lydia Lunch, a Swans és a Throbbing Gristle tartoztak a kedvencei közé, és hamarosan felvette a Zola Jesus művésznevet. Némi hálószobás barkácsolás után 2009-re készült el The Spoils című debütalbumával, melyet a Stridulum EP-ből nagylemezzé bővített Stridulum II követett egy évvel később, tavaly pedig már elő is rukkolt harmadik munkájával, a Recorderen is végighallgatható Conatus albummal (ami mellé egy teljes koncertvideót és az Orbitallal közös új dalát is közzétettünk).

A kritikusok szerint a fiatal énekesnő zenéje olyan, mintha Kate Bush vagy Siouxsie Sioux beszállna a Joy Divisionbe, de emlegetik vele kapcsolatban Lisa Gerrard (Dead Can Dance) és Elizabeth Fraser (Cocteau Twins) nevét is. Zola Jesus és zenekara előtt mindenképp érdemes meghallgatni Belle Belle-t is, aki nem más, mint Nagy Bence, 22 éves billentyűs-dalszerző-énekes, aki kompozícióit vetítéssel kíséri (ő tavaly jelentkezett Pain Of Horses című debütáló anyagával).

Jegyár: 4000-4500 Ft


http://zolajesus.com
http://bellebellemusic.tumblr.com

a koncert Facebook-eseményoldala:
http://www.facebook.com/events/319905764728892

a koncert beharangozó kisfilmje:

Zola Jesus: Vessel (2011)

Zola Jesus: Night (2010)

Zola Jesus: Sea Talk (2010)

Belle Belle: End The Wind (2010)

https://recorder.blog.hu/2012/04/06/zola_jesus_belle_belle
Zola Jesus + Belle Belle

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr474367653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása