Bob And The Monster

2012.03.30. 13:00, rerecorder

A nyomtatott Recorder magazin negyedik számában, a drogok és a könnyűzene kapcsolatát tárgyaló cikksorozatunk első nagy blokkjában Drog, pop, sztori – „Drogozom, hogy olyan zenét csináljak, amire drogozhattok” címmel  vázoltuk a témakör történetét, három részben: az első fejezet a kezdetektől a hetvenes évek végéig tárgyalja a sztorit, a második a nyolcvanas-kilencvenes éveket, a harmadik pedig a kétezres éveket és a hazai vonatkozásokat foglalta össze. A sorozatot a legjellemzőbb drogfűtötte albumokkal, majd obskúrus kábszeres dalokkal folytattuk, aztán a legelfogadottabb drog, az alkohol zenészekre gyakorolt végzetes hatásáról volt szó. A tegnapi napon egy olyan karriert zenekari mutattunk (a Flaming Lipsét, ki másét?), melyben egy súlyosan drogos korszakot követően a tiszta fázisban is töretlen maradt a kreativitás. A Bob And The Monster című dokmentumfilm – mely a zenei filmeket (Still Bill, 1991: The Year Punk Broke, Pearl Jam TwentyTalihina Sky: The Story of Kings Of Leon, Rocksuli) elemző sorozatunkba is illeszkedik – szintén hasonló tematika mentén született: egy kemény kábszeres Los Angeles-i underground zenész, Bob Forrest a Red Hot Chili Peppers és a Jane's Addiction pályatársaként élen járt az önpusztításban, de egy túladagolás után kitisztulva abban is, hogy függő zenészeknek (pl. épp az RHCP-frontember Anthony Kiedisnek) segítsen a szerek elhagyásában.

Soha nem hallottam egyetlen számot sem a Los Angeles-i Thelonious Monster zenekartól, és miután megnéztem az együttes frontemberéről, Bob Forrest énekesről szóló Bob And The Monster című dokumentumfilmet – ami tele van a dalaikkal – nos, azután sem tudnék egyetlen dallamot sem felidézni az életművükből. A Thelonious Monster egyike volt a feltörekvő, jelenségértékű együtteseknek a nyolcvanas évek közepi Hollywoodban, ugyanabból a szcénából nőttek ki és ugyanakkor, mint a Fishbone, a Red Hot Chili Peppers vagy a Jane’s Addiction. Úgy néztek ki, mint egy college rock zenekar valamelyik középső államból és úgy hangoztak, mint egy punk Bon Jovi. A szövegeket Bob Forrest írta, olyan hétköznapi dolgokból indult ki, mint hogy kiket látott előző nap a kávézóban, vagy hogy mennyire szeret piálni. A Thelonious Monster lehetett a környék Replacementse, a tagok fellépéseiken járni is alig bírtak, de beleszarós attitűdjükkel beleillettek a szcéna többi koncertezője közé. Pedig különösebben szimpatikusnak sem tűnhettek: Forrestet a viselkedése alapján egy jóérzésű ember két mondat után arcon vágta volna, ám volt, akinek ez mégis bejött (Anthony Kiedis és Flea például két mondat után szívesen mentek lakni hozzá). Saját zenekarának egyik tagja szerint a világ legutolsó seggfeje volt a kilencvenes években – ez azért sokatmondó.

Forrestet a sajtó néha John Lennonhoz hasonlította, a lemezeiket pedig a Rolling Stones és a New York Dolls legjobbjaihoz. Az 1983-ban alakult Thelonious Monster négy albumot adott ki 1986 és 1992 között, a Beautiful Mess című utolsó lemezt ráadásul már egy nagy lemezkiadónál, olyan közreműködőkkel, mint Tom Waits, Michael Penn és az éppen csúcson lévő Soul Asylum tagjai. Aztán Forresten annyira úrrá lett a heroin, hogy eltapsolta a kapott pénzeket és egy külvárosi junkie-ház lépcsőjén túladagolta magát. Persze már előtte sem volt tiszta, saját állítása szerint miután 13 évesen elolvasott egy könyvet Lenny Bruce komikusról, nem volt más vágya, mint hogy lője magát. Többször járt rehabon, de eljutott arra a pontra, amikor már hat órát sem bírt volna ki cucc nélkül. A mélypont az volt, amikor egy HIV-pozitív függőtől kunyerált tűt, de használat előtt elmosta meleg vízzel és szappannal.

Forrest túlélte a túladagolást. És nem csak, hogy képes volt kimászni a saját poklából, hanem 180 fokos fordulatot vett: jelenleg addikciós tanácsadóként dolgozik, részt vesz egy olyan szervezet munkájában, amely függő zenészeknek segít leszokni és a gyógyszeripar hivatalos leszoktatási módszerei ellen harcol. Az 1994-ben feloszlott Thelonious Monster 2004-ben összeállt és kiadott egy „trükkös” feldolgozásalbumot, de az már lényegtelen: Forrest pálfordulása a lényeg. És szerencsére pontosan erről szól Keirda Bahruth filmje (a képen a rendezőnő épp Courtney Love-val beszélget). Mert habár az együttes rövid, és annyira azért nem tartalmas karrierje is érdekes annak, aki a Hollywood kábé húsz háztömbnyi területén belül kialakult poszt-hippi szcénát kutatja (korai RHCP-koncertfelvételek például bőven szerepelnek), de mégis Forrest kálváriája áll a középpontban. Bahruth-nak sikerült megtalálnia történetének kulcsát abban, hogy az énekest áldozatként ábrázolja, akit családi traumái, környezete és haveri társasága vezetett arra, hogy saját szörnyetegének martalékává váljon, de aztán sikerüljön legyőznie a szörnyet, és másokat is bátorítson erre.

Keirda Bahruth elképesztő mennyiségű archív felvétellel dolgozik, de ezek mellett rengeteg új interjút is készített olyan szcénatársakkal és exfüggőkkel, mint Anthony Kiedis, Courtney Love vagy a Guns N' Roses exdobosa, Steven Adler (akiknek Bob mind segített a leszokásban). A rendezői vízióba csak azoknál a jeleneteknél lehetne belekötni, ahol Forrest heroinélményei gyurmafilmként jelennek meg – de ez is inkább az élmény elmagyarázhatatlanságának érzését erősíti. A végeredményt pedig látjuk Bob viselkedésén, illetve egy rövidebb jelenetben kapunk felvételeket John Frusciante legbrutálisabb hernyós korszakáról is. A Bob And The Monster tanulságos vizsgálata annak, hogy a zenészek, akik kúlságból drogoztak, hogyan próbálnak meg ezzel később szembenézni, már ha megérik azt. Bob Forrest megérte és kézzel-lábbal segíteni akar.


Klág Dávid

(Shaker Films, 85 perc, 2011)

http://bobandthemonster.com/

 

a Bob And The Monster mozielőzetese:


 

John Frusciente a film egyik jelenetében Bob Forrestről beszél:


 

Anthony Kiedis és Bob Forrest együtt emlékeznek a legendás napokra:


Keirda Bahruth, a film rendezője beszél a Bob And The Monsterről:

https://recorder.blog.hu/2012/03/30/bob_and_the_monster
Bob And The Monster

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr24349721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása