Mark Lanegan Band + Creature With The Atom Brain

2012.03.21. 13:40, -recorder-

Arena, Bécs, 2012. március 22.

Nehéz röviden összefoglalni, hogy Mark Lanegan milyen zenekarokkal dolgozott az elmúlt bő negyedszázadban, ráadásul szólóelőadóként is megkerülhetetlen, még akkor is, ha legfrissebb lemezén oda van biggyesztve a neve után a Band szó. A 47 éves zenész karrierje a nyolcvanas évek közepén kezdődött a pre-grunge Screaming Trees élén, mely eleinte ugyan nem volt egy sikeres zenekar, de néhány más együttessel közösen megágyazott a Nirvana, a Pearl Jam és a többiek berobbanásának, hogy aztán a kilencvenes években már nemzetközi ismeretségre is szert tegyen. A 2000-es feloszlást követően Lanegan besegített a Queens Of The Stone Age-nek és három albumon is énekelt (Rated R, Songs For The Deaf, Lullabies To Paralyze), de közben más dolgok kezdték el érdekelni: időről időre kiad egy-egy közös anyagot Isobel Campbell-lel (eddig három albumnál tartanak) vagy a Soulsavers elektro kollektívával (két lemezen is ő volt a fő énekes), de ha kell, szakít időt a Greg Dulli-féle Twilight Singersre és Gutter Twins nevű közös projektjükre is – és persze kiad szólóalbumokat is: 1990-ben kezdte, és most jutott el a hetedikig, a Blues Funeralig, mely itt a Recorderen is meghallgatható!

A 2012 februárjában megjelent Blues Funeral című friss lemezt sokan az eddig legjobb önálló munkájának tartják, és biztosra veszik, hogy Lanegan ott lesz számos év végi lista élmezőnyében. A bécsi koncertre is ennek az albumnak a turnéjával érkezik, de ilyen gazdag diszkográfiából biztos elő tud rántani egy-két tucat gyöngyszemet. Az előzenekar a belga Millionaire együttesből is ismert Aldo Struyf saját projektje, az antwerpeni Creature With The Atom Brain, melynek lemezein maga Lanegan is többször közreműködött már.

Jegyár: 22-26 euróén

http://marklanegan.com
http://creaturewiththeatombrain.com



Mark Lanegan a Screaming Trees-időkre emlékezik...

...itt pedig új szólóalbumáról mesél:

Mark Lanegan és együttese 2012 februárjában a Los Angeles-i KCRW rádió stúdiójában az új album The Gravedigger's Song című kislemezdalát játssza:


bár Lanegan teljes rockzenekari felállású koncertet ad Bécsben, mutatunk egy 2010-es brüsszeli fellépést, ahol egyetlen akusztikus gitáros zenészhaver kíséretében énekelt:

a Creature With The Atom Brain 2009-es Transylvania albumának címadó dala:

https://recorder.blog.hu/2012/03/21/mark_lanegan_band_creature_with_the_atom_brain
Mark Lanegan Band + Creature With The Atom Brain

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr804328141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.