A Glass Candy és a Chromatics új klipjei + Symmetry: Themes For An Imaginary Film – a teljes album!

2012.03.18. 18:45, -recorder-

A klasszikus és italodiszkó, illetve a nyolcvanas évekbeli hűvös szintetizátoros new wave elemeiből dolgozó portlandi multiinstrumentalista-producer Johnny Jewel (John David V) már a Bronson című 2008-as Nicolas Winding Refn-filmhez is adott egy dalt anyazenekarától, az Ida No énekesnővel közös Glass Candytől, majd a dán rendező Drive – Gázt! című 2011-es hollywoodi filmjénél már afféle zenei tanácsadóvá is előlépett: a nagy sikerű filmzenelemezhez két másik popzenekara, a Chromatics és a Desire egy-egy dalával is hozzájárult, sőt több órányi fel nem használt aláfestő zenét is komponált a két együttes dobos-programozójával, Nat Walkerrel közösen. Ez utóbbi instrumentális duó-projektjük, a Symmetry 2011 végén adta ki első albumát Themes For An Imaginary Film, azaz Zenei témák egy képzeletbeli filmhez címmel (ez a kétórás anyag itt a Recorderen elejétől végéig meghallgatható), továbbá a Glass Candy is bemutatott ősszel már néhány klipdalt Body Work címmel készülő harmadik sorlemezéről és a montreali Megan Louise énekesnővel közös Desire is kapott egy friss videót, de a legnagyobb érdeklődés most a Chromatics együttest övezi, melyet Johnny Jewel és Nat Walker mellett az alapító-gitáros Adam Miller és Ruth Radelet énekesnő alkot (lásd képünket!). A Chromatics már 2011 őszén meghirdette Kill For Love című negyedik albumát Johnny saját Italians Do It Better kiadójánál, ám az anyag megjelenése azóta is egyre csak csúszik, még most sincs hozzá pontos dátum – a zenekar azonban a késésért cserébe azzal kárpótolja rajongóit, hogy néhány hetente újabb és újabb dalokat ad közre a lemezről, sőt mindegyiket rögtön Alberto Rossini rendező egy-egy videója kíséri. Az alábbiakban – Johnny Jewel többi projektjének aktuális produkciói mellett – a Chromatics-dalsorozat össze eddigi klipdalát bemutatjuk (köztük egy Neil Young-feldolgozást is).

a Kill For Love album címadó dala 2011 októberéből:

az Into The Black, azaz a Hey Hey, My My (Into The Black) című Neil Young-dal feldolgozása 2012 februárjából:

a Lady című dal szintén februárból:

a Candy március elejéről:

...és a legfrissebb, a március 11-én est közzétett Back From The Grave:


az új Chromatics-album 2011 őszén bejelentett 13 számos dallistája, ami időközben már 16 számosra bővült a legfrissebb hírek szerint:

Chromatics: Kill For Love (2012)

1. Into The Black
2. Kill For Love
3. Back From The Grave
4. These Streets Will Never Look The Same
5. At Your Door
6. Lady
7. Flashback
8. Running From The Sun
9. Dust To Dust
10. Birds Of Paradise
11. Electricity
12. Baby
13. The River


két szám Johnny Jewel anyazenekarának, az Ida No énekesnővel közös Glass Candynek a Body Work címmmel készülő új albumáról: a szeptemberi Warm In The Winter kislemezdal és a Halloween alkalmából kiadott Halloween című John Carpenter-hommage

.


Johnny Jewel és Nat Walker másik együttesének, a Megan Louise énekesnővel közös Desire-nek egy 2012-es klipje Albetro Rossinitől a 2009-es II album Don't Call című dalához:

.


egy szintén 2012-es klip Johnny Jewel és Nat Walker közös Symmetry projektjétől...

...és a teljes kétórás Symmetry-anyag, a Themes For An Imaginary Film, melynek Streets Of Fire című záródalában a teljes Chromatics-tagság hallható:

.

01. Introduction (3:03)
02. City Of Dreams (2:33)
03. Over The Edge (5:37)
04. The Nightshift (0:51)
05. Paper Chase (3:29)
06. Outside Looking In (2:07)
07. Midnight Sun (2:29)
08. Behind The Wheel (5:29)
09. Thicker Than Blood (3:37)
10. A Sort Of Homecoming (3:33)
11. Winner Take All (3:29)
12. Death Mask (5:35)
13. Jackie's Eyes (3:33)
14. The Fading Faces (2:15)
15. Mind Games (3:13)
16. The Maze (3:59)
17. Threshold (3:13)
18. Flashback (3:57)
19. Blood Sport (3:41)
20. Survival Instinct (2:53)
21. Hall Of Mirrors (4:11)
22. Eulogy (2:57)
23. The Messenger (3:57)
24. Love Theme (1:55)
25. Through The Gauntlet (3:41)
26. Ghost Town (4:25)
27. Cruise Control (3:24)
28. Wave Goodbye (0:63)
29. Magic Gardens (2:05)
30. An Eye For An Eye (2:03)
31. The Point Of No Return (5:55)
32. Cremation (2:53)
33. The Nightshift Reprise (1:03)
34. Memories Are Forever Part 1 (3:01)
35. Memories Are Forever Part 2 (3:11)
36. Echoes Of The Mind (1:21)
37. Streets Of Fire (4:53)


http://facebook.com/CHROMATICSBAND

http://primitivedesire.blogspot.com
http://vivaitalians.blogspot.com

összeállította: Déri Zsolt

FRISSÍTÉS: az öt év alatt hét városban rögzített Chromatics-album március 26-án hirtelen megjelent az iTunes áruházban, 17 számos verzióban!

Chromatics: Kill For Love (2012)

1. Into The Black (5:22)
2. Kill For Love (3:57)
3. Back From The Grave (3:42)
4. The Page (3:36)
5. Lady (5:08)
6. These Streets Will Never Look The Same (8:36)
7. Broken Mirrors (7:03)
8. Candy (2:30)
9. The Eleventh Hour (3:28)
10. Running From The Sun (7:06)
11. Dust To Dust (2:40)
12. Birds Of Paradise (4:26)
13. A Matter Of Time (5:06)
14. At Your Door (3:52)
15. There's A Light Out On The Horizon (4:44)
16. The River (6:09)
17. No Escape (14:00)


FRISSÍTÉS 2: május 28-án megérkezett az új Chromatics-album hatodik videoklipje is Alberto Rossini rendezőtől, a These Streets Will Never Look The Same című dalhoz, a végén 5:10-től a Donna Summer-féle I Feel Love témájával!

https://recorder.blog.hu/2012/03/18/chromatics_glass_candy_desire_symmetry
A Glass Candy és a Chromatics új klipjei + Symmetry: Themes For An Imaginary Film – a teljes album!
süti beállítások módosítása