Előre 2012 – Pop, rock, hiphop és dalszerző-előadó reménységek

2012.03.02. 14:30, rerecorder

A nyomtatott Recorder magazin 2012. január-februári lapszámában egy cikksorozattal sorra vettük az év lehetséges befutóit – az első részben a női vonalról mutattunk be a már soakt emlegetett Lana Del Rey, Skylar Grey és Grimes mellé még egy csokornyi ígéretes popcsajt, most jöjjön a férfiak és a zenekarok világa. Az év eleji jósolgatás bevett szórakozás a popzenei újságírásban, de nem áltatjuk magunkat, hogy több lenne annál. Ahogyan a kanonizált newcomer ranglistákon az minden évben történik, úgy idén sem lesz az összes reménységből év közben szupersztár, vagy kritikuskedvenc. Azért a pop, rock, indie és hiphop műfajaiból is összeszedtünk több mint egy tucat 2012-es sikervárományost – élen a képünkön látható Michael Kiwanuka brit dalszerző-gitáros-énekessel.
 

DALSZERZŐ-ELŐADÓK

Nos  igen, a felsorolást célszerű a BBC Sound Of 2012 ranglista nyertesével, az 1988-as születésű Michael Kiwanukával kezdeni. Az ugandai gyökerekkel rendelkező, ám Londonban élő fiatalember a történet szerint egy ajándékba kapott díszdobozos Dylan-gyűjteményen ismerkedett a folkkal és egy magazinhoz járó CD-n pedig az Otis Redding-féle soullal – mellettük Bill Witherst, Roebuck ’Pops’ Staplest és Joni Mitchellt emlegeti ihletforrásként (de gyakran megjelenik vele kapcsolatban John Martyn, Richie Havens vagy Shuggie Otis neve is). Kiwanuka eddig megjelent három EP-jén ügyesen kombinálta a soulos-folkos világot a magányos dalszerző-előadói hagyományokkal, mindehhez pedig ugyancsak a múltat idéző outlookot is sikerült kialakítania. Egy lemezszerződése, és némi turnétapasztalata már van (Adele és Laura Marling előtt is turnézott már), bemutatkozó albuma pedig idén márciusban érkezik Home Again címmel.

Egy másik magányos fekete dalszerző-gitáros-énekes a chicagói Willis Earl Beal, aki bluesosabb, minimalistább és intimebb vonalon mozog. Beal sajátos marketingstratégiát választott önmaga hirdetésére: MySpace- és Facebook-oldalak készítése helyett rajzolt flyereket szórt szét könyvesboltokban és egyéb helyeken, ami végül egy négylemezes XL Records-szerződésig vezetett. Tekintve, hogy tavalyi év legsikeresebb előadója (Adele) is a jó nevű brit kiadónál futott be, valamint, hogy az idei év egyik legnagyobb reménysége szintén egy fiatal színes bőrű dalnok (Michael Kiwanuka), még Beal is igen sokra viheti még márciusi Acousmatic Sorcery című bemutatkozásával.

Kissé más területről való a szintén BBC-kiszemelt Jamie N Commons, akinek neve nem egy újabb grime rappert, hanem egy 22 éves, érces hangú, cowboy-kalapos előadót takar a blues és country-western vidékéről, a magányos farkas típusból. Komoly, száraz-sivatagos hangzásáról és vallási képekkel átitatott szövegeiről még akár Josh T. Pearson is eszünkbe juthat, bár Commons azért jóval patetikusabb és populárisabb formában adja elő magát. Bemutatkozó The Baron című EP-je alapján ha szupersztárságot nem is, de egy emlékezetes stúdiólemezt még várhatunk a fiatal bristoli sráctól (akitől pár hete egy Pink Floyd-feldolgozást is mutattunk).


HIPHOP

Úgy látszik, a fűszívós rapzene idén is hódítani fog, hiszen legújabb képviselője, az A$AP Rocky néven futó 1988-as születésű Rakim Mayers csillaga igencsak felfelé ível. Története vérbeli gangsta sztori: apját kábítószerrel való visszaélés miatt csukták le, egy évre rá lelőtték a bátyját, ezek után pedig minden erejét a zenélésbe fektette, mostanra egy hárommillió dolláros szerződést is maga mögött tudhat az RCA kiadóval. Széttépett, belassult, tompa hiphop az övé, amit tavalyi LiveLoveA$AP című mixtape-jén is prezentált, ám stúdiólemezzel idén robbanthat igazán.

Tavaly nehéz volt nem hallani az OFWGKTA (Odd Future Wolf Gang Kill Them All) kollektíváról, 2012-ben pedig újabb Odd Future-figurák, törhetnek nagy babérokra. A Christopher Breaux néven született Frank Ocean (kor)társainál R&B-sebb, higgadtabb, intellektuálisabb zenét készít, bár úgy látszik, erre is vevők az emberek: Ocean írt már számot John Legendnek és Beyoncénak, emellett szerepelt Jay-Z és Kanye West közös Watch The Throne lemezén is. Tavalyi nostalgia, Ultra. című mixtape-jét felkapták, az előadó második lett a BBC már emlegetett Sound Of 2012 jóslistáján, bemutatkozó stúdióalbuma pedig 2012-ben várható. Szintén Odd Future-mellékprojekt a borzasztó/zseniális nevű The Internet, a kollektíva egyetlen női (amúgy fiús kinézetű leszbikus) tagjának, a DJ-producer-énekesnő Syd Tha Kidnek és Matt Martians producernek a duója, melynek Purple Naked Lades című debütalbuma már tavaly megjelent a világhálón, ám fizikai terjesztést csak idén év elején kapott.

Nagy-Britannia becsületét Dot Rotten védi meg, igaz, az általa képviselt világ a szigetországban rendkívül népszerű, a poposabb urban stílusirányzathoz közelít. A londoni Joseph Ellis nem most kezdte az ipart: Young Dot néven már vagy hat mixtape-et kiadott 2007 óta, de Dot Rottenként is már a harmadiknál tart. Dallamos, keménykedős zenéjével mostanra eljutott egy Chase & Statusszal közös turnéig, sőt már a brit Top 30-at is megjárta (igaz, csupán egy csoportos jótékonysági kislemezzel), ám a BBC Sound Of 2012-jelölés ismeretében nincs kizárva az esélye annak, hogy Wiley és Tinie Tempah mellett hamarosan egy újabb brit csillagot köszönthetünk.
 

INDIE, POP- ÉS ROCKZENEKAROK

Bár az idei előrejelzések nem igazán az együttesekről szólnak, ez nem jelenti azt, hogy ne lennének figyelemre érdemes új formációk. Az egyik legnagyobb potenciállal rendelkező zenekar például az öttagú, southamptoni Montage Populaire. Eddig megjelent demója és egyetlen EP-je meggyőző: a kiváló popdalok mellé olyan eredeti zenei világot (robotikus, dinamikus ütemek, cold wave ridegség, akusztikus gitár, furcsa elektronika, fúvósok, The Cure, New Order és David Bowie stb.) kanyarint a társaság, amely egyrészt igen kellemesen hat a sok lo-fi és dream pop zenekar között, másrészt újra eszünkbe juttatja, hogy valamikor még a britek is tudtak invenciózus gitárzenét csinálni.

Nagy-Britannia legnagyobb reménysége idén a Spector nevezetű formáció, amelynek Killers-inspirálta, nagyívű new wave-popján talán még kicsit csiszolni kellene, mindenesetre nagy a csinnadratta körülöttük. Az együttes vezetője és poszterfiúja, a furcsa szemüveget viselő Fred Macpherson már két zenekarban is játszott a Spector 2010-es megalakulása előtt, emellett egy ideig még az MTV képernyőjén is láthattuk műsorvezetőként, sőt járt a rendszerint zenészekre ráakaszkodó Peaches Geldoffal is, és mindennek a tetejében még az NME tavalyi cool listjére is felkerült, úgyhogy könnyen lehet, hogy egy új zenészceleb születésének lehetünk szemtanúi.

Talán az amerikai Howlernek dől el leghamarabb a sorsa az új gitárzenekarok közül, ugyanis a minneapolisi kvintettnek már januárban megjelent bemutatkozó albuma America Give Up címmel. A gitáros-énekes Jordan Gatesmith vezette ötös leginkább The Jesus & Mary Chain-orientált rockban utazik, de beszélhetünk velük kapcsolatban a Smith Westerns retrós popjáról is. Szintén Amerikából való a New York-i Friends, ahol a fókuszban álló Samantha Urbani énekesnő mellett még egy lány és három fiú is játszik egyszerű, néhol basszus vezérelte, általában elektronikát is villantó popdalokat. A déli államok képviselője a képünkön szereplő Alabama Shakes négyese, amelyhez kézenfekvő referenciapont a Drive-By Truckers (turnéztak is együtt), ám az Alabama Shakes élén egy soul által erőteljesen inspirált fekete gitáros-énekesnő áll, Brittany Howard, akinek a hangja egészen markáns elegyet alkot a southern rock beütésű zenével.

Igen szépreményű kvintett még a francia La Femme, amely a Suicide-féle háromujjas szintiriffeket keresztezi a honi new wave-vel, meghajtva az egészet egy ellenállhatatlan szörfös lendülettel – mindezt pedig tovább színezi a tagok anyanyelvén előadott ének, ami itt inkább kuriózum, mintsem zavaró tényező. A Coldplay-től eltántorodó rajongók új kedvence lehet a kicsit folkosabb – kicsit a Wild Beastsre is emlékeztető – brit Dry The River, amely érzelmes, patetikus dalaival már Glastonburyt is megjárta (lásd képünket!), míg az álmoskás, kába pop kedvelői pedig a kanadai Memoryhouse duóval szimpatizálhatnak. A brit Zun Zun Egui egyszerre idézi a Battles izgágaságát és egy törzsi szertartás aláfestő zenéjét, de a Wavves-féle könnyed-zajos vonal (Bleeding Knees Club), a posztpunkosabb megszólalás (Toy) vagy a poszt-shoegaze színtér (Fractures, Melodic Records, Otro Mundo) is képviselteti magát az idei jelöltek között, biztosítva ezzel, hogy senki se unatkozzon 2012-ben.

Judák Bence


Willis Earl Beal önreklámja és szintén saját kezűleg rajzolt videoklipje Evening's Kiss című dalához:

.

Willis Earl Beal acapella adja elő Wavering Lines című szerzeményét:


 

Jamie N Commons legfrissebb klipes dala, a Devil In Me:


 

az Internet duó két összekapcsolódó videója a Fastlane és a Cocaine:





Dot Rotten március elején megjelenő kislemezének, az Are You Not Entertainednek a klipje:


a Montage Populaire és az izgága Separate Frames:


 

a Friends és a fülbemászó Friend Crush:


az Alabama Shakes és az élőben előadott Hold On:


a La Femme és a franciául szóló Sur la planche:

a Dry The River márciusban megjelenő albumának beharangozó videója:


 

a Toy első hivatalos kislemeze, a Let Myself Behind:

https://recorder.blog.hu/2012/03/02/elore_2012_pop_rock_hiphop_es_dalszerzo_eloado_remenysegek
Előre 2012 – Pop, rock, hiphop és dalszerző-előadó reménységek

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr754284043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.