Grimes: Visions – a teljes album!

2012.02.15. 12:15, rerecorder

A kanadai Claire Boucher már 2010-ben kiadott Grimes néven két nagylemezt, de a poposabb Geidi Primes és a sötétebb Halfaxa (melyek egyaránt egy montreali zenészkollektíva által használt elhagyatott gyárépületben készültek) igazán csak 2011-ben kezdtek hullámokat verni, majd a d’Eonnal közös tavalyi osztott Darkbloom EP egészen slágeres dalai (Vanessa, Crystal Ball) végképp felhívták a figyelmet erre a maga útját járó tehetségre. A világ olyannyira felfigyelt rá, hogy 2012 egyik lehetséges befutójának tartják mindenfelé, harmadik albumát pedig a nagynevű független kiadó, a 4AD gondozza. A 2012. február 20-án megjelenő Visions a Recorderen már most teljes egészében végighallgatható (a 23 éves DJ-producer-billentyűs-énekesnővel készített Lemeztáska-interjúnk csütörtökön, az albumról szóló kritikánk pedig pénteken kerül fel oldalunkra).

A lemezanyagot az amerikai NPR rádióhálózat honlapján tették először hozzáférhetővé – itt hallható elejétől végéig, egy teljes héten keresztül:

FRISSÍTÉS: az alábbi playlisten az album dalról dalra léptetve is végighallgatható!

az album cirill és japán írásjeleket tartalmazó, itt-ott szándékoltan életlen borítója – és dallistája:

Grimes:
Visisons
(2012)

1. Infinite ♡ Without Fulfillment (intro)
2. Genesis
3. Oblivion
4. Eight
5. Circumambient
6. Vowels = space and time
7. Visiting Statue
8. Be A Body (侘寂)
9. Colour of Moonlight (Antiochus) [ft. Doldrums]
10. Symphonia IX (my wait is u)
11. Nightmusic (feat. Majical Cloudz)
12. Skin
13. know the way (outro)


az új lemez egyik elsőként bemutatott dalának, az Oblivionnak az élő előadása:

a 2011-es EP-ről való Vanessa videója, melyet maga Grimes rendezett:

a szintén tavalyi Crystal Ball klipje:


 


http://www.grimesmusic.com

http://4ad.com/artists/grimes

összeállította: Dömötör Endre

Címkék: grimes
https://recorder.blog.hu/2012/02/15/grimes_visions_a_teljes_album
Grimes: Visions – a teljes album!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr334108094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása