„Szép csinos kis kategória”– Lamb

2012.02.06. 18:55, -recorder-

A nyomtatott Recorder magazin e héten megjelenő 4. lapszámából ízelítőként itt olvasható interjúnk a manchesteri Lamb együttessel, mely a szakadó esőben megtartott 2003-as Sziget-fellépése után bő nyolc évvel ismét Budapesten koncertezett. A dolgot még időszerűbbé tette, hogy a 2004-es feloszlás után 2009-ben újjáalakult drum'n'bass/triphop együttes néhány hónapja egy új stúdiólemezzel is visszatért, és az 5 című ötödik Lamb-albumhoz tartozó turnén nemcsak a régi slágerekből, de a duó jelenéből és jövőjéből is ízelítőt kaphattunk az A38 Hajón – ahol a koncert előtt még egy interjúra is volt időnk Lou Rhodes énekesnővel és a zenész-producer Andy Barlow-val.


- Egy női énekes és egy férfi zenész-producer – mitől olyan jó formula ez? Ez az ideális felállás az ilyen típusú zenéknél?

Andy: - Nem is tudom, nálunk mindig működött. Mindkettőnknek megvan a szólókarrierje, de a Lamb az egészen más. Sok más énekessel is dolgozom, de egyikből sem lesz Lamb. A Lamb nagyon különleges.

Lou: - Igen, kifejezetten a kettőnk közti dinamikára épül, abból lesz a Lamb. Mármint a stúdióban, mert a színpadon most hárman vagyunk (hűséges bőgősükkel, Jon Thorne-nal – a szerk.), de a kettőnk együttműködésében van egy bizonyos yin-yang dinamika, és ez részben bizonyára abból is adódik, hogy ő pasi és meg csaj vagyok. A magánéletben sosem alkottunk párt, nem köztünk volt semmi ilyesmi, de különböző energiákat hozunk a kreatív folyamatba, már egész egyszerűen a nemünk miatt is. Egy olyan együttesben, ahol négy faszi van együtt egy szobában, ott más energiák találkoznak.

Andy: - De mindez a zenén kívül is érvényes. Lou például elég kiegyensúlyozott és tiszta fejű, míg én néha elég impulzív tudok lenni. Én a rövidtávú dolgokban vagyok elég jó, ő meg a hosszútávúakban. (nevetnek)

- A zenészi és főleg dalszerzői kollaborációtok már rögtön kezdettől fogva jól működött, vagy azért dolgoznotok kellett rajta, hogy működőképessé váljon?

Lou: - Ha valamin túl sok ideig kell dolgoznod, az akkor nem igazán működik. A Lamb kezdettől olyan, hogy bementünk a stúdióba, lássuk, mi lesz – és működött! Aztán 2004-ben nagyrészt azért is oszlottunk fel, mert akkorra már nem működött, és nem tudtuk, merre menjünk tovább. A dinamikának is megvan a maga menete, és képesnek kell lennünk rábízni magunkat.

- Hogyan értékelitek a Lamb-életművet mai szemmel? Menjünk végig az albumaitokon egyenként, és mindegyiket jellemezzétek pár szóval, milyennek látjátok őket most visszatekintve. Kezdjük az címnélküli első Lamb-albummal 1996-ból!

Andy: - A Lamb album egy áldottan tudatlan...

Lou: - Nem tudatlan, hanem naiv!

Andy: - ...egy áldottan naiv lemez.

Lou: - Igen, egy áldottan naiv debütálás. És nyers, a szélein még kicsit durva.


- A második album a Fear Of Fours 1999-ből.

Andy: - A Fear Of Fours a vokáloktól való félelem lemeze. (nevet)

Lou: - Remek lemez, jó dalokkal de nem bírom őket meghallgatni, ki nem állhatom a hangomat azon a lemezen. Merthogy én is affektáltam, és te is effektezted. Mindketten túlzásba vittük.

Andy: - Főleg az előadásmódban volt sok.

Lou: - Lényegében amiatt volt, hogy az első lemez kapcsán minden kritikus azt írta, hogy éteri a hangom, és én egyáltalán nem akartam, hogy éteri legyek. Szóval direkt másképpen kezdtem használni a hangomat. De nem igazán tudtam, hogyan csináljam. (Andyhez fordul) Te pedig hagytad, nem szóltál rám!

Andy: - A fejem épp a saját seggemben volt.

Lou: - Szerintem mindkettőnké. Ez volt a mi „problémás második albumunk”. De attól persze egy remek lemez.

Andy: - Igen, nagyon sok embertől hallom, hogy a Fear Of Fours a kedvenc Lamb-lemezük.


- A harmadik lemez, a What Sound, 2001-ből.

Lou: - A nagy költségvetésű lemezünk.

Andy: - Hát kicsit túlzásba vittük a produceri kezelést.

Lou: - A What Sound volt az a pillanat a karrierünkben, amikor a lemezcégnél úgy döntöttek, hogy prioritásként kezelnek minket.

Andy: - Egy csomó pénzt belenyomtak.

Lou: - Komoly fotózást akartak, drága videókat. A borítóképet egy olyan fotóstól rendelték, aki nagyon sokat kért a munkájáért. Én akkor már a hetedik-nyolcadik hónapban voltam, de a lemezcég nem akarta, hogy látszódjon a terhességem, mert azt gondolták, az nem tesz jót az eladásoknak. Elég nagy hasam volt, csak ezeken a fotókon nem látszik. Én meg akartam mutatni, de a lemezcég nem hagyta, hogy látszódjon. Szóval ez a kompromisszumok lemeze is volt, hogy egy másik szóval is jellemezzem. Persze ezen is vannak csodálatos pillanatok, de volt egy „terv” mögötte.

- Ezen a lemezen több sztárvendég is feltűnik, Me'Shell NdegéOcello, Arto Lindsay, Michael Franti és a Doves frontembere, Jimi Goodwin...

Andy: - Igen, elindultunk L.A. felé...

Lou: - Igen, konkrétan Los Angelesbe repültünk hogy egy vonószenekart is felvegyünk

Andy: - Úgy bizony, én még a masztereléshez is átmentem az Egyesült Államokba.

Lou: - A „kommersz” lemezünk...

Andy: - Nem kommersz, de kétségtelenül nagy költségvetésű.

- A negyedik lemez a Between Darkness And Wonder, 2003-ból.

Andy: - Hát arról azt hiszem, egész nyugodtan mondhatjuk, hogy a legkevésbé kedvelt albumunk.

Lou: - A Sötétség és Csodálat között – hát inkább a sötétségben jártunk.

Andy: - Nem nagyon tudnám megmondani, mire akartunk kilyukadni.

Lou: – Igen, egy kicsit eltévedtünk addigra. De a Darkness című dalt nagyon szeretem arról a lemezről.

Andy: - Igen, a nyitódalt. Meg a Till The Clouds Clear című számot is... Szerintem azt kellett volna tennünk, hogy akkor egy kis szünetet tartunk, és a szólókarrierünkkel foglalkozunk. De helyette bevittük a széttartó ötleteinket a zenekarba. Lou valami akusztikusabb dolgot akart csinálni, én viszont nem.

Lou: - Bevittük az élő zenekart a stúdióba,

- Az akkori öttagú koncertzenekari felállást?

Andy: - Igen. És ettől teljesen megváltozott a dinamika,

Lou: - Felhígult az egész. Én akusztikusabb dolgot akartam, és ez feszültséget teremtett, nem illett Andy dolgaihoz, azokhoz a programozott dolgokhoz, miket ő csinált. És végül ez vezetett a feloszlásunkhoz.

- A búcsúlemezetek egy best of válogatás volt, aminek a Best Kept Secrets címet adtátok. Ebben azért van egy kis keserű gúny is, nem? Mármint hogy a nagyközönség egy része előtt titokban maradt, hogy mennyire jó zenéket csináltatok...

Andy: - Igen, volt egy kis oldalvágás a lemezcégünk felé. Vicces, hogy olyan dalokból áll, amiket alig hallottak az emberek, miközben best of. De a szerződés szerint ezzel még tartoztunk, lényegében mondhatjuk, a lemezcég erőltette, hogy legyen egy ilyen best of.

- A címnél maradva: fájdalmasan érintett titeket, hogy a Lamb sosem lett olyan népszerű, mint megérdemelte volna, főleg ha olyan zenekarok sikeréhez viszonyítjuk, mint a Portishead vagy a Moloko?

Lou: - Igen, fájt egy kicsit. Főleg, mikor az emberek azt mondogatták, hogy olyanok vagyunk, mint a Portishead – az nagyon frusztráló volt. A Lamb mindig a saját ösvényét taposta ki, nem hiszem, hogy olyanok lennénk mint bárki más. Andy egyszer beszélgetett erről Adrian Utley-val, a Portishead gitárosával, aki eljött az egyik koncertünkre, és mikor Andy megkérdezte tőle, hogy hasonlít-e a zenénk a Portisheadre, azt felelte: (kicsit értetlenkedve, de határozottan mondja) „Nem!” Amúgy szerintem az egyik nehézség épp az volt a karrierünk szempontjából, hogy a Lamb nem sorolható be valami szép csinos kis kategóriába.

- Mi történt a feloszlásotok és az újjáalakulásotok között eltelt öt évben? Lou, te például három szólólemezt is készítettél közben – mit tanultál leginkább belőlük?

Lou: - Megtanultam például gitározni – kénytelen voltam, méghozzá elég gyorsan. Nagyon élveztem, hogy egy időre elmerülhetek az akusztikus zenében, szükségem volt rá, hogy képes legyek felmenni a színpadra egy gitárral és elénekelni a dalaimat. Igazi felszabadító élményt jelentett. De nagyon különböző dolog volt, nagy különbség, és rémisztő is elsőre. Bennem volt az égető vágy, hogy meg kell tennem, de félelmetes érzés is volt közben. Egy olyan nagyra tartott – legalábbis kritikai szempontból nagyra tartott – zenekarból érkeztem, mint a Lamb, és bennem volt a félelem, hogy az emberek utálni fogják, amit szólóban csinálok. De az, hogy rögtön az első albumomat (Beloved One – 2006) jelölték Mercury-díjra, nagy bátorítást jelentett. De a legfontosabb dolog, amit megtanultam, hogy a Lamb az, ami. Amit 2003 táján akartam, a Between Darkness And Wonder idején, az az akusztikus irány, sosem működött volna. Nem is működött. Most már az a tudat, hogy bármikor csinálhatom az akusztikus dolgomat külön, amikor csak akarom, nagy szabadságot ad. A Lamb lényege mindig az a nyers dolog marad, ami kettőnkből összeadódik és semmi máshoz nem hasonlít: az én hangom Andy produceri képességeivel – ez a Lamb lényege, és bármilyen plusz elemet hozzáadnánk, az csak felhígítaná.

- Andy, neked elég sok projekted volt: a Hoof, a Luna Seeds és legutóbb a LOWB – erről az utóbbiról például mit kell tudni?

Andy: - Az az új lemezem, Leap And The Net Will Appear a címe, négy évembe tellett megcsinálni. Márciusban jön ki hivatalosan: egy szűk körű megjelenése már volt, de azóta leszerződtem egy igazi lemezcéggel is, és ott rendesen is megjelenik. Ami a másik két projektet illeti, azoknak néhány számából LOWB-dal lett, afféle produceri kísérletek voltak, hogy tanuljak velük. Ezek voltak az első kísérleteim, hogy más énekesekkel dolgozzak, és nagyon élvezetem a dolog produceri részét. A LOWB-albumon több vendégénekes is van, négy énekhang.

- Damien Rice ír dalszerző-énekessel is felvettél egy Back To Beginning című dalt, amiből előbb Luna Seeds-szám lett, majd az új Lamb-album bővített kiadására is felkerült.

Andy: - Jó barátságban vagyok Damien Rice-szal, épp a stúdójában voltunk és megkértem, hogy énekeljen fel nekem valamit. Először Luna Seeds-szám lett, aztán mikor újra elkezdtem Lou-val dolgozni, akkor ő is belekerült a dalba, és így végül Lamb-szám lett belőle. Nem lett rossz, de nem igazán erős dal, ezért is hagytuk le magáról az albumról, csak a bónuszlemezre került fel. De Damien óriási tehetség, és nagyon örülök, hogy csináltunk valamit együtt.

- A Lamb 2009-ben alakult újjá és 2011-re elkészült egy új albumotok is 5 címmel. Régi számokat játszani az egy dolog, de mennyire volt nehéz volt visszatérni a közös dalszerzéshez és stúdiózáshoz?

Lou: - Hát nekem kellett egy kis rábeszélés, az biztos.. Andy elém állt, hogy „Ugyan már, Lou, mondj egyetlen értelmes érvet, hogy miért nem csinálnánk egy új Lamb-albumot!” Én meg úgy voltam, hogy: „Úúú, hát nem is tudom...” Aztán végül igent mondtam. Amikor 2009-ben összeálltunk ezekre a fellépésekre, nagyon élveztük a koncertezést, és annak részeként Andy újjáalakította néhány régi dalunkat. Mert hát sok idő eltelt, és egy adott hangzás hamar idejétmúlt lesz. Andy farigcsálta azokat a dalokat, és úgy érzetük, kezd kialakulni egy új irány: ízelítőt kaptunk abból, hogy merre mennénk, ha tényleg csinálnánk egy új albumot – és azt hiszem ez volt az, ami végül bevitt minket a stúdióba. Akkoriban kicsit elakadtam a szövegekkel, mintha kifulladtam volna szerzőként, nem igazán tudtam, mit akarok mondani – pedig régen mindig annyi mondanivalóm volt! Főleg azért volt nehéz, mert eljutottam arra a pontra, hogy már nem akarok a romantikus szerelemről írni, pedig korábban mindig az adta az ihletet. Egy karriert építettem arra, hogy romantikus szerelmes dalokat írok (nevet), de rájöttem, hogy most már nincsen bennem. Nehéz volt újra, de Andy nem hagyott békén, és noszogatott, hogy írjak már valamit.

Andy: - Étellel zsaroltam: „Addig nem eszel, amíg nem írsz egy refrént”. Mire ő: „Csak egy falatot!” „Nem, egy falatot sem kapsz, amíg nem írsz valamit!” Akkor épp az én házamban voltunk, szóval megtehettem. Ez volt a legjobb módszer, hogy kicsikarjak belőle valamit. (nevetnek)

- Hogyhogy az új lemezt végül saját magatok adtátok ki?

Lou: - Amikor kiadónál voltunk, lemezről lemezre egyre több volt a kompromisszum. Annak idején, amikor leszerződtünk, persze segítettek mindenféle dolgokat venni, hogy kiépítsük a stúdiónkat, és úgy tűnt korlátlan művészi szabadságunk lesz, de ahogy egyre nagyobb lett feléjük az adósságunk, egyre több lemezt akartak eladni, és azt akarták, hogy úgy hangozzunk, mint például Dido, meg azok, akik sok lemezt adtak el akkoriban. Folyamatos nyomás alatt voltunk, még arról is vitatkozni kellett, milyen legyen a lemezborító, folyamatos kompromisszumokat kellett kötnünk. Most nagyon jó volt, hogy magunk adtuk ki az új lemezt, és nem kellett senkihez alkalmazkodunk. Mindent magunk csináltunk, Andy saját otthoni stúdiójában, ő volt producer, ő végezte a keverést, én csináltam a borítót, és az előrendelésből jött rá közben be pénz. Minden teljesen háztáji módon ment, teljesen szabadon.

- Ha egészében nézitek a végeredményt, hogyan viszonyítanátok az új albumot az eddigi négy lemezhez?

Andy: - Annyiban hasonlít az első albumra, hogy semmi kompromisszumot nem kellett kötnünk. Az első lemezünk még a nagy költségvetések előtt volt, benne volt egyfajta nyersesség, amit mindketten szerettünk, ami a Lamb lényege – és amitől eltérültünk az idő előrehaladtával. Azt hiszem, ez a kedvenc Lamb-lemezem, ez az ötödik album: remek dalok vannak rajta, és nagyon gyorsan is született. Ebben is hasonlít az eső lemezhez: nem agyaltuk túl, nem vittük túlzásba a produkciós kezelést.

- Most a turnén is születnek új dalok? És hogy látjátok, lesz hatodik album?

Andy: - Turné közben is dolgozunk. A B Line című dalunk átalakított új verziójával tíz nappal ezelőtt készültünk el, azt lényegében a turné közben csináltuk meg. Nagyon sok zenét készítek. Az utóbbi három hétben sok új szám is született. E pillanatban az a terv, hogy 2012 végéig csinálunk egy új lemezt.


interjú: Déri Zsolt

fotók: Biczó Andrea

http://lambofficial.com
http://www.facebook.com/lamb.live.budapest


a legjobb Lamb-klip, a B Line videója a Hammer & Tongs kollektívától, 1999-ből...

... és egy nyolcszámos hollandiai tévéfellépés 2011 decemberéből, záródalként az interjúban emlegetett vadonatúj hangszerelésű B Line előadásával:

a Górecki című Lamb-dal 1996-ból...

...és 2011 decemberében az A38-on:

Címkék: lamb lowb
https://recorder.blog.hu/2012/02/06/lamb_interju
„Szép csinos kis kategória”– Lamb

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr664072208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása