(Interscope/Universal)
„A kemény szavaik nem árthatnak nekem, én holtomból támadtam fel / az életem már édes, mint a fahéj / mint egy baszott álom, amiben élek / bébi, szeress engem, mert már játsszák a rádióban a dalaimat / na, most hogy tetszem neked?” – énekli gúnyosan a karrierje második körében befutó Lana Del Rey a Born To Die album Radio című számának refrénjében, és azzal a fuckinggal direkt ki is nyírja a dal rádiós esélyeit (igen, ezen a lemezen ez is belefér). Most, hogy elárultuk, ki lesz a nyomtatott Recorder magazin negyedik lapszámának címlapján, és egy karrieráttekintő profilcikkben összefoglaltuk, amit az elmúlt fél évben írtunk az énekesnőről (köztük Lana Del Rey-túladagolás című sorozatunk első, második és harmadik részét, illetve a Born To Die és Off To The Races című dalok körüli összeállításainkat), következzék a lemezkritikánk!
Lana Del Rey nem hirtelen futott be. Elizabeth Grant már több mint fél évtizede próbálkozott különböző neveken (Lizzy Grant And The Phenomena, Sparkle Jump Rope Queen, Lana Rey Del Mar), bő két év csúszás után 2010 januárjában végre megjelenő – ám csupán digitális formátumban és csupán pár hétig piacon lévő – első albumának borítóján a Lana Del Ray A.K.A. Lizzy Grant felirat hirdette átmeneti állapota bizonytalanságát (sőt még az alatt a pár hét alatt is átíratta a Ray-t a borítón Rey-re, és végül vissza is vonatta az albumot). Közben egy kis időre fel is adta zenei karrierjét – és pont ekkor született a Video Games, Blue Jeans és Born To Die alkotta briliáns daltrilógia, ami köré aktuális felépülhetett aktuális sikersztorija és ez az első nagykiadós album.
Lizzy/Lana már 2008 táján is határozott vízióval rendelkező, több társszerzővel és producerrel is próbálkozó, karakteres és slágeres popdalokat író, videóit talált anyagból saját maga összevagdosó művésznő volt, és lényegében már akkor megteremtette saját Americana-fantáziáját, ahol „elhomályosodnak a határok valódi és hamis között”, ahol egyidejűleg van jelen Las Vegas és Coney Island, a hollywoodi Chateau Marmont luxushotel vagy egy New Jersey-i lakókocsipark, „az amerikai álom” és annak „sötét oldala”, a régi Hollywood és David Lynch Mulholland Drive-ja, glamour és trash, sztárok és Loliták (az Off The Racesben az „életem fénye, ágyékom tüze” konkrét idézet a Lolita regényből), az ötvenes-hatvanas évek decens esztétikája és a későbbi évtizedek szabadosabb nyelvhasználatából egy-egy bitches vagy fucking (lásd az idézetet bevezetőnkben!), ahol a férfiak „keményen csókolják” (élő verzióban: basszák) a nőket, ahol minden olyan végletes és végzetes, ahol szerelmesek a halálra születtek.
Mostanra a művésznév és a perszóna is véglegesült, ahogy a hangzáseszmény is elegánsabb és bombasztikusabb lett (az énekesnő Thomas Newman Amerikai szépség filmzenéjét és Bruce Springsteen amerikai proletárromantikáját emlegeti két sarokpontként), de ehhez zenei rendezőnek talán nem egy hiphop producer (a leginkább Kid Kudi mellől ismert, az elmúlt két évben már Eminemnek, Kanye Westnek, Tinie Tempah-nak és Lil Wayne-nek is bedolgozó Emile Haynie) volt a megfelelő választás. Az arányokba több felől is bele lehet kötni, a vonósnyitányt és július 4-ei tűzijáték-durrogást kapó National Anthemben például a vokálok egymáshoz képest kiegyensúlyozatlanok, a lemez kétharmadánál ki lehetett volna hagyni egy-két számot, a gimnazista idők iránt nosztalgiázó This Is What Makes Us Girls pedig bármilyen hatásos is, nem igazán szerencsés záródalnak (érdemes inkább a 15 számos deluxe kiadást választani, mert annak a végén a Lucky Ones tökéletes zárás), de az összkép határozottan pozitív, a lemez első harmadában ellőtt ismert sikerdalok után is bőven akadnak briliáns szerzemények. Lana a lemez jó egyharmadát egy Justin Parker nevű brit zenésszel közösen írta (a Video Gamest is és címadó nyitódalt is), de besegített a Xenomania köreibe tartozó Tim Larcombe (akinek például pár éve a Gabriella Cilmi-féle Sweet About Me-ben is benne volt a keze), a Rick Nowelsszel – a Video Gamesben konkrétan is megidézett Belinda Carlisle-féle Heaven Is A Place On Earth egykori szerzőjével! – közösen írt Dark Paradise és Summertime Sadness (meg az előbb említett Lucky Ones bónuszdal) pedig már magukban megmentik az album második felét.
Igazából még ez a mostani lemez is átmeneti állapotot tükröz, a csivitelő „szomszéd lány” még elő-elővillan a búgó hangú elegáns dizőz mellett, de ahol már ez utóbbi díva uralkodik, ott már tényleg mennyei magasságokban járunk: egy izgalmas, ambiciózus poplemezzel és egy nagy formátumú női tehetséggel – egy Cat Powernél (vagy, hogy neki is az eredeti nevét mondjuk: Chan Marshallnál) vonzóbb, Fiona Apple-nél (Fiona Apple McAfee Maggartnál) stabilabb popsztárral – lettünk gazdagabbak.
8/10
Déri Zsolt
FRISSÍTÉS:
(X) A február 11-ei Recorder 004 Party minden 25. belépőjegyéhez ajándékba adjuk Lana Del Rey új CD-jét, a Born To Die albumot!
http://www.facebook.com/events/313426545359965
másfélperces részletek az album dalaiból:
a francia Le Grand Journal tévéműsorban január 28-án leadott novemberi minikoncert négy dala:
