Atlas Sound: Parallax

2011.12.31. 13:33, rerecorder

(4AD/Neon Music, 2011)

A még mindig csak 29 éves Bradford Cox már fő zenekarának, a Deerhunternek a 2010-es albumával is bebizonyította, hogy ott a helye napjaink legnagyobb zeneszerzői között: a Halcyon Digest című csúcsmű lerántotta a leplet az addig néha fölösleges zajorgiákba csomagolt Deerhunter-popszámokról és megmutatta csupasz valójukat, az így kapott végeredmény pedig az álomszerű hangzással, a Beatles uralma előtti amerikai popzenére való kikacsintásokkal és fülbemászó dallamaival 2010 egyik legerősebb albuma lett. A dalszerző-gitáros-énekes Cox közben Atlas Sound nevű szólóprojektjével is dolgozott, és úgy tűnik jó időre kiélte kísérletező énjét a 2010 végén blogjára kirakott resztligyűjteménnyel (a lo-fi hangulatú barkácspopot, ambientet, zajos kétperceseket és persze jó néhány majdnem perfekt popszámot tartalmazó négyrészes Bedroom Databank válogatással), mert a harmadik rendes Atlas Sound-sorlemezként most megjelentetett Parallax is sokkal letisztultabb, lényegre törőbb (és hogy lelőjük a poént: jobb is), mint bármi, amit eddig szólóban kiadott. Az új album, melyen az MGMT-frontember Andrew VanWyngarden is vállalt egy jelképes közreműködést, november óta teljes egészében meghallgatható itt a Recorderen – és könnyedén felkerült a 2011 legjobb lemezeit összegző listánkra is.

Az album ugyan még a tavalyi Deerhunter-megszólalással indít, azonban a Te Amo kezdő hangjaival Cox már szép lassan egyértelműsíti, hogy itt mélyen személyes dalokkal van dolgunk. Fontos különbség a Halcyon Digest és a Parallax között, hogy míg az előbbi, az álomszerűsége ellenére is két lábbal állt a földön, addig az utóbbi a dalok mögé rejtett folyamatos kütyüzéssel, fura zörejekkel elemelkedik onnan, hogy sokkal nagyobb távokat járjon be. A lemez vége felé megszólaló, hátborzongató Terra Incognitában már elnéptelenedett posztapokaliptikus tájakon barangolhatunk. A Cox által science fictionnek bélyegzett Parallax nagyon nagy lépés a pályáján, hiszen úgy tud teljesen mai lenni, hogy közben előremutat, ám nem szakad el mindattól, ami előtte történt. Közben – az egyértelmű utalások (pl. a hetvenes évek legendás rockfotósa, Mick Rock által jegyzett retrós borító) ellenére – elkerüli azt is, hogy a bő évtizede tartó, folyamatosan ide-oda csapódó revival hullámot emlegessük vele kapcsolatban. Cox ugyanis nem másol vagy idéz – pusztán csak sok minden ott lüktet zenéjében az elmúlt pár évtizedből. És éppen ez különbözteti meg akár az olyan remek lemezektől is, mint például a nyári The War On Drugs-album, ahol a sok kiváló dalt hallva folyamatosan ugranak be az akarva-akaratlanul, de egyértelműen megidézett előadók, korszakok. Cox, ha nem is teljesen egyedi, de könnyedén képes saját maga lenni, és azzal, hogy most már a műfaj elmúlt pár évtized alatt berögzült klasszikus formavilágát faragja tovább, megnyugtatóan ismerőssé is válik.

9/10

Csada Gergely

http://4ad.com/artists/atlassound

a Terra Incognita című felvétel:

Címkék: atlas sound
https://recorder.blog.hu/2011/12/31/atlas_sound_parallax_album
Atlas Sound: Parallax

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr963509045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.