Gyereklemezek a nagyvilágból

2011.12.22. 12:54, rerecorder

colours are brighter.jpgA Recorder magazin harmadik számának címlapanyagát adó óriás összeállításunkban a gyerekek és a popzene sokszoros kapcsolódási pontjait járjuk végig: a gyereksztárokról szóló nyitócikkünk, illetve a gyerekként sztárrá lett Stevie Wonder és Michael Jackson korai karrierjének áttekintése után következzenek a gyerekek számára készülő lemezek. Gyereklemezekből még mindig és folyamatosan rengeteget gyártanak, olyannyira, hogy talán ezek a kiadványok a lemezpiac utolsó biztos lábakon álló végvárai. A szülő magának sok esetben már nem veszi meg kedvence új kiadványát, viszont a gyereke kedvéért még mindig hajlandó a pénztárcájába nyúlni, és kézzel fogható zenei kiadványt adni neki. Olyan gyereklemezt viszont már jóval nehezebb találni, amelynek borítójáról nem egy irreálisan, bugyután mosolygó felnőtt, vagy egy eltúlzott grafika néz vissza ránk, ráadásul maga a zene is elviselhető a család összes, gügyögésen már túllépett tagja számára. Szerencsére azért közel sem lehetetlen vállalkozás: a Recorder egy-egy külföldi és magyar gyereklemezeket szemléző rövid összeállítással talán segít eligazodni ebben a felhők közt lebegő, vakítóan színes dzsungelben. Az első cikkben a nagyvilágra tekintünk ki.

Még jó, hogy a gyerekekre szinte az összes műfajban gondolnak az ambienttől a folkon át a dzsesszig. Bizony, még az utóbbiban is találni erre példát, a háromlemezes Jazz Baby válogatásról persze hiányoznak a bonyolult poliritmusok vagy az őrületes szólók, cserébe viszont szerepelnek rajta olyan előadók is, mint Billy Preston, a Taj Mahal, Dr. John vagy épp saját zenekarával James Belushi is (aki sajnos zenészként sem olyan tehetséges, mint bátyja, a Blues Bothersben bizonytó John Belushi volt).

soothing.jpgAz elektronikus zene felől már több próbálkozás is akad (a téma kibontását egészen a fogantatás pillanatától kezdve), bár a microhouse-ban utazó Marc Leclair (ismertebb nevén Akufen) Musique pour 3 Femmes Enceintes (Zene három terhes nőnek) című lemeze, illetve annak finom zörejei és egyre ütemesebbé váló számai inkább szólnak még az anyáknak, mint a gyerekeknek. Az elektronikus zenei úttörő, Raymond Scott a hatvanas években három tételes művet komponált a babáknak Soothing Sounds For Baby (1964) címmel (az első lemez 1-6, a második 7-12, a harmadik 13-18 hónapos korban hallgatandó), főképp az elalváshoz használható zene, akárcsak az Uncle Widget presents Bedtime For Mars űrbéli, ambientes instrumentális dallamai, melyek kifejezetten az altatódalokat hivatottak kiváltani. Még szintén inkább a kisebbeknek szólnak a hiphop idevágó alkotásai, melyek szemben a műfaj egy jelentős részének nem éppen nevelő célzatú szövegeivel, kifejezetten oktató céllal készültek. Az egytől-tízig való számolást például biztos nem lehetne élvezetesebben és egyszerűbben megtanulni, mint a Digable Planets-et idéző old school ütemekkel dolgozó Musiplication lemezről, és ez még csak egy a sok hasonló album közül (lásd még: Learning With Hip-hop). Ugyan nem a konkrét iskolai tananyagot szedi rímekbe, de fontos életbölcsességekről rappel Secret Agent 23 Skidoo (polgári nevén Joel Sullivan), aki nem más mint a kidhop szcéna koronázatlan királya (mert bizony, külön alműfaj is született már). Felnőtt füleknek sem annyira bántó zene ez, de a videóklipektől azért óva intenénk a tíz évnél idősebbeket.

Rockabye-Baby-Lullaby-Renditions-Of-The-Flaming-Lips.jpgPersze az igazi klasszikusok sem feledkeztek el a gyerekekről, a tradicionális blues egyik legnagyobb alakjának, Leadbellytől már a hatvanas években jelent meg kifejezetten a kicsiknek szóló lemez, amit aztán az ezredfordulón a témába vágó más dalaival együtt, a Leadbelly Sings For Children címen adtak ki. De ha még inkább visszamegyünk az időben, akkor rádöbbenhetünk, hogy a folk mozgalmat megalapozó Woodie Guthrie is összeénekelt egy lemezre való gyerekdalt (Nursery Days), akárcsak az őt követő Pete Seeger (Children’s Concert At Town Hall). A folk, illetve a folkos indie még ma is sok gyereklemezt produkál az emészthetőbb fajtából, sőt megvannak a maga sztárjai is. Ilyen például az egyaránt több albummal rendelkező Justin Roberts és Elizabeth Mitchell vagy éppen a Juno című film zenéjéből is ismert Moldy Peaches-tag Kimya Dawson, akinek Alphabutt című lemeze sorolható ide. Itt már néha tényleg csak a szövegek árulkodnak arról, ki is az igazi célcsoport. Akárcsak Todd Mchattonnél, akinek a Flaming Lips pszichedelikus világát enyhén idéző popzenéje önmagában is megállja a helyét. Nem is beszélve a több gyereklemezt is készítő They Might Be Giants 2002-es No! című albumáról, mely szép kritikákat kapott (egyébként sem üt el olyan nagyon a zenekar korábbi felvételeitől). És ugyan az imént említett Flaming Lips még nem szentelt a témának egy egész lemezt, de szerepeltek a Colours Are Brighter válogatáson (többek között a Franz Ferdinand, Jonathan Richman vagy épp a lemezt összeállító Belle And Sebastian társaságában), továbbá ők is „áldozatául” estek a Rockabye Baby! sorozatnak, mely a Radioheadtől a Beatlesen át Madonnáig egy rakás, híres előadó dalait változtatja altatódalokká. A Belle And Sebastian kurátorkodása mellett született 2006-os Colours Are Brighter című válogatáshoz hasonlóan prominens indie-zenészek (többek közt éppen Stuart Murdoch a Belle And Sebastianból, aztán Jarvis Cocker, vagy Bonnie 'Prince' Billy) szerepelnek a 2007-es Songs For The Young At Heart című, szintén gyerekeknek (és gyerekszívű felnőtteknek) szóló kompiláción, melyet a Tindersticks tagjai, Stuart A. Staples és Dave Boulter állított össze.

langley_schools_music_project_-_2001_innocence_and_despair.jpgÉs hogy hol ér össze ez az egész? Egy igazi kakukktojás, a gyakran outsider musicként leírt The Langley Schools Music Project-lemezen, ahol megfordul minden és gyerekek énekelnek olyan, ma már klasszikus popszámokat, mint a Good Vibrations, a Space Oddity vagy a Beatles-féle The Long And Winding Road. Az 1976-ban és ’77-ben egy egyszerű kanadai énektanár, Hans Fenger ötletére a Vancouver környéki Langley iskola tornatermében készült felvételek a maguk idejében nagyon korlátozott példányszámban jelentek meg, ám 2001-ben rendes kereskedelmi forgalomba kerültek és elkápráztatták  kezdve az egész világot, David Bowie-val az élen. Nem is csoda, a Rocksuli című film előzményének tekinthető projekt dalaiból sugárzik az az ártatlan életöröm, amit még Brian Wilson és Daniel Johnston is csak megközelítőleg képesek átadni, és amit felnőtt fejjel is olyan nagyon sokan kergetnek tovább – ők lesznek később popzenészek, ugye.

 

Csada Gergely

részlet Marc Leclair terhes nőknek szóló művéből:

a They Might Be Giants az elemekről énekel:

az altatódallá prüntyögött Bohemian Rhapsody a Queentől a Rockabye Baby!-sorozatból:

a Belle And Sebastian állatkerti majomszökést elmesélő dala a Colours Are Brighter válogatáslemezről:

és végül a Langley Schools Music Project legjobb felvételei, elsőként a Beach Boys-féle Good Vibrations...

....Paul McCartney és a Wings Band On The Runja...

...és természetesen a Bowie-t is elkápráztató Space Oddity:

https://recorder.blog.hu/2011/12/22/gyereklemezek_nagyvilag
Gyereklemezek a nagyvilágból

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr923480646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása