Florence + The Machine: Ceremonials

2011.12.01. 12:09, rerecorder

(Island/Universal, 2011)

Az elmúlt évek Kate Bush-reneszánsza számtalan kiváló női előadóval ajándékozott meg minket, de egyértelmű, hogy az 1986-os születésű Florence Leontine Mary Welch még a dalszerző-énekesnőknek ebből új generációjából is kiemelkedik egyszerre törékeny és bivalyerős, hol neurotikus, hol elsöprően soulos énekhangjával és lehengerlően erőteljes színpadi jelenlétével. 2009-ben megjelent Lungs című bemutatkozása többmilliós eladásokat produkált és besöpörte többek közt a 2010-es BRIT Awards gáláján a legjobb hazai lemeznek járó díjat is – teljes joggal, hiszen csak úgy hemzsegtek rajta a remekül hangszerelt, okos slágerek. A Florence + The Machine 2011-ben szerepelt a Buddy Holly előtt tisztelgő Rave On feldolgozáslemezen, majd őszre megérkezett a Ceremonials album, melyről a What The Water Gave Me, Shake It Out és No Light, No Light című klipdalokat már bemutattuk – most pedig jöjjön a lemezkritika.

A második Florence + The Machine-albumot immár teljes egészében az első lemezen is dolgozó, nagy zenei terekben gondolkodó Paul Epworth producer (Bloc Party, Maximo Park, Plan B, Kate Nash, Adele stb.) segédletével rögzítették, így nem meglepő, hogy a himnikus vonal előzetesen is ígért erősödése az első pillanattól kezdve szembeötlő. A hátborzongató témájú What The Water Gave Me az utóbbi idők egyik leglenyűgözőbb dala, de szorosan ott lohol a nyakában az első kislemezsláger, a Shake It Out , a soul klasszikusokat idéző Lover To Lover, vagy a nagyívű filmzenéket idéző Never Let Me Go is. Ez a fajta grandiózusság persze hátrány is lehet, de a Ceremonials elődjénél is jóval összetettebb, barokk poplemez, néhol annyira tömény, hogy az már-már a könnyű hallgathatóság rovására megy – Welch univerzális témákat boncolgató, érzelmektől túlcsorduló szöveg- és dallamvilága Epworth megalomán produckiójával kiegészülve az év egyik legszebb, ugyanakkor kissé talán túl szép (és a kelleténél valamivel hosszabb) anyagát eredményezte. Az igazi rajongók persze az 56 percben 12 dalt felsorakoztató sztenderd kiadás helyett a kétlemezes verziót keressék, melynek nyolszámos bónusz-CD-jén az akusztikus verziók és demók között négy további szerzemény is hallható, köztük a koncerteken már régóta játszott Strangeness And Charm.

8/10

Szabó Benedek

www.florenceandthemachine.net

 

a múlt heti BBC Radio 1 Live Lounge minikoncert most már videóval is látható:

https://recorder.blog.hu/2011/12/01/florence_and_the_machine_ceremonials_1
Florence + The Machine: Ceremonials

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr373426140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása