apparat-band.jpgMillenáris Teátrum, 2011. október 28.

Jó érzés azt látni, hogy nem csak a nyár a fesztiváloké, még akkor is, hogy a többi évszak csak amolyan minifeszteket tesz lehetővé – de persze azok alkalmával is több érdekes külföldi fellépőt lehet megtekintetni. A 2011-es budapesti Electronic Beats Festival egyik fő sztárja Apparat, vagyis Sascha Ring, aki ezúttal képünkön látható zenekarának élő hangszeres előadásával érkezik Budapestre, de az ambientes hatású új lemezével (a Recorderen is meghallgatható The Devil’s Walkkal) turnézó német hangbarkács mellett itt lesz például még az idei Szigeten nagy sikert arató portugál Buraka Som Sistema tagsága is – ők az afrikai kudurót vegyítik mechanikus ütemekkel, és eddig három albumon vannak túl, melyek közül a Komba az idén jelent meg.

Visszatérő vendégként üdvözülhetjük az elektro-rockos Does It Offend You, Yeah?-t (a legendás Martin Rushent producer fiának, James Rushentnek a zenekara legutóbb tavasszal járt nálunk), és biztosan vétek lenne kihagyni a neve ellenére izlandi gyógyegér különítményt, az FM Belfastot. Magyarországot ezen az estén a Realistic Crew tagjai képviselik, de mellettük még Crimson is gondoskodik a felhőtlen szórakozásról.

Jegyár: 3500-4500 Ft (a koncertre csütörtök délben már elővételben elfogyott minden jegy, de a szervezők szerint lehetséges, hogy néhány darab még kapható lesz este 10 óra tájban a bejáratnál)

a koncert Facebook-eseményoldala, ahol néha még meghirdetnek eladó jegyeket:
http://www.facebook.com/event.php?eid=122262767873738

egy húszperces részlet Apparat zenekarának koncertjéből, 2011 júniusából, a prágai Electronic Beats fesztiválról:

szintén huszonvalahány percnyi FM Belfast-koncertészlet ugyanonnan:

a We Are The Dead 2010-es videója a Does It Offend You, Yeah?-től:

https://recorder.blog.hu/2011/10/27/electronic_beats_festival_ajanlo
Electronic Beats Festival

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr723333737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása