Újabb britpop zenekar alakul újjá

2011.09.27. 13:26, -recorder-

Egymondatos hír: az elmúlt két évben zajló folyamatba illeszkedve a Blur, a Suede, a Pulp és a Cast után most újjáalakult a britpop korszak egy további zenekara, a mára oly divatossá lett poszt-punk revival vonal egyik úttörőjének tekinthető Marion is, mely utoljára 1998-ban adott ki lemezt (a Smiths-gitáros Johnny Marr produceri, zenészi és társszerzői segítségével készült The Program című második Marion-album az egyik legjobb brit gitárlemez volt abban az évben), ám azóta Jaime Harding énekes drog-, majd mindenféle egyéb egészségügyi problémái folyamatosan megakadályozták a folytatást (a gitáros Phil Cunningham, aki közben a New Order tagja lett, 2006-ban egyszer már megpróbálta az énekessel és pár új zenésszel közösen feltámasztani a zenekart), a tegnapi napon viszont már csaknem eredeti felállásban jelentették be újraindulását, a dobos kivételével csupa olyan taggal, akik az 1994-es első kislemezeken is játszottak.

http://www.marionuk.co.uk

a Johnny Marr-ral közösen írt és rögzített Miyako Hideaway klipje 1997 legvégéről:

az I Stopped Dancing élő előadása az 1996 elején megjelent This World And Body című első albumról:

a Fallen Through című dal koncertfelvétele 1995-ből:

https://recorder.blog.hu/2011/09/27/ujabb_britpop_zenekar_alakul_ujja
Újabb britpop zenekar alakul újjá

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr773260068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása