A nagy szerepjátszó – Freddie Mercury

2011.09.20. 10:17, -recorder-

A popzene és homoszexualitás témakörét tárgyaló cikksorozatunk első részében a teltházas budapesti koncertet adó George Michael mellett Dusty Springfield, Elton John és Boy George is kapott egy-egy külön bekezdést, Freddie Mercurynak, a Queen néhai frontemberének viszont egy külön cikket szentelünk! 2011-ben amúgy is tobzódunk a Mercury-aktualitásokban: a rocktörténelem egyik leghíresebb AIDS-áldozata idén szeptemberben lenne 65 éves, éppen 20 éve nincs közöttünk, ráadásul a Parlophone-tól az Islandhez átszerződő Queen katalógusának korai (legjobb) lemezei is újra megjelentek idén tavasszal újramaszterelve, az obligát bónusz CD-kkel kiegészítve (nyáron a középső öt következett, most ősszel pedig az utolsó öt album is kijön hasonló formátumban). Kell-e jobb alkalom arra, hogy megemlékezzünk a Zanzibár szigetén 1946-ban Farrokh Bulsara néven született énekesről, a valaha élt legnagyobb frontemberek egyikéről, és megpróbáljuk esetleges előítéleteinket is mindörökre sutba dobni?

Félreértés ne essék: az első öt-hat, roppant szórakoztató Queen-lemez glam és hard rockot, music hallt, operát, ragtime-ot és ki tudja még mi mindent egybemosó stíluskavalkádjait leszámítva a brit együttes zenéje nem valami nagy durranás. Arénarock idegesítő gitárhősködésekkel, az 1984-es The Works utáni albumok pedig már szinte hallgathatatlanul semmilyenek, az elmúlt két évtized erősen pénzszagú „új” dalait, válogatáslemezeit és újraegyesüléseit nem is említve.

De itt most nem is a Queen zenéjéről van szó, hanem magáról Freddie Mercuryról, aki minden ellenkező véleménnyel szemben a rocktörténelem egyik legkarizmatikusabb frontembere volt. A Mercury-gyűlölők elsősorban az énekes teátrális pózolását, langyi primadonnáskodását hozzák fel ellenkezésük fő okaként. Csakhogy ezek az emberek tévedésben élnek: ne feledjük, hogy a Queen a hetvenes évek elejének glam világába robbant be, és noha hamar kinőtt belőle, ettől függetlenül még az 1986-os Mercury éppen annyira glam volt, mint az 1974-es. Ha a primadonnáskodó Freddie Mercury ciki, akkor a primadonnáskodó Ziggy-korabeli David Bowie miért nem az?

A magánéletében (extravagáns, kokainnal és beazonosíthatatlan nemi hovatartozású barátokkal fűszerezett partijait leszámítva) visszahúzódó és csendes Mercury a színpadon világéletében szerepet játszott: az évek során sikeresen változtatta meg imidzsét feketére festett körmű feminin buziról bőrcuccos S&M buzira, majd trikós-bajszos macsó buzira, azonban kinézettől függetlenül pillanatok alatt képes volt emberek tízezreit az ujja köré csavarni – ha valamiben, akkor ebben mindenképpen zseni volt. (Az 1985-ös Live Aid transzatlanti AOR-parádéjának egyetlen igazán élvezetes produkciója éppen a Queen húsz perce volt.) A Freddie-szkeptikusok pedig majd szóljanak, ha Mark E. Smith képes lesz egy Wembley stadionnyi tömeget megénekeltetni!

A nyolcvanas évek agyonjátszott, unásig ismert Queen-örökzöldjei fényében hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a zenekarban négy kiváló dalszerző működött, közülük is a zongorista-énekes Mercury volt a legzseniálisabb, hozzá foghatóan sokszínű zeneszerző nem sok található a popzene történetében – talán Todd Rundgren nevét hozhatjuk fel mellé legtalálóbb analógiaként. Zongorás ballada (Lily Of The Valley), camp popsláger (Killer Queen), hard rock (Death On Two Legs), rockabilly (Crazy Little Thing Called Love), többtételes miniopera (March Of The Black Queen, no és a Bohémrapszódia természetesen), gospel (Somebody To Love), vaudeville (Seaside Rendezvous), diszkó és funk (remek 1985-ös szólólemeze, a Mr. Bad Guy) – mindezt a könnyeden kisujjából rázta ki, ha éppen úgy tartotta kedve, magabiztosan cikázva egyik stílusból a másikba.

Mercury sosem volt hülye, nagyon is tisztában volt a popuniverzumban betöltött szerepével: entertainernek tartotta magát, a legmagasabb fokon volt képes szórakoztatni, eképpen simán besorolhatjuk Frank Sinatra, Tom Jones vagy éppen méltó utódja, Robbie Williams mellé, nincs ebben semmi gáz, sőt. (Sok rajongó minden valószínűséggel elengedte füle mellett Mercurynak azt a kijelentését, mely szerint mind Queen-beli, mind szólómunkássága egyszer használatos zene: „A Queen dalai olyasvalamik, mint egy papírzsebkendő – az ember használja, aztán eldobja. Nem akarom az emberek életét megváltoztatni. Jópofa dalokat írok, kellemes dallammal, s ez minden. Aztán írok egy másikat, s így tovább.” És ebben sincsen semmi gáz, sőt.)

A mind önismétlőbb és sablonosabb Queen-albumokkal egy időben Mercury szólóban is kipróbálta magát. A Montserrat Caballéval közösen felvett 1988-as Barcelona albuma ugyan meglehetősen necces, de hát ha egyszer ki akarta próbálni magát operaénekesként is, miért ne tehette volna meg. 1985-ös első szólóalbuma, a Mr. Bad Guy (mely a tragikusan alulértékelt 1982-es Queen-nagylemez, a funkos, szintis, „fekete” Hot Space nyomdokain halad) viszont mérföldeket ver rá az anyazenekar kései produktumaira: elejétől végéig élvezetes nyolcvanas évekbeli kommersz popzene. 1984-es kislemezslágere, a Giorgio Moroderrel készült Love Kills szintén teljesen rendben van, éppúgy, mint a Platters The Great Pretender című 1955-ös klasszikusának 1987-es feldolgozása is – ezt a dalt mintha Buck Ram magáról Mercuryról nevezte volna el. A nagy szerepjátszó – emlékezzünk így rá!

Deimanik László


Top 5 Mercury-pillanat

1. Live Aid (1985)
– mert AOR dinoszauruszprodukciót is lehet elegánsan és emlékezetesen levezényelni
2. Killer Queen videoklip (1974)
– mert kiálló fogakkal is lehet valaki őrületesen camp
3. I Want To Break Free videoklip (1984)
– mert nincs még egy meleg, bajszos férfi, akinek ennyire jól álltak volna a műmellek
4. a Queen Budapesten (1986)
– mert egyetlen más rocksztárnak sem jutott soha eszébe megvenni a Parlamentet, pedig mennyire menő lenne
5. Living On My Own videoklip (1985)
– mert még a legheteróbb férfiak is szeretnének egyszer az életben eljutni egy ennyire nagyon gay buliba


a Queen a Live Aid műsorában (Bohemian Rhapsody/Radio Ga-Ga, Hammer to Fall, Crazy Little Thing Called Love, We Will Rock You/We Are The Champions + Is This The World We Created?):

Killer Queen

I Want To Break Free

a Tavaszi szél vizet áraszt a budapesti hotelszobában:

Living On My Own

https://recorder.blog.hu/2011/09/20/a_nagy_szerepjatszo_freddie_mercury
A nagy szerepjátszó – Freddie Mercury

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr743240199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.