Daft Punk: Drive (mp3) + Co Spring/Summer 2012 (Thomas Bangalter reklámfilmje)

2011.09.17. 13:51, -recorder-

Bizonyára csak véletlen, de pont azokban a napokban, mikor a mozik világszerte – nálunk is – bemutatják a Nicolas Winding Refn rendezésében és Ryan Gosling főszereplésével készült Drive című briliáns filmet, előkerül egy azonos című kiadatlan dal a Daft Punktól is. Thomas Bangalter és Guy-Manuel De Homem-Christo párizsi house duója, mely legutóbbi épp egy filmzenelemezzel jelentkezett (Tron Legacy), ezt a felvételt még pályájának legelején, 1994-ben készítette, így nem véletlen a hasonlóság a korbeli Alive és Rollin' & Scratchin' című darabok hangzásával. Ezt a Drive című kiadatlan számot – mely szeptember 19-én jelenik meg a skót Soma Quality Recordings kiadó Soma Records: 20 Years című háromlemezes retrospektív válogatásán – pénteken mutatták be először a közönségnek a BBC rádió műsorában, majd maga a lemezcég is feltett belőle egy két és fél perces részletet SoundCloud-oldalára, de mi most itt a Recorderen a rádióban elhangzott négy és fél perces verziót is közreadjuk – mely egy ideig még le is tölthető. És ha már a filmekről beszéltünk, bemutatjuk azt reklámfilmet is, melyet a duó egyik tagja, az Electroma című Daft Punk-mozifilmmel már bizonyító Thomas Bangalter forgatott rendezőként és operatőrként a Co nevű amerikai ruhacég 2012-es tavaszi-nyári kollekciójához, gyönyörű felesége, Élodie Bouchez francia filmszínésznő főszereplésével.

a Drive című 1994-es Daft Punk-felvétel rádióban lejátszott verziója itt hallható és tölthető le:

http://soundcloud.com/nahuat02/daft-punk-daft-drive/download

a kiadó SoundCloud-oldalára felkerült két és fél perces részlet a válogatáslemez borítója alatt hallható:

.

FRISSÍTÉS: szeptember 19-én a kiadó közreadta a felvétel teljes hét és fél perces hivatalos verzióját!

a tripla válogatáslemez részletes számlistája:

Disc 1 - Soma Classics

1. Daft Punk - Drive Unreleased 1994
2. Scott Grooves (feat. Parliament / Funkadelic) - Mothership Reconnection (Daft Punk Remix)
3. Silicone Soul - Right On, Right On
4. Slam - Azure
5. Funk D'Void - Diabla (Heavenly Mix)
6. Slam - Positive Education
7. The Black Dog - Cost II
8. Samuel L Session - Can You Relate (Joris Voorn Flooding The Market With Remixes)
9. Percy X - X-Trak 1
10. Desert Storm - Desert Storm
11. Slam - Eterna

Disc 2 - Slam DJ Mix

1. Slam - Groovelock (Deepchord Atmospheric Rebuild)
2. Eastmen - U Dig (Loco Dice Remix)
3. H-Foundation - Slayin' The Dragon (Klartraum Remix)
4. Hatikvah - In The Spirit (Rod Modell | Deepchord Vector & Velocity Mix)
5. Slam - Human (Oxia Remix)
6. Silicone Soul - Right On, Right On (Nick Curly Remix)
7. Pablo - Turn The Page (Alex Under Remix)
8. Vector Lovers - Computrfnk (Sebrok's Funk You Remix)
9. Itamar Sagi - One Million Oaks (Mark Broom Remix)
10. H-Foundation - Passage of Time (D'Julz Remix)
11. Master H - Magic K (Paul Ritch 31 Trudaine Mix)
12. Silicone Soul - 3am (Maetrik Jazzersize Mix)
13. Slam - Lifetimes (Pan-Pot Bass Times Mix)
14. Slam - Stepback (Mark Henning Remix)
15. Slam - Positive Education (Zero T Mix)
16. Slam - Stepback (Adam Beyer & Jesper Dahlback Remix)
17. Tony Thomas - Beginnings (Gary Beck Remix)
18. Funk D'Void - Diabla (Christian Smith & Wehbba Remix)
19. Funk D'Void - Diabla (Joash Remix)

Disc 3 - Silicone Soul DJ Mix

1. [Intro] Percy X Vs Bloodsugar - -3 (Emissions 2) / Scott Grooves feat. Roy Ayers - Expansions (Acapella)
2. Counterplan - 90 Degrees (DJ Q Mix) / Scott Grooves feat. Parliament/Funkadelic - Mothership Reconnection
3. Otaku - Percussion Obsession
4. Chaser - Destination Unknown
5. Mark Henning - Last Night
6. Alex Smoke - Chica Wappa
7. Desert Storm - Scoraig 93
8. Schatrax - Mispent Years (Silicone Soul's Darkroom Dub) / Hatikvah - In The Spirit (Acapella)
9. Rejuvination - Requiem
10. Slam - Positive Education
11. Daft Punk - Alive
12. Universal Principles - Inspiration & Light (Acapella)
13. Slam - This World (Wighnomy Bros. & Robag Wruhme Dub) / Acapella (Silicone Soul Snakecharmer Edit)
14. Funk D'Void - Diabla (Heavenly Mix)
15. Silicone Soul - Chic-O-Laa (H-Foundation Remix)
16. Eastmen - U Dig (Acapella)
17. Silicone Soul - Right On, Right On (Original Mix)
18. [Outro] Hatikvah - Daedalus / H-Foundation feat. Aion - Tonight (Silicone Soul Together Until The Sun Edit)

 

ez pedig a Marokkóban forgatott Co Collections-reklám, melyet Bangalter bevallása szerint hetvenes-nyolcvanas évekbeli szürrealista, horror és sci-fi filmek (mint Az éhség vagy a Változó állapotok), illetve Stanley Kubrick munkái inspiráltak, az aláfestő zene pedig Henry Purcell angol barokk komponista Arthur király című 1691-es drámai zeneművének egy részlete, a Hideg Szellemének áriája:

.

http://www.daftpunk.com
http://www.somarecords.com
http://www.co-collections.com

összeállította: Déri Zsolt 

Címkék: daft punk
https://recorder.blog.hu/2011/09/17/daft_punk_drive_mp3
Daft Punk: Drive (mp3) + Co Spring/Summer 2012 (Thomas Bangalter reklámfilmje)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr273233786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása