A nyári szünet után visszatért Képzeletbeli Heti Top10 összeállításunk e heti playlistjén újabb tíz remek szám. Egy újabb Wavves-dal rádásul a Best Coasttal közösen! Kis ember nagy gitárral! Fehér folkos csávó reppel! Fekete hiphop csávó reppel! Két lo-fi hős és egy dobgép! Mozart bulizik! A Wild Beasts egy Lady Gaga-slágert remixel! iPod-pop! És végül egy legendás amerikai zenekar visszatér! De mindenek előtt jöjjön legizgalmasabb felfedezettünk, a képen látható 25 éves amerikai dalszerző-énekesnő, Lana Del Rey, akitől cikkünk alatt nemcsak a listánk élén szereplő Video Games klipjét, de öt további dalt is bemutatunk!
Lana Del Rey: Video Games
Ha Lana Del Rey nem fut be, akkor senki sem! A polgári neve Lizzy Grant, szépen csavart hajával úgy néz ki, mint egy ötvenes-hatvanas évekbeli hollywoodi vamp, zenéjében pedig egyszerre keveredik a hatvanas évek popja, a soul, a funk és még egy csipetnyi hiphop is – saját magát például a „gangsta Nancy Sinatra” kifejezéssel illeti, bár nekünk inkább Fiona Apple extrovertált verziója jut róla eszünkbe. Az utóbbi hetek egyik nagy internetes szenzációja a Video Games című című nagyívű slágerdal és annak a YouTube-esztétika mentén – talált mozgóképekből, paparazzi stílusú felvételekből és pár saját snittből – készült videója. A dal októberben jelenik majd meg dupla A-oldalas kislemezen, AA-oldalán a Blue Jeans című számmal, mely már szintén megkapta a maga videóját – lásd a cikkünk alatti összeállítást!
Wavves feat. Best Coast: Nodding Off
A Wavvesről már mindent tudunk, hiszen többször is szerepelt a Recorderen. A pár hete bemutatott I Wanna Meet Dave Grohlhoz hasonlóan Nathan Williamsék legfrissebb száma, a Nodding Off is ugyanazon az Life Sux EP-n szerepel. A dalban Nathan barátnője, a Best Coast együttest vezető Bethany Cosentino működik közre. Amúgy nem ez az első közös produkciójuk, hiszen tavaly karácsony előtt is kiadtak egy számot Got Something For You címmel. A lényeg, hogy a Wavves továbbra is megbízhatóan szállítja a slágeres rockdalokat.
Josh Rouse And The Long Vacations: Diggin’ In The Sand
Paul Simon óta tudjuk, hogy kis ember nagy gitárral jár, és ez bizony igaz a lassan 40 évesen is kölyökhangú amerikai Josh Rouse-ra is, aki egészen véletlenül pont Paul Simon legjobb mai tanítványa, és lehet, hogy talán túl jólfésült és udvarias zenét játszik, de attól még 1998 óta megjelent lemezein időről-időre mindig elpottyant egy-egy szuper popdalt, ahogy bő két hét múlva megjelenő friss albumán is, melyet ezzel a Long Vacations nevű új formációval rögzített. Nem sok ilyen bájos albumindító dal született eddig idén, mint a Diggin’ In The Sand.
Jeffrey Lewis: Mosquito Mass-Murderist
Óvatosan kell bánni az alulértékelt kifejezéssel, főleg az internet korában, de ahogy Josh Rouse-ra, úgy most Jeffrey Lewisra is nyugodtan használhatjuk. A New York-i dalszerző-énekes (és képregényrajzoló) az anti-folk mozgalommal együtt tűnt fel, hiszen ott sertepeltélt a Moldy Peaches körül, ám sajnos mégsem lett belőle Adam Green-kaliberű „sztár”. Sebaj, attól még az (anti)folkos, Bob Dylan-es hangulatú lo-fi dalokban nagyon otthon van, és bármikor ki tud rázni a kisujjából egy sor obszcén slágert, az októberben megjelenő új lemezt felvezető Mosquito Mass-Murderistben viszont éppen reppel egyet a szúnyogok nagy bánatára. A dal videójaként a rajongók vicces rajzaiból készült montázst láthatjuk.
Theophilus London: I Stand Alone
Ha már hiphop, akkor jöjjön Theophilus London, aki nevével ellentétben Brooklynból érkezett, különben meg trinidadi származású. Maga a hiphop zsáner persze inkább csak lazábban kezelendő nála, hiszen soultól az electrón át a rockig bármibe belenyúl, és olyan előadókkal is kollaborált már, mint David Sitek, a TV On The Radio agya (lásd a tavaly szeptemberben bemutatott Maximum Balloon-klipdalt). A júliusban megjelent Timez Are Weird These Days című Theophilus London-album legnagyobb slágeréhez, I Stand Alone-hoz (melyet Gaspar Noé 1998-as Egy mindenki ellen című brutális kultfilmje ihletett) most végre videoklip is készült (melyet David Byrne 1986-os True Stories című vicces kultfilmje ihletett).
Ariel Pink & R. Stevie Moore: Dutch Me
Két kultikus figura kollaborációjából kisülhet nagyszerű és persze teljesen érdektelen produkció is, itt most szerencsére határozottan az előbbi esete forog fenn. R. Stevie Moore, az otthon összetákolt lo-fi szobazene hetvenes évek végi úttörője találkozik tanítványával, az éppen aktuális lo-fi sztárral, Ariel Pinkkel – ez mégis hogy lehetne hamvába holt kísérlet? Hát nyilván sehogy, és a dobgéppel kísért végeredmény meglepő módon egy bárki által, nyugodt szívvel fogyasztható emlékezetes, tükörsima popdal lett.
Mozart Parties: Black Cloud
Egy dal erejéig visszanyúlunk még a nyári megjelenésekhez, mert a Mozart Parties mögött álló londoni James Bennett olyan varázslatos dologgal állt elő, hogy egyszerűen képtelenség neki ellenállni. Nyirkos dobgép, az év egyik legemlékezetesebb basszustémája, ábrándos szomorúsággal átitatott leheletfinom vokál, aminek hatására mégis átsüt a nap a sűrű, fekete felhőkön. Ráadásul szép visszhangosra van keverve az egész. Perfekt.
Lady Gaga: Yoü And I (Wild Beasts Remix)
A múlt heti összeállításból éppen hogy lemaradt, de most már mindenképpen itt a helye, hiszen biztosan az év egyik legvalószínűtlenebb kollaborációja lett a Recorderen is agyondicsért Wild Beasts remixe az aktuális Lady Gaga-slágerhez. Gondolom, azt mindenki sejti, hogy az eredeti dalhoz nem sok köze maradt, hiszen csak énekfoszlányok keringenek csapkodó dobok és a zongora felett, de mit ad isten, egészen jól működik a dolog.
Baths: Exit The Mine
Akárhány fotót is nézünk meg a Baths projekt mögött álló 21 éves Will Wiesenfeldről, gyakorlatilag mindegyikből árad a „cukiság”: egy kissé elhízott fiatalember, szemüvegben, széles barkóval, rendszerint gügyögő kutyakölykökkel; már-már zavaróan „aranyos” is az egész. A két albummal rendelkező Wiesenfeld a sercegő-kattogó, chillwave-vel kacérkodó elektronika híve, de dalokban gondolkodik, ahogy ez az eső áztatta (szinte látjuk, ahogy folynak le az esőcseppek az ablakon!) szomorkás, zongorás szerzeménye is egy kerek popszám, amit múlt szombaton rögzített egy iPoddal, és nem volt rest azonnal felpakolni SoundCloudra. Manapság ilyen gyorsan zajlik minden, tiszta őrület!
The Olivia Tremor Control: The Game You Play Is In Your Head Parts 1, 2 & 3
„Szenzáció! Új Olivia Tremor Control-dal! Erre vártunk már tíz éve!” – valahogy így kiálthatott fel egy emberként a Pitchfork szerkesztősége (és velük együtt az a néhány tucat magyarországi rajongó is), amikor a múlt héten kikerült a netre a hír. Egy legendás zenekarról van, amely a szintén bátran legendásnak nevezhető Elephant 6 kollektívából indult (ahonnan az Of Montreal és az Apples In Stereo is), és Music From The Unrealized Film Script, Dusk At Cubist Castle című 1996-os lemeze az elmúlt húsz év pszichedelikus popjának egyik csúcsteljesítménye. Az elmúlt időszakban néhány koncertre már összeállt együttes több tételes – hét és fél perces, de egy másodpercig sem unalmas – új száma is nagyszerűen hozza a hatvanas évek végének szétfolyós, a kései Beatlest idéző vokálesztétikáját. Új lemez valamikor jövőre, ha minden igaz.
összeállította: Soós Csaba
És akkor most jöjjön Lana Del Rey-összeállításunk – elsőként a Video Games című csúcsdal klipje:
.
a dupla A-oldalas kislemez másik dala, a Blue Jeans és annak videója:
.
a Kinda Out Of Luck klip:
és még három Lizzy Grant-szerzemény: a Diet Mtn Dew...
továbbá a Yayo...
...és a Kill Kill, melyek még 2008 végén jelentek meg egy EP-n (a lemezborító alatti klip is 2008-ból való).
.
összeállította: Déri Zsolt
