Girls: Father, Son, Holy Ghost – a teljes album!

2011.09.09. 12:10, -recorder-

A Neon Indian, Chuck Ragan, Laura Marling és St. Vincent után következzék egy újabb szeptember 12-én megjelenő album, amit már most teljes egészében meg lehet hallgatni itt a Recorderen – és ez most mind közül a legjobb! A San Franciscó-i Girls együttes második albumáról, a Father, Son, Holy Ghostról van szó, ami méltó folytatása az Album című 2009-es bemutatkozásnak és a tavalyi Broken Dreams Club című hatszámos EP-nek. A dalszerző-gitáros-énekes Christopher Owens és a basszusgitáros-hangszerelő-producer Chet JR White vezette bohém együttes története amúgy is filmbe illő, hiszen Owens egy Children Of God nevű szekta tagja volt, távol a könnyűzenétől (aminek a hallgatását kifejezetten tiltották), így amikor kikerült a gyülekezetből, hirtelen rázúdult nagyjából a popzene teljes története (és persze rengeteg drog is), amiből szépen kicsipegette magának azt, ami a legjobban megihlette. Az ötvenes-hatvanas évek fordulójának rock’n’rollja (legfőképpen Buddy Holly), a surf-rock, és azon keresztül a Beach Boys, vagy éppen olyan hatvanas évekbeli zenekarok, mint a Zombies, de nagyszerűen belesimul az általa kotyvasztott mixbe Elvis Costello és a Lemonheads-énekes Evan Dando hatása is. A Father, Son, Holy Ghost (Atya, Fiú, Szentlélek) is ezeket a hatásokat kevergeti és forgatja meg jó alaposan, annyi különbséggel, hogy a debütálás enyhén lo-fi megszólalását – a tavalyi félórás EP-n megkezdett tendencia folytatásaként – profibb, tisztább hangkép váltotta fel, ebben pedig Doug Boehm külső producer segédkezett, aki többek között olyan zenekarokkal dolgozott már hangmérnökként, mint a Vines, a Starsailor vagy a Guided By Voices.

A Father, Son, Holy Ghost albumot a HypeMachine oldalán tették közzé – az alábbi lejátszón hallgatható meg:

az új Girls-album részletes dallistája:

Girls: Father, Son, Holy Ghost

1. Honey Bunny  (2:41)
2. Alex  (4:59)
3. Die  (4:58)
4. Saying I Love You  (4:06)
5. My Ma  (4:05)
6. Vomit  (6:28)
7. Just A Song  (6:48)
8. Magic  (3:35)
9. Forgiveness  (7:58)
10. Love Like A River  (3:49)
11. Jamie Marie  (4:36)

a hat és fél perc alatt monumentálisra növő és gospel vokálokkal végződő Vomit (Okádék) című beharangozó kislemezdal pazar klipje egy 1966-os Ford Mustanggal és a végül egymásra találó alapítókkal:

http://myspace.com/girls

összeállítota: Soós Csaba

Címkék: girls
https://recorder.blog.hu/2011/09/09/girls_father_son_holy_ghost_a_teljes_album
Girls: Father, Son, Holy Ghost – a teljes album!
süti beállítások módosítása