Új Kasabian-dal és New York-i tetőkoncert a terrortámadás tizedik évfordulóján

2011.09.02. 10:01, -recorder-

Az idei Szigetre csúcsformában visszatért Kasabian 2011. szeptember 19-én megjelenő Velociraptor! albumáról már négy szerezményt bemutattunk: a két kislemezdal, a Switchbale Smile és az annak klipjével egy időben publikált Days Are Forgotten mellett a címadó számot koncertfelvételen, a Sergio Pizzorno dalszerző-gitáros által énekelt The Green Fairyt pedig a London Boulevard című film betétdalaként (a végeleges albumverzió a franciára fordított Le Fée Vert címet viseli majd). Most itt egy vadonatúj Kasabian-szám, a Pistols At Dawn, ami azonban nem az albumra kerül, hanem a Days Are Forgotten kislemez B-oldalas dalaként jelenik meg – szeptember 11-én, vasárnap. Az időzítéshez azonban egy sokkal bizarrabb dolog is kapcsolódik: egy friss The Sun-interjú szerint a brit zenekar, mely 2006 óta nem turnézott Amerikában, aznap egy New York-i tetőkoncertet ad a terrortámadás tizedik évfordulóján, ráadásul mindezt a Mulberry divatcég szervezésében! Amíg fenti információt emésztgetjük, hallgassuk meg az új B-oldalas dalt, mely sok más zenekar A-oldalas dalainál is erősebb és ötletesebb, igazi minőségi Kasabian-darab.

a Days Are Forgotten EP-hez készült másik bónuszfelvétel, a dal Z-Trip Remixe LL Cool J rapbetétjével:

http://www.kasabian.co.uk

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/09/02/kasabian_pistols_at_dawn
Új Kasabian-dal és New York-i tetőkoncert a terrortámadás tizedik évfordulóján

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr663196490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása