A nyár első feléből való beszámolóink (INmusic, Pohoda) és interjúink (Portishead, The Ting Tings, Big Boi) után most következzen a második adag – elsőként Marina Diamandisszal készült anyagunk. „A Sziget egyik legjobb koncertjét várjuk tőle” – írtuk róla ajánlócikkünkben, és pontosan úgy is történt: a zárónapra eső Marina And The Diamonds-fellépésnél kevés jobb dolog akadt az idei fesztiválon. Az utóbbi pár év egyik legnagyobb női tehetsége, a dalszerző-énekesnői kvalitásai mellett szexi popsztárként is tökéletesen helyt álló 25 éves Marina a 2010-es The Family Jewels albumhoz tartozó turné legvégén járt nálunk négytagú kísérőzenekarával, és a tucatnyi jól ismert dala mellett két új számot is bemutatott (Living Dead, Jealousy), miközben szőkére festett hajával már új projektje, a YouTube-on publikált Electra Heart dalciklus Fear And Loathing és Radioactive című klipjei közti metamorfózisát vetítette előre. A görög származású walesi énekesnővel a koncert előtt beszélgettünk.


- A decemberi bécsi koncerteden azt mondtad a közönségnek: „Nem vagyok indie, nem vagyok kommersz pop, a kettő között vagyok, és így a legjobb tábor jut nekem”. Már az első albumodon is érződött valami kettősség, a komoly dalszerző-énekesnő és a csillogó popsztár perszóna között, de a mostani imdizsváltásod is mintha erre utalna...

- Igen, de a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad ebben az esetben. Azt hiszem, nagy előnyei vannak, ha nem illeszkedsz egy specifikus műfajba, rugalmasan mozdulhatsz nagyon pop vagy nagyon experimentális irányokba is. Marketing szempontból persze ez nyilván frusztráló egy lemezkiadónak. De igen, mindenképpen van egy kettősség a személyiségemben és abban amit csinálok, de azt hiszem, mindenki többféle a körülményektől, kontextustól függően. Én mindenesetre nagyon szeretek ugrálni és feszegetni a határokat.

- Ha már experimentális irányt említettél: úgy hallottam, Dave Sitekkel, a TV On The Radio gitáros-producerével is készítettél felvételeket. Megjelennek ezek valamikor?

- Valószínűleg nem. Csak egyetlen dal volt, és nagyon szerettem vele dolgozni, de az a szám nem volt megfelelő a lemezre, és igazából be sem fejeztük.

- A második albumon kik lesznek a producereid?

- Nagyon nagy kavalkád lesz, sok producer. Olyanok is, akikre talán egy évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy sosem dolgoznék együtt velük, mert túlságosan kommersz pop az nekem, amit csinálnak, és biztos meg akarnának változtatni. De végül olyanokkal álltam össze, mint a Stargate vagy Dr. Luke (az előbbi norvég duó főleg Rihanna slágereivel lett ismert, míg az utóbbi amerikai producer Pink, Avril Lavigne, Katy Perry, KeSha és Britney Spears mellet dolgozott a legtöbbet – a szerk.). Meg persze Liam Howe, akivel már az előző lemez nagy részét is készítettem.

- Az Electra Heart dalciklusból egyelőre két dal, illetve klip van kész. Mekkora projektnek tervezed ezt?

- Sok dal lesz, egy egész film, az egy egész utazás, egy amerikai road trip. Electra Heart a következő lépés a karrieremben.

- Az Electra Heart lesz a következő albumod?

- (kis habozás után, de végül határozottan) Igen. Bár azt nem tudom, hogy beleillik-e majd az albumformátumba.

- Nem vagy biztos még a dalsorrendjében?

- De, valamennyire igen. De inkább filmszerű módon gondolkodom róla. Olyannak akarom, mint egy sorozatot, epizódokból. Pár havonta egy-egy újabb epizód érkezik, egy egy újabb dallal.

- Electra Heart a történet szerint szőke. Ez a mostani új frizurád, új hajszíned – ami itt a Szigeten most sokakat meglepett – már része ennek? Ahhoz kell, hogy Electra Heart lehess?

- Nem, és talán soha nem is leszek. Ő amúgy is egy néma figura, sosem szólal meg. Ő egy fiktív alak. Ma is sokat gondolkodtam ezen: ahol tudom, hangsúlyozom, hogy ez nem egy alteregó. Csak azért mert eljátszom egy szerepet, nem jelenti azt, hogy a karakterem része. Például ha színész vagy, nem mondják azt, hogy a szereped az alteregód: nem mondják, hogy „Ben Affleck az alteregóját játssza, akit így és így hívnak...” Az csak egy szerep. És az a szerep arra szolgál, hogy megteremtsünk egy történetet, amivel mondani szeretnénk valamit. Szóval nem arról van szó, hogy életre hívom egy másik énemet vagy egy másik oldalamat, amit amúgy nem tudok kifejezni a való életben, hanem arról, hogy belevágok egy kalandba, amit a közönség követhet egy új figurán keresztül – és ő Electra Heart

- Az elmúlt néhány évben egy sor olyan dalszerző-énekesnő bukkant fel, akiken nagyon hallatszik Kate Bush hatása: Joanna Newsom, Natasha Khan (Bat For Lashes), Florence Welch (Florence + The Machine) és te magad is. Mivel magyarázod, hogy ez pont mostanában történt meg, mikor előtte hosszú évekig – vagy egy évtizedig is – nyoma sem volt efféle hatásnak?

- Szerintem ez a szülőktől jön. Mi mind ugyanannyi idősek vagyunk, és anyáinktól meg az ő lemezeikről. Az volt ő ifjúságuk, és most továbbadták a lányaiknak. Ez ciklikus, a dolgok már csak így mennek.

- Kate Bush mellett kik a legnagyobb kedvenceid, példaképeid?

- Madonna, Daniel Johnston, meg a többiek, akiket már sokszor sokfelé elsoroltam...

- Oké, akkor úgy kérdezem, hogy mostanában, az új előadók közül?

- Ebben a pillanatban? Az Austra! (Katie Stelmanis kanadai dalszerző-énekesnő elektro-pop együttese, melynek májusban jelent meg az első albuma Feel It Break címmel – a szerk.) Szereted az Austrát? Igen? Ó istenem! Van egy The Beast című számuk, hát attól én teljesen eldobtam az agyamat. Legalább 30-szor hallgattam meg az elmúlt két napban (nevet). Imádom.

- Mi ez Amerika-mánia nálad? A Hollywood című slágered, a Burger Queen elnevezésű turnéd, az Electra Heart dalciklus Las Vegasból a sivatagba tartó Americana esztétikája...

- Azért izgat ez, mert Amerika kultúrájában annyi illúzió van, vagy ha úgy tetszik hazugság, ami körbeveszi. Számomra az igazság érzékelése nagyon fontos, fontos ahhoz, ami vagyok. Én a becsületességet szeretem, nem is tudom, talán másképp elemzem a dolgokat, mert mindig a hibákat keresem, meg hogy mi a hamis és művi. Ez meghatározó eleme az Electra Heart projektnek, ahogy már az első album nagy részének is az volt.

- Félig görög származású vagy. Érzed valamennyire, hogy tükröződnek a zenédben a görög gyökereid?

- Igen, de inkább a szövegekben. Nagyon melankolikus és drámai vagyok, ezek jellemzően görög tulajdonságok.

- Milyen gyakran jársz Görögországban?

- Évente egyszer vagy talán kétszer. Ott él apám meg a nagymamám is, meg mindenki a családnak azon az ágán.

- Ha az interjú elején szóba került az experimentális vonalról David Sitek, akkor nem kerülhetjük ki a másik – kommersz pop – végletből Katy Perry nevét sem. A Hollywood és Oh No! című videóidat ugyanaz rendezte, aki az ő áttörését meghozó I Kissed A Girl klipjét, nemrég te is elkezdtél Dr. Luke-kal dolgozni, és most június-júliusban te kaptad az előzenekari posztot Katy Perry észak-amerikai turnéján...

-Ó, az egy nagyon érdekes tapasztalat volt. Ha most lennék 14 éves, biztos Katy Perry lenne a Britney Spearsem. Klassz élmény volt. Katy nagyon kedvesen viselkedett velem, és láttam, hogy kurva keményen dolgozik. Most egy nagyon kimerítő turnén van, nyolc hónapig lesz úton, szóval ez nem egy hét hetes kis turnécska.

- Azért elég különbözőek vagytok. Míg te egy dalszerző-előadó vagy...

- Ő is az, ő is maga írja a dalait!

- A zenéjét is?

- Oké, arra vannak társszerzői. De én is írtam már egy csomó dalt társszerzőkkel. A készülő új lemezen már szinte mindegyik dalnak van társszerzője. De ez nem azt jelenti, hogy ne én komponáltam volna őket. Amúgy meg azt gondolom, az ember ne sznoboskodjon a zenében...

- De te a szó igazi értelmében vett zenész vagy. Amikor feltűntél, lehetett érezni, hogy ez a lány egy zongoránál ülve írja a saját dalait, meghangszereli és utána produceri munkában is benne van...

- Igen, így is csinálom. De Katy is tud például gitáron játszani, szóval ő is zenésznek tekinthető. Sőt valószínűleg jobban tud gitározni, mint én zongorázni – még ha én magam komponálom is a dalaim.

- Mennyiben változott a komponálási, dalszerzési módszered az az elmúlt pár év során, mondjuk az első album megírása óta?

- Sokat változott. Például abban, hogy az első lemeznél még nem voltam igazán nyitott arra, hogy másokkal együtt szerezzek dalokat. Három vagy négy dalt írtam csak társszerzőkkel, nagyon ragaszkodtam a dolog publishing részéhez. A második lemez dalainál viszont már az ellenkezőjét csináltam. Kihívás volt számomra, hogy szinte a teljes új anyagot másokkal közösen írjam meg. És nagyon örülök, hogy így döntöttem, mert sokkal jobb lett a végeredmény.


interjú: Déri Zsolt
interjúfotók: Dömötör Endre
koncertfotók: Fodor Csaba

http://www.marinaandthediamonds.com
http://electraheart.tumblr.com

Obsessions (2008)

Mowgli's Road (2009)

Oh No! (2010)

Electra Heart, Part 1: Fear And Loathing (2011)

Electra Heart, Part 2: Radioactive (2011)

https://recorder.blog.hu/2011/08/30/melankolikus_es_dramai_marina_and_the_diamonds
„Melankolikus és drámai” – Marina And The Diamonds

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr373190630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása