A Kolin együttes a mai napon, 2011. augusztus 22-én délután 4 órakor itt a Recorderen tartja Mountain King című új videoklipjének régóta várt hivatalos internetes premierjét. „Magyarország első vegyes technikával készült valódi 3D klipje” – melynek forgatásáról tavaly ősszel már videoriportban is beszámoltunk – eddig csak a Mountain King single júniusi lemezbemutató koncertjén volt látható (legközelebb pedig augusztus 27-én a Millenáris Parkban, a következő kislemezdalhoz, az Arielhez igazított 3D workshop és holografikus lemezbemutató idején kap speciális vetítést). A délutáni Recorder-premier beharangozójaként – és Lemeztáska című új sorozatunk nyitányaként – most következzék egy összeállítás a Kolin-frontember Linczényi Márkó kedvenc lemezeiről, komoly és komolytalan kommentárokkal (melyek jól ki kiegészítik az énekes 2009-2010-es kedvenceiről írt listáját).


Kedvenc gyerekkori lemez

Michael Jackson: Dangerous (1991)
Mindenkinek három Jacko-korszaka van. Gyermekként imádjuk, aztán ciki lesz és utáljuk, majd pedig rájövünk, hogy ez hülyeség, és újra imádjuk. Bár a harmadik korszakban inkább a Bad és a Thriller dominál, azért a Dangerous sem szégyellnivaló, még felnőtt fejjel sem. Tele romantikus emlékképekkel: Macaulay Culkin aszimmetrikus arcával, a tánccal a szabadságszobor tetején, és az indokolatlan fáslikkal, gipszekkel Jacko karján (mindig is akartam olyanokat).


Lemezek inspirációhoz

Általában stílusidegen lemezek inspirálnak leginkább. És folyamatosan változnak. Ma sok hiphop, grime és electro van rám nagy hatással, mégis egyre inkább a rockos hangszerelések érdekelnek. Persze van, amikor csak hangulatokat vagy hangzásokat keresek, olyankor gyakran kerül elő a Bee Geestől a Saturday Night Fever (1977), az Aerosmith-től a Get A Grip (1993) vagy a Muse bármelyik (de az egyre tökéletesebb hangzás miatt egyre későbbi) lemeze.


Kedvenc éjszakai lemezek

Fantomas: The Director’s Cut (2001)
Egy elég férfias lemez, horrorisztikus hangulattal, de tele kislányos humorral. Ráadásul nehéz hallgatnivaló a Fantomas (bár ez a lemez a legkevésbé), így napközben nem is jutna rá elég figyelem, háttérzenének pedig elég bizarr lenne.

Lords Of Acid: bármelyik lemez / szám
Nagyon primitív zene, testedzéshez vagy pettinghez. De vigyázat! A petting csak idén divat! (Tavaly a szex volt, jövőre megy majd a csók, 2013 pedig a bókolás éve lesz.)


Kedvenc lemezek szex után

Mivel a szex csak tavaly volt divatban, most a petting utáni lemezeket sorolom. Ezek közül talán a legjobb Plan B tavalyi albuma (The Defamation Of Strickland Banks). De igazi petting utáni zene a Beatlestől az Abbey Road (1969) vagy a Mr. Bungle California (1999) című lemeze. És persze a Sounds Of The Universe (2009) a Depeche Mode-tól.


Kedvenc lemez a kocsiban, úton a Balaton felé

Természetesen a saját eurodance válogatásom tele Scooter-, Fun Factory-, Maxx-, 2 Unlimited-, Dune-, Capella-, DJ Bobo-, Flexx-, Brooklyn Bounce-, Dr. Alban-, Magic Affair-, Pandora-, Ace Of Base-, Rednex-, Haddaway- és Marky Mark-számokkal.


Kedvenc lemez a szomszédok felbosszantására

Szegények bosszankodnak eleget a zongora miatt, így kénytelenek csupán azzal beérni. Egyébként otthon általában szvinget hallgatok, ott pedig nincs az a hangerő, amely bosszantó lenne.


Lemez szakítás utánra

Én sosem szakítok. De erre az esetre másoknak tudom ajánlani az autós eurodance válogatást és egy kocsiutat a Balaton felé.


Kedvenc lemez koncertre való bemelegítéshez

Mivel egész nap zenével foglalkozom, ezért hálát adok minden felsőbb hatalomnak minden egyes másodpercért, amelyet zene nélkül tölthetek. Ez különösen igaz a koncertek előtt és után. Bőven elég az az egy-másfél óra a színpadon, előtte az egy órás beállás, és utána a diszkó – nem szívesen terhelem az agyam mással. Ez sajnos igaz a stúdiózásra és a próbákra is. Sem előttük, sem utánuk nem hallgatok zenét. Persze egy fesztiválra begurulni egy busszal, amelyben mindannyian meztelenek vagyunk, és a Roxette üvölt ki belőle: priceless!


Kedvenc lemezek buliba indulás előtt

Daft Punk: Discovery (2001) – kötelezően hozza az adekvát hangulatot.
MSTRKRFT: Fist Of God (2009) – olyan, mint egy felszopó.
Digitalism: Idealism (2007) – ez pedig táncot rak a lábakba.


Kedvenc lemezek másnaposan ébredéshez

Goldfrapp: Seventh Tree (2008) – ezt a lemezt még anyukám is imádja. Keményebb másnapokon viszont a Red Garland Trio Groovy-ja (1957), vagy John Pizzarelli Kisses In The Rainje (2000) szól. 


Kedvenc lemezek az elmúlt fél évből

IAMX: Volatile Times
Bár nem tetszik annyira, mint a 2006-os The Alternative, de nagyon finoman érzékelteti a hangulatokat, és ez elég ahhoz, hogy lenyomja Adele 21-ét.

LMFAO: Sorry For Party Rocking
Visszahozza mindazt, amit mindannyian egyszerre imádtunk és szégyelltünk a kilencvenes években. És mindezt úgy, hogy egyszerre komoly és bájos, táncoltató és csábító, és persze nagyon harsány.


lejegyezte: Nagy István

http://www.kolinmusic.com
http://www.facebook.com/thekolin
https://www.youtube.com/thekolinofficial
 

https://recorder.blog.hu/2011/08/22/lemeztaska_linczenyi_mark_the_kolin
Lemeztáska – Linczényi Márkó (The Kolin)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr43170521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása