Bezzeg – Fucked Up

2011.08.20. 12:40, rerecorder

A kanadai Torontóból származó Fucked Up tagjai a hardcore sztahanovistáiként ontják újabb és újabb felvételeiket nyáron megjelent harmadik hivatalos stúdióalbumuk, a David Comes To Life mellett több mint hetven kiadványuk (EP-jük, 12" maxijuk, 7" kislemezük, mixtape-jük, másokkal közös split single-jük) létezik. Az említett harmadik nagylemez könnyedén befér az idei év eddigi legjobb albumai közé: a 78 perces, 18 számos, szövevényes történetvezetésű négyfelvonásos rockopera a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának Angliájában játszódik, sőt David's Town címmel még egy kiegészítő album is tartozik mellé, melyen a Fucked Up fiktív hetvenes évek végi brit punk-rock zenekarok fiktív slágereit játssza. A rockopera felvezetéseként szolgáló Queen Of Heartshoz tartozó nyár eleji klip után a napokban került nyilvánosságra a lemezhez tartozó második videó (a szintén kanadai Jennifer Castle vendégénekével felvett The Other Shoe klipje már a történet kezdetét és fő szereplőit mutatja be), melynek közzététele előtt áttekintjük az együttes pályáját.

A legtöbb aktív hardcore-punk zenekar mintha arra lenne kárhoztatva, hogy bármilyen jó dalokat is ír, a saját szubkultúráján kívül soha nem lehet elismert. Az, hogy ezt a műfajt régen sem játszottak a rádióban, természetes, és talán jobb is így, de az olyan punk klasszikusok, mint a Rocket To Russia (Ramones) vagy a Fresh Fruit For Rotting Vegetables (Dead Kennedys) és az olyan hardcore alapművek, mint a Damaged (Black Flag), az összegyűjtött Minor Threat-életmű, vagy a Bad Brains-lemezek mégis túljutottak a stílus határain, és a legtöbb zenerajongó ismeri, sőt elismeri őket. Hozzájuk képest a 2000-es évek legjobbjainak, a Modern Life Is Warnak vagy épp a Have Heartnak ez nemcsak, hogy nem sikerült, de nem is volt meg az ambíció bennük erre. Bezzeg a Fucked Upban!

Valahogy ez a kanadai együttes az utóbbi években a műfaj bezzeg-zenekarává vált. Tetkóval pózolsz, pólóval menőzöl? Bezzeg a Fucked Up! A színpadon egy kliségyűjtemény vagy? Bezzeg a Fucked Up! Nem haladsz a dalírással? Bezzeg a Fucked Up! A 2001-ben alakult, és azóta is intakt társaság nem definiálta újra a műfajt, sőt inkább a gyökerekig ás, viszont csatasorba állított három olyan dolgot, melyekkel ezekben az években nehéz nem befutni. Elsőként ott van a kemény munka, aminek az igazolásához elég megnézni bármelyik, a diszkográfiájuk precíz összegyűjtésével próbálkozó weboldalt: ez ugyanis szinte lehetetlen. Tíz év alatt több mint félszáz kiadványt tudhatnak a magukénak, gyakorlatilag az első próbák évét, 2001-et leszámítva nem fordult elő olyan, hogy ne adtak volna ki valamit az adott esztendőben – sőt már az is megtörtént, hogy meghaladták az egy megjelenés/hónap arányt! Ezeknek a kiadványoknak a nagy része kislemez, EP vagy split, másokkal közös hanganyag (esetleg mixtape), de azért összehoztak három nagylemezt is, amelyek mindegyike nagyjából kétszer olyan hosszú, mint egy átlagos hardcore album lenni szokott. A Fucked Up nem egyszerűen keményen dolgozik, a Fucked Up a hardcore Alekszej Sztahanovja!

A második dolog a botrányok, és a zenekar számtalan meghökkentő húzása. Ez vonatkozik egyrészt a zenéjükre, hiszen némelyik daluk hallatán nagyon enyhe megfogalmazás, hogy van kísérletező hajlamuk: a Looking For Gold 12”-en konkrétan öt percig fütyörésznek, három percig pedig dobszólóznak, de hát egy 18(!) perces dalt ki kell tölteni valamivel. Egyelőre úgy tűnik, hogy idén játszották ki az igazi ütőkártyájukat a négy részre osztott rockoperával és a kamu válogatáslemezzel, de senki sem tudhatja, hogy milyen lapok vannak még a kezükben. A legnagyobb hírverést persze már eleve az csapja körülöttük, ahogyan hívják őket: a legtöbbször Effed Upnak átírt nevet konkrétan ki sem lehet mondani a tévében, és nem lehet leírni az angol nyelvű nyomtatott sajtó egy jó részében. Így léptek fel például 2007-ben az MTV Live-ban (melynek előzménye a debütalbum, a 2006-os Hidden World egyöntetű szakmai sikere volt), hogy aztán a koncert vége egy 2000 dollárról szóló csekk legyen, amit a zenekarnak kellett kiállítania az okozott károk miatt. De ez még mindig semmi ahhoz képest, hogy 2008-ban visszatértek a műsorba, és a mosdóban fellépve – néhány tucat rajongójuk segítségével – sikerrel verték szét a plafont. Innentől nagyjából egyenes volt az út a kultstátuszig, bár azért kellettek további legendás koncertek is világszerte, például 2009-ben Budapesten is meztelenül végezte a habtestű énekes Damian Abraham, azaz Pink Eyes – merthogy igen, még művészneveik is vannak: Kötőhártya-Gyulladás, Fiatal Kormányzó, Mustárgáz és a többi. A Fucked Up exhibicionista, de a lehető legjobb értelemben.

Ami pedig hiperaktivitásuk és extravaganciájuk mellett valamelyest kiemelte, és máig kiemeli őket a színtérről, az a rengeteg alternatív felhang, ami zenéjüket színesíti. Magát az alapot a klasszikus punk-rock és hardcore-punk együttesek ihlették, de az erre épülő rengeteg műfajidegen elem mind hozzájárult ahhoz, hogy ne csak a punk sajtó foglalkozzon a zenekarral, hanem például a hipszter véleményvezér magazin, a Pitchfork is beálljon az őket istenítők sorába. Ugyan a hozzáállás első albumuk idején ez még nem volt meghatározó, és inkább a különösen hosszú dalok meg a zajos megszólalás keltette fel a hallgatók figyelmét, de a folytatás, a 2008-as The Chemistry Of Common Life már nívós vendéglistával bírt: felbukkant rajta Dallas Green (az Alexisonfire csodatorka), Katie Stelmanis (az Austra vezetője), Sebastian Grangier (a Death From Above 1979 dance-punk duó énekes-dobosa) és a Vivian Girls nevű noise-rock csajtrió is. A lemez pedig új megközelítésével, kísérletező kitekintéseivel és a hardcore határainak tágításával elérte, hogy ne csak a műfaji szaksajtó emlegesse az év legjobb albumai között. Egyszersmind a Fucked Up egyre közelebb került ahhoz, hogy bejusson az egyelőre még nem létező Hardcore Punk Hall Of Fame-be. A három gitáros (és a basszista lány), a zseniális énekes (Pink Eyes élőben kb. körbejárja a termet és mindenkit megölel, olyan, mint egy ronda, de nagyon szerethető szőrös játékmackó), a kiváló dalok és a hírhedt koncertek egy olyan formáció képét alakították ki a sajtóban és a közönség körében, mely ugyan ragaszkodik a műfaj hagyományaihoz, de azt mégis átformálja, és az előnyeit domborítja ki, miközben a legfőbb hátulütőt jelentő monotóniát és egyszerűséget játszva tünteti el belőle. A Fucked Up már ezzel bevéste magát minden punk történelemkönyvbe.

A Mercury-díj kanadai megfelelőjének számító Polaris Music Prize-t elnyerő The Chemistry Of Common Life után felmerült, hogy vajon milyen irányba mennek tovább, és bár a folytatásra három évet kellett várni, de a munkamánia a két nagylemez között sem csillapodott: Damianék megállás nélkül hozták ki az anyagokat, ám mikor felbukkant a hír, hogy rockoperát készítenek, olybá tűnt, hogy 19-re kérnek lapot. Ám a Fucked Up ezt az akadályt is pont olyan lazán vette, mint amilyen lazán csinált mindent az utóbbi időben: a 2011 júniusában megjelent 77 perces David Comes To Life-fal egy elejétől végéig elképesztő utazásra invitál, és ez progresszív rockzenekaroknak is csak szökőévente sikerül. Szerencsére a Fucked Up is érzi, hogy hiába indítottak nagyon magasan a kezdetekkor, azért mindig van tere a fejlődésnek – és képesek is fejlődni. Ezúttal egyenesen monumentális vállalkozásba fogtak és mind a koncepció kidolgozottsága, mind a megvalósítás tekintetében monumentális a végeredmény is. Ráadásul Pink Eyes hangját – ami eleinte egysíkúságával tudott megnyerő lenni –, immár több esetben is női vendégének egészíti ki (Jennifer Castle a Castlemusicból vagy a Cults-frontleány Madeline Follin), ezzel megint a klasszikus hardcore punk egy újabb hátrányát cselezték ki és fordították a maguk javára. Hogy aztán az, amit a szakma évek óta figyel a Fucked Upban, a műfaj továbbfejlesztése vagy csak egy extrém mellékága, még korai lenne eldönteni, mindenesetre hiába szeretjük a punk „nem érdekel” hozzáállását és a hardcore „a közösség mindenek felett” attitűdjét, jó néha igényességet, rendszert, koncepciót és változatosságot hallani és látni egy-egy projektben. Ezek pedig mind ott vannak kanadai barátaink munkáiban: az egységes borítók, a tematikus kiadványsorozatok, a szokatlan klipek (például az új lemez Queen Of Hearts című dalához) és a meglepetések. Csupa olyan dolog, amire szüksége van ennek a műfajnak, ha a hosszú dalok és maratoni lemezek terén is győzelemre kíván törni. Márpedig a Fucked Up mindent vinni akar, és ez az ambíció némiképp a punk Muse-ává teszi őket: ugyan nem akarnak az űrben koncertezni, de ha kell, akkor 12 órás fellépést tartanak olyan cameókkal, mint Moby, Ezra Koenig (Vampire Weekend) vagy épp a Dinosaur Jr. tagjai, és ha kell, akkor karácsonyi (anti)slágert adnak ki, sokakkal, például Nelly Furtadóval közösen. Nincsenek elavult elveik, poros értékrendjük vagy sulykolt üzenetük, csak jó dalaik és még jobb koncertjeik, amelyek akkor is szórakoztatni tudják az embert, ha csak képek és videók által éli át. Mert a Fucked Upnak már a szele is erősebb a legtöbb mai zenekarnál.

Fucked Up: David Comes To Life (Matador/Neon Music, 2011) 10/10
 

Jávorkúti Ádám

 

a David Comes To Life album első videója, a Queen Of Hearts kislemezdalhoz tartozó klip 2011 júniusából:

 

a rockopera-album második videója, a három főszereplő (David, Veronica és Octavio) szerelmi háromszögét felvázoló The Other Shoe:

 

a Recorder által összeállított egyórás Fucked Up-válogatás: 

 

https://recorder.blog.hu/2011/08/20/bezzeg_fucked_up
Bezzeg – Fucked Up

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr883166722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása