Wild Beasts

2011.08.16. 13:42, -recorder-

Flex, Bécs, 2011. augusztus 16.

Ismét egy aktuális tuti tipp érkezik a közelbe – ahogy már megszokhattuk, Bécsig kell menni ahhoz, hogy egy jelenleg ünnepelt zenekar önálló koncertjét megtekinthessük. A Nagy-Britannia közepéről, a cumbriai Kendalból származó Wild Beasts egy nehezen behatárolható együttes: az indie besorolásnak természetesen semmi értelme, ezen felül vannak, akik szerint dream popot, és vannak, akik szerint enyhén poszt-punkos beütésű art-rockot játszik. A kvartett legfőbb ismertetőjegy Hayden Thorpe frontember magas énekhangja – aki ettől nem idegenkedik, az egész könnyen hatalmas Wild Beasts-rajongóvá válhat, főleg a Smother című aktuális lemez hallatán.

Egy kicsit későn érő srácokról van szó: az együttes magja már 2002-ben összeállt, de az első albumra, a Limbo Pantóra egészen 2008-ig kellett várni. Ezután viszont beindult a henger: előbb jött a Mercury-jelölést is begyűjtő Two Dancers egy 2009-ben, idén pedig megjelent a harmadik mű, a némileg elektronikusabb hangzású Smother. Ez már jelentős közönségsikert is begyűjtött a kritikusok meglévő elismerése mellé, és ha a Wild Beasts így folytatja, az elkövetkező évek legnagyobb hatású zenekarai közé léphet.

A bécsi Flex koncerttermének kapuit ezen az estén 7 órakor nyitják, a Wild Beasts pedig pontban 8-kor lép színpadra.

Jegyár: 15 euró

http://www.wild-beasts.co.uk 

az új album Bed Of Nails című dalának friss klipje:

Címkék: bécs flex wild beasts
https://recorder.blog.hu/2011/08/16/wild_beasts_1
Wild Beasts

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr633157821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása