Stereomilk: Megfelelő ember – klippremier!

2011.07.18. 15:59, -recorder-

A Junkies frontemberének, Szekeres Andrásnak a másik zenekarát, a pop-rockban utazó Stereomilket már bemutattuk itt a Recorderen (sőt öccsének, a Galapagos-frontember Szekeres Péternek a másik együttesét, a Zoo-t is). A Légypapír című dal és az Az című album premierje után most az új Stereomilk-lemez első klipje is nálunk szerepel először: a Megfelelő ember ráadásul még illik is a nyár első felének fesztiváljaira visszatekintő áttekintő aktuális sorozatunkba, hiszen a fekete fehérben forgatott road movie a Világveleje Nyár és a Fishing On Orfű koncertjeire kíséri el a zenekart.

Ennek a számnak a refrén részét egy híres magyar énekesnő felkérésére írtuk, de nem egyezett az elképzeléseivel, aminek titkon örültünk, mert addigra már nekünk is a szívünkhöz nőtt. A dal arról szól, amikor egy szerelem nem a megfelelő időben kopogtat, és összezavar mindent, amit csak tud” – meséli a zenekarvezető Szekeres András. „A klipet Magyar Márton, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója vette fel és rendezte. Egy road movie, mely három helyszínen készült: a Keleti Blokkban (ez a Dürer Kert fölött van, és ott próbálunk), a Hiperkarma visszatérő bulija előtti fellépésünkön az Orczy Parkban és a kedvenc fesztiválomon, a Fishingen. Nem volt koncepció, csak forgott a kamera, amit hamar megszoktunk, és mindent úgy csináltunk, mint máskor. Jó volt a hangulat, de ez látszik is.”

a Megfelelő ember című Stereomilk-klip itt látható:

http://facebook.com/pages/Stereomilk/52233205212

lejegyezte: Déri Zsolt
 

https://recorder.blog.hu/2011/07/18/stereomilk_megfelelo_ember_klippremier
Stereomilk: Megfelelő ember – klippremier!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr243076191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása