Handsome Furs: What About Us (videoklip)

2011.07.08. 03:52, -recorder-

Vigyázat, éjszakai tartalom! Not safe for work! A 2010-ben az A38 Hajón is megfordult montreali Wolf Parade együttes egyik frontemberének, a gitáros-énekes Dan Boecknernek a másik zenekarától, a feleségével, Alexei Perry billentyűs-énekesnővel közösen alakított Handsome Furs duótól pár hete már megmutattuk a vadonatúj Sound Kapital album „meztelen nős” borítóját és a What About Us című beharangozó kislemezdalt – hát most megmutatjuk a számhoz tartozó klipet is, amelynek forgatásán az albumborító is készült! Bizony, ebben is van bőven meztelenség, és nem csak női, hanem férfi is – és David Lynch egyik állandó színésze rendezte.

A kereskedelmi logók és a drákói szigorúságú szerzői jogi törvények állandó orgiája vesz minket körül, de egy meztelen test látványa mocskosnak és valahogy fenyegetőnek számít – na ez az, ami obszcén! Prűd népség vagyunk, a pornográfia rabságába befalazva. Én a pornó szöges ellentétét akartam elérni. Hogy mi az? Az intimitás, azt hiszem. Az igazi érzések” – mondja a portlandi éjszakában forgatott klip homoszexuális rendezője, az 1967-es születésű amerikai Scott Coffey, aki főként színészként ismert, számos David Lynch-filmben is felbukkant például (Lost Highway, Mulholland Drive, Inland Empire), majd a Naomi Watts főszereplésével 2001 és 2005 között elkészített Ellie Parker című független filmmel lépett át a rendezői oldalra. Coffey már korábban is dolgozott Boecknernek, mind a Handsome Furs, mind a Wolf Parade számára – az alábbi friss klip után régebbi munkáit is megmutatjuk.

egy korábbi bizarr Handsome Furs-klip, a 2009-es Face Control album I'm Confused című dalához:

a Wolf Parade romantikus űrhajós videója, a Yulia a 2010-es Expo86 album idejéből:

néhány szám ízelítőül a júniusban megjelent Sound Kapital című Handsome Furs-albumról:

Handsome Furs: Sound Kapital

1. When I Get Back
2. Damage
3. Bury Me Standing
4. Memories of the Future
5. Serve the People
6. What About Us
7. Repatriated
8. Cheap Music
9. No Feelings
 

http://handsomefurs.com
http://wolfparade.nonstuff.com

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/07/08/handsome_furs_what_about_us_videoklip
Handsome Furs: What About Us (videoklip)
süti beállítások módosítása