Hiperkarma: új dalok, új felállás, új fotók

2011.05.15. 21:00, -recorder-

Mint arról még egy áprilisi hírünkben már beszámoltunk, a Hiperkarma együttes három és fél év szünet után újjáalakul, és 2011. június 18-án, a budapesti Orczy Parkban zajló kétnapos Világveleje Nyár fesztivál második estéjén adja a visszatérő koncertjét, a 2007-es felálláshoz képest egy fővel kibővülve: Frenk előre jön a frontember Bérczesi Róbert mellé gitáros-vokalistának, a dobok mögé pedig egy új tag, Gálos Ádám ül be. A hét folyamán, az egyik jól sikerült zenekari próba után elkészültek az első sajtófotók is, tehát itt a Recorderen már meg is tudjuk mutatni, hogyan néz ki az aktuális hattagú felállás – a zenekarvezető pedig részletesen beszél nekünk, hogy a koncerten a régi slágerek mellett milyen új dalok hangzanak el a tervek szerint ősz elején rögzítendő és még 2011 folyamán meg is jelenő harmadik Hiperkarma-albumról.

Az új dalok egyenes folytatásai az első két lemez számainak – értem ez alatt azt, hogy vannak az új számok között ilyen Beatles-beütésű, poposabb, refrénesebb dalok, illetve kísérletezősebb reppelősebb, gyorsabb, de nem hadarós számok, amik inkább a második lemezre hasonlítanak” – meséli Bérczesi Róbert. „A tervünk az, hogy az új lemezről négy dalt el fogunk játszani az Orczy Parkban. Ebből lehet, hogy végül csak három lesz, de annyi mindenképpen. Négyet szeretnénk játszani: a Konyharegény, a Pont, a Szerinted? és a Látogatók című dalokat. A harmadik lemez az első két lemeznek az egyenes ági folytatása lesz, de nem lesz benne olyan kísérletezés, mint a második lemezen. A Látogatók az inkább az első lemezre hasonlít, a Szerinted? az reppelősebb, gyorsabb – az a második lemezre. A Pont az egy tipikus rock lassú, a Konyharegény pedig megint egy tempósabb darab, aminek gyorsabb a szövege, de még a hadaráshatáron alul – azt is inkább a második lemez vonalához sorolnám. A Konyharegényt és a Pontot már annak idején is kipróbáltuk egyszer-egyszer élőben, de a Szerinted? és a Látogatók most hangzik el majd először koncerten” – mondta a Recordernek a gitáros-énekes, aki a Hiperkarma visszatérő fellépése előtt még egy feldolgozáslemezt is megjelentet kedvenc magyar dalaiból emléxel? címmel Én meg az Ének név alatt (a többek között Kex-, Bródy János-, V'Moto-Rock-, Beatrice-, Bizottság-, Európa Kiadó-, Trabant-, Z'zi Labor- és Kispál-átiratokat is tartalmazó album lemezbemutató koncertje a megjelenés napján, 2011. május 30-án lesz a budapesti Gödör klubban, ahol a belépőjegy mellé rögtön dedikált, sorszámozott CD is jár).

És akkor most álljon itt friss és hivatalos sajtófotón az aktuális Hiperkarma-felállás: a felső sorban a gitáros-vokalista Frenk (Torma Gábor), az énekes-gitáros Bérczesi Róbert és az új dobos Gálos Ádám, az alsó sorban pedig a basszusgitáros Laca (Varga László), a szólógitáros Sztivi (Kis Tibor) és a billentyűs FX (Bacsa Gyula).


----------------------------------

lejegyezte: Déri Zsolt

sajtófotók: Mayer Bernadette

http://vilagveleje.hu
http://hiperkarma.hu

ezen a friss videón 2:55-től már hallható egy másfél perces, egy szál gitáros akusztikus ízelítő az egyik új dalból, a Látogatókból, melyet az azonos című nyolcvanas évekbeli csehszlovák sci-fi tévésorozat ihletett:

https://recorder.blog.hu/2011/05/15/hiperkarma_uj_dalok_uj_felallas_uj_fotok
Hiperkarma: új dalok, új felállás, új fotók
süti beállítások módosítása