A generációja egyik legtehetségesebb amerikai dalszerző-gitáros-énekeseként számon tartott Elliott Smith már több mint hét éve, 2003 októberében halt meg (34 évesen, máig tisztázatlan körülmények között), de a 2004-es From A Basement On The Hill posztumusz album és a 2007-es New Moon című dupla válogatáson publikált 1994–1997 közti kiadatlan demók után még mostanában is bukkannak fel tőle eddig ismeretlen felvételek. 2011 tavaszán újabb öt dal tűnt fel az interneten, pontos keletkezési és rögzítési körülményeiket homály fedi, így például a címüket sem erősítette meg hivatalosan senki, de az eredetiségükhöz nem fér kétség.

Időközben egy 80 perces dokumentumfilm is készült a néhai dalszerző-énekesről, de a Gil Reyes által rendezett Searching For Elliott Smith című művet, melyben Gus Van Sant filmrendező, illetve Elliott barátnője – és halálának szemtanúja – Jennifer Chiba is megszólal, a 2009 októberi világpremier óta még csak pár fesztiválvetítésen mutatták be (az énekes halálának máig lezáratlan ügyében gyanúsítottként szereplő Chiba szerepeltetése miatt Smith családja nem engedélyezte Elliott szerzeményeinek használatát az alkotóknak). A címszereplőjéhez illően lo-fi kivitelezésű dokumentumfilmet legutóbb a Los Angeles New Wave Film Festival műsorában vetítették május 7-én és 8-án – talán a kedvező kritikák hatására lassan már rendes terjesztést is kaphat.

 

És akkor most következzék a bevezetőben említett öt kiadatlan Elliott Smith-demó – melyek hangzásuk alapján véhetőleg a dalszerző-énekes pályájának korai korszakából származnak:

 

She Won’t Look At Me

Where I Get It From

Like A Cop

I’m Gonna Get Crushed

Shiva Opens Her Arms

http://www.sweetadeline.net
http://www.searchingforelliottsmith.com

összeállította: Déri Zsolt

Címkék: elliott smith
https://recorder.blog.hu/2011/05/13/elliott_smith_demok
Elliott Smith – öt kiadatlan dal!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr752901258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása