TV On The Radio: Nine Types Of Light

2011.05.11. 08:37, -recorder-

(Interscope, 2011)

A brooklyni TV On The Radio a XXI. század első tíz esztendejének egyik legfontosabb együttese, mely zenéjével stílusokat és évtizedeket ível át. Egyszerre hozza, többek közt, a klasszikus soult (sőt még régebbről a doo-wop gyökereket!), a Prince-féle modern funkot, David Bowie, Brian Eno, a Talking Heads és a Radiohead art-popját, de sok köze van a hiphophoz vagy az izgalmas elektronikus tánczenéhez is – ugyanakkor az együttes saját világa három sorlemez után összetéveszthetetlen, definitív. A most megjelent negyedik album, a Nine Types Of Light mellé egy jó és egy rossz hír is jutott. Ami a jót illeti: a kvintett a zeneanyag mellé egy – YouTube-on és a lemez deluxe változatához csomagolt bónusz-DVD-n megtekinthető – 60 perces klipfüzért is összeállított. S hogy a rosszat se felejtsük: a TV On The Radio basszusgitáros-billentyűse, Gerard Smith április 20-án tüdőrákban elhunyt.

A TV On The Radio a nulla-nullás évek pezsgő New York-i popszínteréről érkezett, a 2004-es Desperate Youth, Blood Thirsty Babes albummal landolt látványosan, majd következő két lemezével bizonyította, hogy bizony nem egyszeri csoda. A vendégként David Bowie-t is szerepeltető 2006-os Return To Cookie Mountain és a 2008-os Dear Science tartották és emelték a szintet, egyszerre művészi és szórakoztató lemezek (ha pontosítani akarunk, az öt évvel ezelőtti album esetében a hangsúlyt még a művészire, míg ami a legutóbbi sorlemezt illeti, inkább a szórakoztatóra tehetjük). A perfekt TVotR-produkciók mellett az együttes zenei agyának, a zenekar egyetlen fehér tagjának, az 1972-es születésű multiinstrumentalista-producer David Siteknek arra is jutott ideje, hogy mások anyagainál is bábáskodjon: dolgozott többek közt a Yeah Yeah Yeahs (Fever To Tell – 2003, Show Your Bones – 2006, It’s Blitz! – 2009), a Liars (They Were Wrong, So We Drowned – 2004), a Foals (Antidotes – 2008), Scarlet Johansson (Anywhere I Lay My Head – 2008) és Holly Miranda lemezein (The Magician’s Private Library – 2010), ő a készülő Jane’s Addiction-sorlemez (The Great Escape Artist) társproducere és vendégbasszistája is, sőt 2010 végén Maximum Balloon néven még egy szólóalbumot is megjelentetett neves vendégénekesekkel. Fő szerző- és zenésztársai hasonlóképpen „nem tudtak megülni a fenekükön”: a a TVotR-frontember Tunde Adebimpe pár alkalmi projekt (Stabbing Eastward, Fake Male Voice) és egy Massive Attack-közreműködés mellett rendezőként és színészként is kipróbálta magát (szerepelt Jonathan Demme Rachel esküvője című 2008-as filmjében is), a nagyszakállú gitáros-énekes Kyp Malone pedig az Iran nevű experimentális kollektívában való folyamatos tagsása mellett Rain Machine néven és címmel is készített egy saját lemezanyagot 2009-ben.

E folyamatosan magas színvonalon alkotó, számtalan alapanyagból dolgozó zenekar esetében, ha új album van, egyszerre kérdés, hogy „megint annyira jó-e?” és, hogy „pontosan milyen?” Nos, az új TV On The Radio-albumnak szokás szerint a producer vezér, David Sitek szabott végső irányt. A zenekar otthagyta a megszokott New York-i környezetet, és áttette székhelyét abba a Los Angeles-i stúdióba, ahol Sitek a hiphop orientált 2010-es Maximum Balloon-lemezt készítette, így – ha a környezetváltozást és a Siteket ért friss hatásokat vesszük – talán nem meglepő, hogy az új lemez még a Dear Science-nél is könnyedebb, ha úgy tetszik, slágeresebb számok gyűjteménye („Amikor az előző lemezeket készítettük, egy ablaktalan szobában dolgoztunk hónapokig. Most, hogy a munkával párhuzamosan végig ment a barbecue is, egészen más volt a hangulat” – nyilatkozta Sitek egy magazinnak).

Mindemellett, bár az új lemez kevésbé tudományos, mint az előző, nem is beszélve az első kettőről, a TV On The Radio mit sem vesztett színeiből, s továbbra is, minimum kilencféle fény világítja meg a New York-i pop-artisták új műremekét. Ezek a fények azonban most kifejezetten puhák és simogatóak. A Nine Types Of Light ugyanis nem csak a TV On The Radio eddigi legfogyaszthatóbb, hanem legszemélyesebb, zeneileg is legfinomabb, egyben leginkább klasszikusan soul/funk/R&B-orientált albuma is. A Johnny Cash-es dörmögésből fúvóskarral színesített falzettes funkyba átváltó Second Song című nyitódal, a Prince-t idéző New Cannonball Run, a David Bowie mutáns funkját 2011-be teleportáló No Future Shock, a poszt-rockba hajló tempós Repetition és az albumzáró – verzéjével szinte egy az egyben az INXS-féle Guns In The Sky-t idéző – Caffeinated Consciousness mellett csupa lassú szám uralja a „doo-wop Radiohead” új lemezének „másik felét”. No, persze, ne legyen kétségünk, ezek is atipikus popdalok: a Keep Your Heart töredezett dobtémákra felhúzott, furán dülöngélős ballada, a You afféle űr-blues, de hasonlóan izgalmas a maga visszafogottságában a lemez emocionális középpontját jelentő Killer Crane, a Sitek-féle Maximum Balloont leginkább megidéző Will Do és a sejtelmes Forgotten is.

A Nine Types Of Light talán nem annyira látványosan, sőt talán nem is úgy izgalmas lemez, mint a sokak által a zenekar csúcsművének tartott Dear Science, inkább olyan dalok gyűjteménye, amelyekkel – talán éppen emocionális-árnyalt jellegük miatt – több lépésben, szorosabb érzelmi viszonyt kell kiépítenie a hallgatónak, s amelyek lassabban, lépésről-lépésre, meghallgatásról-meghallgatásra fedik fel értékeit. Egy azonban biztos: a TV On The Radio ezzel az albummal sem engedett a szokott minőségből, ráadásul képes volt messzire elkerülni az önismétlést is.

9/10

Németh Róbert

www.tvontheradio.com

az album teljes videóverziója:

https://recorder.blog.hu/2011/05/11/tv_on_the_radio_nine_types_of_light
TV On The Radio: Nine Types Of Light
süti beállítások módosítása