Nem ez az első eset, hogy a hardcore punk zenekar létére széles látókörrel és nagy adag kísérletező kedvvel megáldott Fucked Up meghökkentő dolgokkal áll elő – elég csak a torontói szextett irtózatos mennyiségű kislemezkiadványára, stílusidegen hangszerekkel (furulya!) játszó zenei megoldásaira és egy 12 órásra nyúló koncertjére, vagy a tagok provokatív művészneveire (Kötőhártya-Gyulladás, MustárGáz, Koncentrációs Tábor, illetve Gulág) és a nagydarab kopasz énekes Pink Eyes (ő a Kötőhártya Gyula, eredeti nevén: Damian Abraham) egyszerre ijesztő és jámbor megjelenésére gondolni. A 2009-ben Budapesten is fergeteges koncertet adó kanadai zenészek most egy hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján Nagy-Britanniában játszódó négyfelvonásos rockoperával állnak elő, sőt a 2011. június 6-án napvilágot látó 78 perces, 18 számos David Comes To Life mellé a Record Store Day alkalmából egy kiegészítő nagylemezt is kiadtak fiktív hetvenes évekbeli angol punk-rock zenekarok fiktív slágereivel! A rockopera négy beharangozó kislemezdala itt máris meghallgatható és letölthető, ahogy a neves vendégénekesekkel rögzített „válogatásalbum” is.

A grandiózus ötlet csírája még a zenekar Hidden World című 2006-os első albumán bukkant fel egy mindössze tíz perc alatt megírt kétperces dal, a David Comes To Life formájában. A mostanra elkészült azonos című konceptlemez Damian ’Pink Eyes’ Abraham furcsa nyilatkozata szerint valójában a Fucked Up második albuma kellett volna, hogy legyen, de mintegy „véletlenül” a nagysikerű The Chemistry Of Common Life-ot készítették el helyette 2008-ban, így végül csak 2010 nyarán fogtak neki hogy véglegesítsék régóta tervezett rockoperájukat. A tagok nem kevesebb, mint 40 dallal rukkoltak elő, és az intróval együtt 18 számos David Comes To Life album mellé David’s Town címmel megjelentettek egy 11 számos „válogatáslemezt” is, amelyen a Fucked Up fiktív zenekarok bőrébe bújva, azok fiktív szerzeményeit játszva mutatja be a rockopera központi helyszínéül szolgáló Byrdesdale Spa nevezetű fiktív brit városka zenei életét a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján – a David Comes To Life története ugyanis a Thatcher-éra elején játszódik.

----------------------------------------------------------------------------------
Pink Eyes számos vendégénekest, valamint egy meglehetősen szövevényes történetfonalat ígér a monumentális opuszhoz: „A sztori központi figurája David, aki egy villanykörtegyárban dolgozik. A szerelme – egy aktivista lány – egy baleset során meghal, így David bíróság elé kerül, ahol kiderül, hogy az ügyész a főhős elhunyt barátnőjének eltitkolt szeretője volt, aki ráadásul tisztában van azzal, hogy valójában egy színdarab szereplője...” A lemeznek szentelt honlapon már a rockopera fő figurái is megtekinthetők – a poszterek a képekre kattintva nagyíthatók:

---------------------------------------------------------------------------------
A júniusi album elé beharangozóként négy digitális kislemezdal jelent meg március közepétől és május elejéig, a Képzeletbeli Heti Top10-ünkbe is bekerült első számban Jennifer Castle (Castlemusic), a negyedikben Madeline Follin (Cults) szolgáltatja vendégként a női vokált – és ha a koncepciót kitöltő többi szerzemény is ennyire jó lesz, könnyen az év albumáról beszélhetünk. A négy kislemezdal itt hallható – és a mellékelt linkeken le is tölthető:

 

The Other Shoe
http://promo.matadorrecords.com/fuckedup/download/theothershoe.mp3

A Little Death
http://promo.matadorrecords.com/fuckedup/download/alittledeath.mp3

Ship Of Fools
http://promo.matadorrecords.com/fuckedup/dowload/ship_of_fools.mp3

Queen Of Hearts
http://promo.matadorrecords.com/fuckedup/download/queenofhearts.mp3

 

És akkor most következzék a David's Town válogatáslemez a történet színhelyéül szolgáló Byrdesdale Spa nevű fiktív angol kisváros fiktív punk-rock zenekaraival. A stílszerű angolos akcentussal előadott „hetvenes évek végi” dalokat a Fucked Up tagjai (Damian Abraham, Jonah Falco, Mike Haliechuk, Sandy Miranda, Josh Zucker, Ben Cook) mellett vendégként különféle haverzenekarok frontemberei éneklik, például Danko Jones, Carl Newman (The New Pornographers), Dan Romano (Attack In Black), Simone Schmidt (One Hundred Dollars), az amerikai Dylan Baldi (Cloud Nothing) és a brit Wesley Patrick Gonzalez (Let's Wrestle).

A David's Townból összesen csupán kétezer példányt nyomtak a Lemezboltok Napjára, persze el is fogyott mind, de az énekes a zenekar blogján mindenkit óvott attól, hogy az eBay-en üzérkedőktől sokszoros áron vásároljuk meg a lemezt: „Ha csak hallani akarjátok a zenét, keressetek hozzá a google-on torrentet vagy download linket, már amúgy is kikerült a netre!” Hát mi kerestünk – innen például rögtön le is tölthető a teljes 11 számos dalgyűjtemény:
http://www.mediafire.com/?invd64e3mu0gjlu

David's Town – 11 Original Hits From Byrdesdale Spa, UK!

1. Porcelain On Porcelain: Byrdesdale Spa FC – ének: Danko Jones
2. Crown And Criers: Garden City – ének: Wesley Patrick Gonzalez
3. Gacy And The Boys: My Old Man's A Ginger – ének: Damian Abraham
4. Redstockings: Unrequited Love – ének: Sandy Miranda
5. Animal Man: Do You Feed? (The Curry Song) – ének: Ben Cook
6. The Wavy Originals: Fake Moments (Of True Love) – ének: Dan Romano
7. Grain: Light Rain – ének: Simone Schmidt
8. In Good Company: Harmony's Double – ének: A.C. Newman
9. Hateful Coil: Bull Thunder – ének: Cee Kay
10. Das Schwäche: Das Schwäche – ének: Jonah Falco
11. Wonderer: It's Hard To Be A Dad – ének: Dylan Baldi

mutatóba itt hallható a válogatáslemez Byrdesdale Spa FC című nyitódala a Porcelain On Porcelain nevű fiktív együttes (a Fucked Up zenészei és a vendégénekesként közreműködő Danko Jones) előadásában:

végezetül pedig álljon itt 2006-ból a David Comes To Life című kétperces Fucked Up-dal, amelyből az egész grandiózus projekt kinőtt:

http://davidcomestolife.com
http://lookingforgold.blogspot.com

összeállította: Déri Zsolt és Judák Bence

https://recorder.blog.hu/2011/05/05/fucked_up_the_other_shoe
Fucked Up: The Other Shoe + A Little Death + Ship Of Fools + Queen Of Hearts (letölthető kislemezek) + David's Town (a teljes album!)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr732878803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása