TV On The Radio – Late Show With David Letterman (2004, 2006, 2008) + Live On Letterman (2011)

2011.04.21. 17:35, -recorder-

A TV On The Radio basszusgitáros-billentyűs tagjának, a tegnap elhunyt Gerard Smith-nek az emlékére következzék egy koncertfelvétel-gyűjtemény – a zenekar összes fellépése David Lettermannél. Az egyik legnépszerűbb tévéműsor, a Late Show házigazdája veterán kora ellenére is nagy rajongója volt a négy fekete és egy fehér tagból álló brooklyni art-rock kollektívának: már legelső stúdióalbumuktól kezdve minden sorlemezük megjelenésekor behívta őket zenélni stúdiójába, sőt a napokban megjelent Nine Types Of Light kapcsán még egy teljes koncertet is játszhattak az interneten futó Live On Letterman sorozat keretében. Azon a múlt heti fellépésen Gerard Smith – előrehaladott betegsége miatt – már nem vehetett részt, de a zenekar előző három Late Show-felvételén ott volt, már 2004-ben is, amikor pedig még nem is számított a TVotR hivatalos tagjának.
 
Mint látható, a basszusgitáros Gerard inkább a háttérbe húzódva, a közönségnek háttal játszott, mintha erősítőjének zenélt volna:
 
Staring At The Sun (Late Show With David Letterman, 2004)
 

 
Wolf Like Me (Late Show With David Letterman, 2006)
 

 
az alábbi különleges 2008-as fellépésen, mely a New York-i  Ed Sullivan Theater tűzlépcsőjén zajlott, a billentyűknél ülve Gerard már nem igazán tudott hova elrejtőzni:
 
Dancing Choose (Late Show With David Letterman, 2008)
 

 
ez pedig már az Ed Sullivan Theater színpadán 2011. április 14-én – már Gerard Smith nélkül – adott TV On The Radio-koncert, melyet az interneten élőben közvetítettek:
 

 
TV On The Radio – Live On Letterman (teljes koncert, 2011)
 
1. Young Liars
2. Dancing Choose
3. Caffeinated Consciousness
4. Province
5. Red Dress
6. Blues From Down Here
7. Repetition
8. Wolf Like Me
 
A zenekar hozzánk legközelebb 2011. június 22-én játszik a zágrábi INmusic fesztiválon, melynek kétnapos programjában Jello Biafra, a Nick Cave vezette Grinderman, az Arcade Fire és a Streets is szerepel.
 
http://www.tvontheradio.com
http://www.cbs.com/late_night/liveonletterman

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/04/21/tv_on_the_radio_late_show_with_david_letterman
TV On The Radio – Late Show With David Letterman (2004, 2006, 2008) + Live On Letterman (2011)
süti beállítások módosítása