Ez a hét inkább Paul Simonról szól, hiszen neki jelent meg friss szólólemeze a napokban (So Beautiful Or So What), de ne menjünk el a legendás Simon & Garfunkel duó másik fele, az idén szintén 70. évét taposó Art Garfunkel mellett sem. Lékó Tamás fotográfus épp New Yorkban tartózkodott 2002-ben, amikor az énekes – Maia Sharp és Buddy Mondlock vedégszereplésével készült – Everything Waits To Be Noticed című albuma megjelent, és ennek kapcsán találkozhatott vele. Ezennel át is adjuk neki a szót:

Egy családi kontakton keresztül kerültem kapcsolatba egy újságírónővel, aki interjút készített Robert De Niróval és Mia Farrow-val, és nekem az a megtiszteltetés jutott, hogy mindkét filmsztárt fotózhattam egy helyi magazin számára. A harmadik nagy név a sorban Art Garfunkel volt, akit meglátogattunk a Central Parkhoz közeli Park Avenue-n található, penthouse stílusú, többszintes luxuslakásában. Amikor először felmentünk hozzá, igencsak megdöbbentem, ugyanis teljesen máshogy festett, mint az aktuális lemez hátsó borítóján, amit aznap délelőtt láttam a helyi Virgin Megastore-ban. A fő különbség az volt, hogy a képen volt haja, míg a valóságban nem, illetve csak kétoldalt – igazi őrült professzor benyomását keltette. Vagy inkább depressziós professzorét: hamar kiderült, hogy nincs fotózásra alkalmas hangulatban, úgyhogy kérte, hogy jöjjünk vissza máskor. A következő találkozás egy étteremben zajlott le, és én óhatatlanul megint csak a hajára tudtam koncentrálni, de nem tudtam leszűrni semmilyen következtetést, ugyanis Garfunkel végig baseballsapkát viselt. Az interjú elkészült, de az igazi fotózás még mindig hátravolt, és ekkor már egyedül tértem vissza a Park Avenue-ra.

A lemezborítóhoz hasonlóan most megint hajpótlóban tetszelgő Art nála legalább húsz évvel fiatalabb feleségével és tíz év körüli fiával fogadott, és egy közös családi kép után belevágtunk az igazi fotózásba. Közben nem győzte elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire gyűlöli az ilyesmit, és hogy igazából a háta közepére kívánja az egészet. Készítettem róla egy pár képet a nappaliban, aztán mondtam, hogy csináljunk néhány képet az emeleten is – természetesen nem lelkesedett az ötletért, és úgy jött fel a lépcsőn, mintha épp a keresztet cipelné fel a Golgotán. Azért sikerült egy pár fotót készíteni róla a tetőn is, és amikor vége lett a sessionnek, megkért, hogy pár nappal később keressem fel ismét az előhívott képekkel (akkoriban még nem digitális kamerám volt).

Harmadszor is visszamentem hozzá (ekkor megint nem volt haja), és bevitt a pánikszoba-szerű, hang- és szagszigetelt dolgozószobájába – mint kiderült, a helyiség fő célja az volt, hogy a kisfia ne tudja meg, hogy az öreg odabent időnként elszív egy jointot. Így tett épp akkor is – mint mondta, enyhén tudatmódosított állapotban könnyebben végig tudja nézni a fotókat. Nekiállt válogatni őket, én meg persze rettegtem, hogy egyik sem fog tetszeni neki, de végül háromra is azt mondta, hogy egész jól sikerültek. És amikor elért a családi fotóhoz, felkiáltott: 'Ez gyönyörű! Ez szenzációs! Nagyon jó kép!' Majd legnagyobb megdöbbenésemre előszedett egy ollót a fiókból, kivágta magát a képről, és a megcsonkított fotót kirakta az íróasztalára.

Én ekkor szép gyorsan távoztam, és egyáltalán nem lepődtem meg pár hét múlva, amikor azt olvastam egy helyi napilapban, hogy fotóalanyomat letartóztatta a rendőrség kannabisz birtoklása miatt. Remélhetőleg a gyerek nem tudta meg…

lejegyezte: Nagy István

www.artgarfunkel.com
www.lekophoto.com

.
 

https://recorder.blog.hu/2011/04/16/egy_art_garfunkel_anekdota
New York-i történet – egy Art Garfunkel-anekdota

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr252830136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása