Újjáalakul a Hiperkarma, egy új dobossal kibővített felállásban

2011.04.11. 09:20, -recorder-

Az utóbbi pár esztendőben szólóestekkel, illetve a Biorobot és Panírozott Barikád együttesek élén jelentkező Bérczesi Róbert három és fél év szünet után ismét aktivizálja Hiperkarma nevű sikerzenekarát, mely egy új dobossal kiegészülve 2011. június 18-án este adja visszatérő koncertjét, az Orczy Kertbe meghirdetett kétnapos VilágVeleje Nyár fesztivál záróestjén a Stereomilk és a 30Y után (az első napon, június 17-én  a Mystery Gang, a Pál Utcai Fiúk és a Tankcsapda a három fő fellépő), sőt a tervek szerint a 2000-es Hiperkarma és a 2003-as Amondó után végre egy harmadik album is készül.

A felállás ugyanaz lesz, mint 2007-ben volt, azzal a különbséggel, hogy Gálos Ádám fog dobolni, Frenk pedig előrejön gitározni és vokálozni” – mondta a Recordernek a gitáros-énekes-frontember, aki azt is hozzátette, hogy a visszatérő koncert programja elsősorban a már jól ismert Hiperkarma-számokra fog épülni. Gálos Ádámot a Kistehén Tánczenekar 2009-es felállásából és az abból alakult Intim Torna Illegálból ismerheti a közönség, de ő dobolt a 2010-es Biorobot-fellépéseken is.

(Recorder)

www.hiperkarma.hu

az Amondó album címadó száma 2003-ból, mikor Frenk még a dobok mögött ült:

https://recorder.blog.hu/2011/04/11/ujjaalalkul_a_hiperkarma
Újjáalakul a Hiperkarma, egy új dobossal kibővített felállásban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr782816026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása