Elbow: Build A Rocket Boys!

2011.03.25. 15:15, -recorder-

(Fiction/Polydor, 2011)
 
A középkorú zenészekből álló manchesteri Elbow a kétezres évek egydalos, egylemezes fellobbanásainak és hype-jainak ellenpólusa, a másik véglet, ha úgy tetszik, a kivétel, amelyik erősíti a szabályt. Az 1991-ben gimnáziumi zenekarként alakult, végleges nevét 1997-ben elnyerő Elbow az ikercsillagához, az ugyancsak manchesteri Doves trióhoz hasonlóan, lépésről-lépésre haladt – igaz, a Doves jutott hamarabb lemezhez és sokáig egy lépéssel előrébb járt, ám a 2008-as Elbow-album, a Mercury Prize-nyertes és kereskedelmileg is igen sikeres The Seldom Seen Kid ismeretében talán már kijelenthetjük, hogy Guy Garvey kvintettje jutott messzebb végül. Három évvel a nagy áttörést jelentő dupla platina sikerlemez után most itt a folytatás: a szokás szerint kimunkált, komoly és humánumtól túlcsorduló új – sorrendben ötödik – album nem okoz csalódást, a „keményvonalas” és „újiskolás” rajongókat egyaránt boldoggá teheti.
 
Az Elbow minden nagylemeze jobb volt, mint az előző. A kvintett 2001-ben egy nagyigényű popalbummal mutatkozott be (Asleep In The Back), két év múlva egy még jobban sikerült anyaggal folytatta (Cast Of Thousands), 2005-ben pedig egy elődjéhez hasonló színvonalú lemezzel (Leaders Of The Free World) szilárdította meg pozícióit, s vált egyben a nullanullás évek egyik definitív angol zenekarává. A 2008-as The Seldom Seen Kid aztán mind művészi, mind kommerciális értelemben felrakta a koronát az eddigi életműre. Az album a zenekar addigi legmagasabb listapozícióját produkálta hazai pályán (az 5. helyig kapaszkodott), majd a Mercury Prize elenyerése után igazán beindultak az eladásai (kétszeres platina lett), és a lemezról két szám is kiérdemelte is legjobb dalszerzői teljesítményeket jutalmazó Ivor Novello-díjat (One Day Like This, Grounds For Divorce), sőt Garvey-ék időközben még a legjobb brit zenekarnak járó trófeát is elnyerték a 2009-es BRIT Awards gálán. A szerény és szimpatikus zenészek – akik ugyan távol állnak a poszterfiú kategóriától, de igen karakteres fazonok – nem győztek meglepődni azon, hogy One Day Like This című daluk olyan „lakossági” kontextusokban bukkant fel, mint az angol Big Brother, egy fociműsor vagy jó pár esküvő.

A zenekart a kétezres években könnyen el tudtuk helyezni a könnyűzenei térképen (Peter Gabriel-hatások, kései Talk Talk, Radiohead, angol folk, a Tindersticks „folyékony” vagy Leonard Cohen szikár melankóliája és így tovább), de most az új évtized elején már rég nem az a kérdés, hogy mihez képest van az Elbow (mert, ami a stílust illeti, az Elbow már rég óta „elbow-s”), hanem hogy mit kezd a sikerével és merre megy tovább művészileg. „Úgy döntöttünk, hogy nem csinálunk sikerlemezt, de olyan albumot sem, amely öncélú és befogadhatatlan” – nyilatkozta nemrégiben egy brit magazinban Guy Garvey, tudván, hogy a zenekar „keményvonalas” rajongói attól tartanak, szívük csücskét elviheti az arénák közönsége. Nos, senkinek nincs félni valója: az Elbow tagjai a minőség tekintetben tartják a megszokott szintet, s az új lemezen is ragaszkodnak a már jól bevált recepthez – mi több, a szokásukhoz híven finom, gondosan hangszerelt, apró megoldásokkal feldíszített, lassan kibomló, lassacskán építkező dalok ez alkalommal talán az átlagosnál is törékenyebbek és levegősebbek. A Build A Rocket Boys! az előző Elbow-lemezeknél is személyesebb, introvertáltabb irányba hajlik el, intro- és retrospektív is egyszerre.
 
Guy Garvey nemrég vásárolta meg élete első házát a Manchester agglomerációjához tartozó Buryben, a zenésztársai pedig már gyerekes apák, így nem meglepő, hogy a szívhez szóló lemez központi motívuma a lokalitás, a helyi közösség, a család, a barátok, a gyermek- és ifjúkor. A nyitó The Birds három lépcsőben, egy lustán zakatoló középrészen át himnikus magasságokig emelkedik (sőt később a zárószám előtt is visszatér még egyszer reprízként, Garvey helyett egy idős zongorahangoló, John Mosley énekével), a Lippy Kids – az album egyik kulcsdala – „a sarkon árcsorgó tinédzsereket”, az ifjúságot idézi meg („vajon tudják-e, hogy ezek az aranyidők?”), a lábdobos-tapsolós groove-ra épülő With Love a szeretet erejéről mesél (egy manchesteri ifjúsági kórus, a lemez több dalában is felbukkanó Hallé Youth Choir hathatós közreműködésével), az album kontextusában szinte zúzósnak számító Neat Little Rows kislemez- és klipdal után következő, kótyagos billentyűkkel megszórt, csendesnél is csendesebb Jesus Is A Rochdale Girl a felnőttkor küszöbére, egy közösen bérelt lakásba repít vissza (ahol kitört ablakokat és egy összetört szívet találunk), míg a pulzáló zongora köré épülő Night Will Always Win egy újabb óda a 2006-ban elhunyt zenészbaráthoz, az előző album címét is ihlető „ritkán látott sráchoz”, Bryan Glancyhez.
 
A Build A Rocket Boys! második fele sem kevésbé megkapó. A lazán lüktető, atmoszferikus, nagyzenekari kitörésekkel tagolt High Ideals afféle „éjjeli nyugtató” („nyugodj meg, ó, kicsi szívem / nyugodj meg, ó, duplán versz / oly messze jársz, de ő itt van melletted”), a „Peter Gabrielnél is Peter Gabriel-esebb” zongorás ballada, a kissé szürreális The River, illetve az ismét az otthont, a helyi kommunitást és az összetartozást megidéző Open Arms pedig lebilincselően vallomásos. Az utolsó dal, a már említett The Birds (Reprise)-t követő, összegző Dear Friends („drága barátok / angyalok vagytok és részegesek / csodálatosak vagytok”) aztán érzelmi tetőfokon, az angyalok karát idéző énekhangokkal zárja le az albumot.
 
A minden eddiginél érzékenyebb Build A Rocket Boys! igazi bravúrdarab és csúcsmű, egy bizonyos értelemben fölébe is helyezhetjük elődjének: a kvintett – mely továbbra is egyszerre képes artisztikus lenni és az emberek hangján megszólalni, meleg és humánus lenni, de itt-ott enigmatikusan fogalmazni, ha kell nyersen megszólalni, máskor puhán simogatni a hallgató lelkét és hallójáratait – ugyanis már meglévő, komoly elvárásoknak volt képes megfelelni ezzel az albummal.

9/10

Németh Róbert
 
http://www.elbow.co.uk
 

https://recorder.blog.hu/2011/03/25/elbow_build_a_rocket_boys
Elbow: Build A Rocket Boys!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr912771056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása