„Hangulatteremtésben jók vagyunk” – Arcade Fire

2011.02.23. 17:58, -recorder-

Az elmúlt hét az Arcade Fire-ről szólt: a kanadai zenekar tagjai The Suburbs című lemezükkel elnyerték az év albumának járó Grammy-díjat Los Angelesben, majd másfél nappal később Londonban a BRIT Awards kedd esti gáláján két további trófeát is átvehettek, aztán szerdán már a Berlini Filmfesztiválon jártak Scenes From The Suburbs című rövidfilmjük díszvetítésén, a hét végén pedig kihirdették tavaszi-nyári világturnéjuk állomásait (Ausztria mellett Horvátországban és Szerbiában is játszanak), sőt közben még egy dal is született róluk és az általuk kavart kulturális viharról (Who The Hell Is Arcade Fire?). Berlinben, a kanadai követségen tartott sajtótájékoztatón a gitáros-énekes zenekarvezető Win Butler és két multiinstrumentalista-vokalista családtagja, felesége, Régine Chassagne és öccse, Will Butler személyesen is nyilatkozott az újságíróknak, akik között a Wanted-időkből ismert kolléganőnk, Nagy Elisabeth is ott volt. A beszélgetés a Butler fivérek Spike Jonze sztárrendezővel közösen írt kisfilmjétől indult, de idővel a zenekari munka és a Grammy-győzelemtől kizökkent világ is szóba került.

.
- Mikor volt időtök a lemez munkálatai mellett filmet csinálni?

Will: - Nem igazán volt időnk filmet csinálni. Végül a lemez készítésének vége felé csináltuk meg, legvégső fázisában, lementünk Texasba, Austinba. Win és Régine épp akkor fejezték be az albumon az énekrészek felvételét. 110%-osan, maximálisan le voltunk terhelve abban az időszakban. De élveztük.

Win: - Valószínűleg az volt életem a legintenzívebb hete... egészen a mostani hétig (nevetnek). Igen. Akkor volt a 30. születésnapom (Win Butler 1980. április 14-én született, az öccsénél két és fél évvel idősebb  – a szerk.), Austinban voltunk, és a vokálokat vettük fel. Régine a Sprawl II-t énekelte fel, Will és én Spike-kal írtuk a fogatókönyvet napközben, aztán utána hamar forgattunk is. Nem is volt időm, hogy normális 30. születésnapi bulit tartsak, de mégis az volt a legjobb születésnapom életemben, mert annyira mélyen benne voltunk a filmkészítésben és a lemez befejezésében, nagyon izgalmas volt. Az egész dolog megvolt kábé tíz nap alatt, aminek fele a forgatókönyv megírása volt, és talán négy nap a forgatás. Ja, jó kis idők voltak.

- Spike-kal hogyan jöttetek össze?

Win: - Spike sokat hallgatta az első albumunkat, a Funeralt, miközben az Ahol a vadak várnak forgatókönyvét írta, ami végtelenül sok idejébe tellett. Hány évig is dolgozott rajta?

Will: - 75 évig. Vagy 7 évig?

Win:- Igen, 75 évig vagy 7 évig, vagy-vagy, már nem emlékszem mennyit mondott. Szóval többször is találkoztunk vele akkoriban, amikor turnéztunk. Ő is azon pár művészbarátunk között volt, akik körülöttünk voltak, mikor a készülő The Suburbs albumon dolgoztunk, sok dalt hallott még a korai nyers állapotukban, és már akkor jöttek vizuális ötletei. De igazán nem...

Régine: - Megünnepeltük a születésnapját is!

Win: - Igen, a 40.szülnapja volt. (Spike Jonze 1969. október 22-én született – a szerk.)

Régine: - Akkor voltunk pont stúdióban.

Win: - Igen. (vigyorogva nézi Régine-t, aki elfordul, hümmög egyet, és elneveti magát) Igen, tíz évvel fiatalabbak vagyunk nála. (nevetnek) És még mindig gördeszkázik!

- Nézőként milyen filmeket szerettek?

Win: - A bátyám és én sok sci-fit néztünk, fantasztikus filmeken nőttünk fel. Terry Gilliam például, akivel dolgoztuk is együtt múlt évben egy koncertközvetítésen, nagy kedvencünk. Ennek a rövidfilmnek az elkészítésben az vonzott minket, hogy afféle B-filmes műfajban dolgozzunk, de csak azokat a részeket, amik érdekeltek miket, ahelyett hogy a teljes története elmondtuk volna, inkább csak epizódokat emeltünk ki egy nagyobb filmből.

Will: - Azt hiszem, Terry Gilliam elég releváns referencia ehhez a filmünkhöz, igen.

Win: - Mikor kissrácok voltunk, egy csomó gagyi nyolcvanas évekbeli filmet néztünk, amikhez túl kicsik voltunk, így gyakran csak a felét nézhettük meg, mielőtt a szülök elzavartak minket aludni. Nyilván az is inspirált minket, hogy csak az első felét láttuk filmeknek, és így nem tudtuk meg, hogyan végződnek.

- A filmbeli kertvárosban, amit bemutattok, háborús állapotok uralkodnak. Ez honnan jött?

Win: - Ez a film leginkább a srácok kapcsolatától szól. Azt hiszem, a sci-fikben a fantasztikus elem gyakran csak másodlagos összetevője a történetnek, ami igazából az emberi kapcsolatokról szól. Azt szerettem volna, hogy a háttérben zajló események kontextust adjanak a kapcsolatok bemutatásához, azoknak a nagyon intenzív érzéseknek a bemutatásához, amelyek sok fiatalt jellemeznek ebben az életkorban. Tudom, hogy amikor én ilyen srác voltam, sokat ábrándoztam poszt-apokaliptikus dolgokról, mert egy kertvárosban felnövő srácnak ez afféle menekülést jelent, másféleképpen próbál gondolkodni a világról. Persze most csak a magam tapasztalatairól beszélek.

- A világvége-hangulat amúgy is visszatérő téma a dalaitokban.

Win: - Ahogy például Bruce Springsteen sokat ír az autózásról, vagy ahogy Dylan folyton arról ír, hogy „változnak az idők” (nevetnek), ez része a mi dalainknak. Azt hiszem, a háborús vagy fantasztikus képek lehetővé teszik, hogy kilépj magadból, és láss valami egyszerű érzelmi igazságot, talán másik nézőpontból tudd látni a dolgokat. Ezért írta meg Orwell az 1984 című regényét ahelyett, hogy simán arról értekezett volna, hogy a kommunizmus veszélyes. Sokkal unalmasabb konkrétan beszélni valamiről, mint megmutatni – ez utóbbi sokkal jobb.

- A film egy barátság tönkremeneteléről szól, de konkrét részletekről itt is alig tudunk meg valamit.

Will: - Úgy próbáltuk megcsinálni, hogy ezek tényleg csak kiragadott jelenetek legyenek, Jelenetek a kertvárosból. Remélhetőleg érzelmi szempontból eléggé jól működik, amit bemutattunk, anélkül, hogy feltétlenül belementünk volna mélyen a konkrét történetbe. Ahogy haladtunk előre a forgatókönyv írásánál, és ahogy kidolgoztuk, mi ez az egész cécó a hadsereggel, elhatároztuk, hogy kivágjuk magyarázó részeket, abban a reményben, hogy így impresszionistább érzelmi íve lesz a filmnek.
 
Win: - Mi alapjában véve dalszerzők vagyunk, és sok szempontból a dalszerzés is így működik: egy érzésből indulunk ki, és egy dalnak nem feltétlenül a története, cselekménye a lényeg. Nem is feltétlenül szükséges, hogy a hallgató beszélje ugyanazt a nyelvet, amelyen a dal íródott, ahhoz hogy átjöjjön neki az érzést. Számomra ez a film annak az életkornak a kapcsolatairól és érzéseiről beszél, a kamaszlét élményről. A forgatókönyv írási folyamata nagyon szórakoztató volt, ott volt az a csomó videó: casting videók austini srácokról, amin az életükről beszélnek. Hihetetlen, mennyire nyitottak voltak, ahhoz képest, hogy egy idegen kérte őket, hogy beszéljenek egy kamera előtt az életükről. Hihetetlen volt látni három-négyszáz 15-17 évest, amint ilyen nyíltan beszélnek magukról. Sok inspiráció a forgatókönyvhöz és a történethez maguktól a srácoktól jött, merítettünk abból, amit érdekesnek találtunk. A főszereplő két srác már való életben barátok voltak, és nagyszerű volt őket kölcsönhatásban látni, bekerülni a világukba, egy hétig 15 évesnek tettetni magunkat.
 
- A forgatókönyvírásban tevékenyen benne voltatok, de mennyire volt beleszólásotok például a vizuális megvalósításába?

Win: - Will volt a forgatókönyv felügyelője. Ami azt jelentette, hogy minden nap minden órában ott volt a forgatáson, és figyelte, hogy a kólásdobozok a megfelelő irányban álljanak minden egyes snitt felvétele után... Na nem, nyilván ahogy Spike filmezi a dolgokat, az teljesen a saját víziója. Mi sokkal inkább csak a történetmesélére koncentráltunk.

Will: - Azért persze sokat beszéltünk a képekről, és néhány jelentnél pontosan megírtuk, hogy mit látunk, például az éjszakai biciklizős jelentnél azt akartuk, hogy jól lehessen látni a srácok arcát, amikor látják azokat a fura dolgokat megtörténni. Volt egy csomó kép, amit már előre pontosan átbeszéltünk együtt, de az adott pillanatban a döntés Spike és az operatőr Greig Fraser kezében, az ő nagyon biztos kezükben volt. Persze sokat egyeztettünk arról az elején, hogy milyen nyersanyagot használunk, és a végén is, hogy milyen színkorrekciókat végezzünk. „Ez a jelenet legyen sötétebb. itt vegyünk el a fényekből. Ez így nem eléggé kísérteties” – ilyesmiről sokat beszéltünk Spike-kal a forgatás közben. A hangulattal sokat pepecseltünk, hangulatteremtésben jók vagyunk (nevetnek).

- A zenéteknek tényleg nagy vizuális ereje van. Van a fejetekben már a következő albumotokhoz is valami vizuális elképzelés, ami már kezd formálódni?

Régine:- Á, ott még nem tartunk.

Will: - Még tényleg nagyon korai lenne erről beszélni.

Win: - Ennél a mostani albumnál viszont tényleg nagyon fontos volt számunkra, hogy legyen a lemez világának vizuális kifejeződése, mivel a videoklip meghalt, mielőtt esélyünk lett volna egy igazi klipet csinálni. Részben azért is, mivel korábban nem igazán csináltunk igazi videoklipeket, nagyon izgalmasnak találtuk, hogy Spike-ra bízhatjuk a megvalósítását. Csak ültünk ott, és bámultuk, ahogy Sipke instruálja ezeket a srácokat, akik még sosem színészkedtek korában. A női főszereplőnek volt valami színjátszókörös tapasztalata, de ott is csak technikai stábban volt benne, a világítást felügyelte. Ezek a fiatalok egy napot sem szerepeltek korábban, csak gördeszkás srácok voltak. Spike-ot látni, ahogy a színészekkel dolgozik, olyan volt, mintha hirtelen filmfőiskolásra kerültünk volna.

Will: - Azt hiszem a vizuális összetevők nagyon fontosak a zenekarunk számára, úgy értem, hogy nagyon moziszerűen gondolkodunk. Ha nem zenekart alapítunk, lehet, hogy filmes csapat lettünk volna – már ha a filmezés nem lenne kábé 140-szer drágább a lemezkészítésnél (ezt viccesen fájdalmas hangon mondja, nevet is a végén). De nagyon szeretjük a mozit, a filmeket, az agyunk folyton el is kalandozik arrafelé, és most nagyon izgalmas volt tényleg egy rendes filmprojekten dolgozni Spike-kal. Jó volt valóra váltani egy kicsit a filmes álmainkat ennél a lemeznél, merthogy korábban nem volt alkalmunk teljesen kidolgozni, kifejezni vizuális ötleteinket.

Régine: - Érdekes dolog ez. Mikor zenét írunk, igazán nagy hatással vannak ránk filmes képek a dalszerzésnél. Amikor pedig az ember filmet próbál csinálni, akkor pedig megpróbálja a dalszerzésnél alkalmazott megközelítést átvinni filmre, a szerkezet és ritmus tekintetében.
 
- A Neon Bible interaktív videójával és a We Used To Wait című dalotokhoz igazított 2010-es The Wilderness Downtown projekttel már elkezdtétek kihasználni az internet adta interaktív audiovizuális lehetőségéket. A mostani The Suburbs, illetve a Scenes From The Suburbs is kap majd valami hasonló interaktív formát?

Will: - Vincent Morisset barátunk, aki azt a Neon Bible videót is késztette, és akivel együtt dolgoztunk az új album borítóján is, ő egy afféle internetes géniusz, és szeretnénk majd ennél a lemeznél is igénybe venni a netes szakértelmét, de egyszerűen még nem jutottunk el odáig, merthogy ő is nagyon elfoglalt, de szerintem hamarosan sor kerülhet rá.

Win: - Kezdetben arra gondoltunk, hogy kihozzuk a filmet is egy időben az albummal, de akkor elkerülhetetlenül a lemezmegjelenés körüli hajcihő részeként könyvelték volna el. Amellett kiderült számunkra az is, hogy nem olyan könnyű egy filmnél az utómunkával végezni – ezt a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg. De jobb is így, mert rájöttünk, hogy ha a lemez idején mutattuk volna be a filmet, elveszett volna abban zajban, abban a lelkesedésben, ami a zenekar visszatérését övezte három év után. Még időben rájöttünk, azt akarjuk, hogy az embereknek lehetőségük legyen saját magában kezelni a filmet, és láthassák, hogyan viszonyul a zenéhez és az albumhoz. Így már kevésbé számít a marketing részének.

- Win, az előbb azt mondtad, „a videoklip meghalt”. Akkor miért invesztáltatok most ennyi pénzt ebbe a művészei formába?

Win: - Az emberek ma már úgy fogyasztanak zenei videókat, hogy felmennek a netre. A YouTube-on az az egyik legnézettebb videónk az, amit egy rajongó vágott össze a My Body Is A Cage című dalunkhoz Sergio Leone-filmrészletekből, valószínűleg teljesen illegálisan. Ez bizonyos szempontból persze nagyon cool aspektusa a modern kultúrának, másrészt viszont szerettünk volna mi magunk is megnyilatkozni ezen a téren, hozzátenni valamit a vizuális örökségünkhöz. Azt akartuk, hogy harminc év múlva – mikor valami vírus már tönkretett minden számítógépet (felnevet) és az embereknek elő kell szedniük a régi DVD-ket, hogy lássák, milyen volt az élet a 2000-es évek elején – legyen valami nyoma annak, hogy mi magunk milyen képekben gondolkodtunk, milyen vizuális elképzeléseink voltak a zenén mellett. Nem akartuk, hogy ez teljesen eltűnjön amiatt, hogy milyen korban élünk.

Will: - Eddig óvakodtunk attól, hogy ilyesmibe invesztáljunk. Az előbb már szóba került The Wilderness Downtown a Google pénzéből ment. De nem akartunk lemaradni arról, hogy Spike-kal dolgozhassunk, mert talán ő valaha élt a legjobb kliprendező. Ott van fönn a legnagyobbak között, ő az egyik titánja ennek a fiatal – vagy ha úgy vesszük halva született – iparágnak (ezen mindkét fivér felnevet).
 
- Elég szorosan együtt dolgoztatok Spike-kal. Miféle ember? Hogyan jelmeznétek őt röviden?

Will: - Totál pöcsfej! (nevet) Nem is, csak vicceltem.

Win: - Alacsony. Lélekben fiatal.

Will: - Alacsony és kopaszodik.

Régine: - Imádjuk Spike-ot!

Win: - A gördeszkás és BMX-es szubkultúrában kezdett filmeket csinálni, és még mindig benne van, gördeszkázik minden nyáron. És pont ugyanúgy áll hozzá a nagy költségvetésű mozifilmjeihez is, mint mikor 15 évesen egy videokamerával a kezében filmezett. Nagyon inspiráló együtt dolgozni valakivel, aki ennyire benne van a filmezésben, és aki ugyanúgy közelíti meg az ő művészeti ágát, mint mi a miénket. Azért csinálod az egészet, mert valami tiszta dolgot akarsz megfogni, és hű maradsz hozzá. Nagyon klassz dolog ismerni őt.... de tényleg nagyon alacsony (nevetnek).

- A kisfilmet kiadjátok DVD-n is?

Win: - Igen, kijön valamilyen formában DVD-n is, valószínűleg valamikor...

Régine: - Májusban...

Will: - Májusban vagy júniusban.

- Moziban nem próbáljátok meg forgalmazni?

Win: - Hacsak a 30 perces filmeknek nem támad gyorsan hihetetlen vonzereje....

Will: - Fesztiválokon biztos fut néhány kört, a South by Southwesten biztos levetítik Austinban, meg pár másik filmfesztiválra is meghívták már.

Win: - De hogy rendes fizetős moziban menjen, ahhoz túl rövid. Hogy őszinte legyek, a terjesztés módját igazán csak most menetközben találjuk ki, nem gondolkodtunk előre, egyszerűen csak meg akartuk csinálni ezt a filmet, nem akartunk lemaradni a lehetőségről, hogy megcsinálhassuk. Majd kitaláljuk, hogy juttatjuk el az emberekhez.

- Kis szerepekben játszottatok is a filmben. Will, te például katonaként ordítozol...

Will: - Igen, azt hiszem én ordítoztam többet. De mindketten ordítoztunk.

Win: - Willnek csodálatos ordítása van! Nagyon hangos.

Will: - Jó volt kipróbálni, milyen az, ha nem te irányítod a dolgokat, hanem téged rendeznek. Merthogy a zenekarban mi magunk vagyunk a „rendezők”, és nem engedjük ki az irányítást a kezünkből. Jó volt olyan helyzetben lenni, amikor olyasmit csinálsz, amiben nem vagy gyakorlott, és más mondja neked, hogy „Nem, ne ezt csináld! Fordulj 30 fokot balra!” Jó volt teljesen követni, amit a „főnök” mondott, a megszokott „én vagyok a főnök, pofa be!” helyett (nevetnek).

Win: - Azt hiszem Spike-ot is részben ez vonzotta, hogy miután hét évig dolgozott egy nagy filmen, végre valami spontán dologba vághatott bele egy rakás amatőrrel, gördeszkán hátrafelé suhanva csinálhatott felvételeket, daruk meg ilyesmi nélkül, a mi korlátozott színészi képességeinket igénybe véve. Azt hiszem, ez számára is érdekes kihívás volt.

-Az Arcade Fire-ben jóval több zenész van, mint egy átlagos zenekarban. Mesélnétek a belső dinamikátokról, például, hogy hogyan döntitek el, ki mit csinál?

Win: - Ennél a zenekarnál minden dal egy külön projekt. Szóval ezen a mostani lemezen nagyon sok van, 16 projekt fut egyszerre. Van, hogy bizonyos dalokban valaki nagyon szenvedélyesen ragaszkodik bizonyos részletekhez. de őszintén szólva, elég természetesen alakulnak nálunk a dolgok, mivel sok elvégeznivaló munka van, annyi különféle aspektusa van a zenekarnak.

- Most nyertétek meg az év albumának járó Grammy-díjat. Mennyire ért meglepetésként titeket?

Win: - Amikor a zenekart elindítottuk, nem voltak nagy reményeink, nem igazán számítottunk semmi nagy dologra, mint például egy Grammy-díj. Semmi ilyesmire. Nagyon szerencsések voltunk, a kezdetektől egészen odáig. Szép pillanat volt

- A Grammy, a BRIT Awards, a filmetek premierje – ez a mostani a karrieretek eddigi legizgalmasabb hete. Hogy élitek meg?

Win: - Én azt sem tudom, mi a mai dátum, mert az elmúlt napokban folyamatosan úton voltunk, Montrealból Los Angelesbe, onnan Londonba, onnan pedig ide Berlinbe. Még nem igazán volt időnk feldolgozni, nagyon nyers, felkavaró hétvégénk, hetünk volt.

Will: - Jó értelemben véve felkavaró!

Win: - Jó értelemben véve, igen. Olyan érzés, mintha a világ egy pillanatra kizökkent és felnevetett volna. Utoljára akkor éreztem ilyet, mikor megtudtam, hogy Obama nyert Észak-Karolinában (az egy déli állam, ahol 32 évvel korábban nyert utoljára demokrata elnökjelölt – a szerk.). „Most viccelsz? Obama nyert Észak-Karolinában?! Nem létezik!”

Will: - Nagyon büszkék és boldogok vagyunk. A Grammy és a BRIT Awards gáláján kiderült, hogy sok idegen, sok zeneipari ember, akikkel amúgy soha nem kerülnénk kapcsolatba, mennyire értékeli, amit csinálunk, egy kissé más világból. Ez nagyon szép dolog, olyan érzésünk van, mintha egy nagyobb közösség részei lennénk valamilyen módon, például a nashville-i dalszerzőkhöz is közeli kapcsolatban érezzük magunkat, amit pedig korábban soha. Ez nagyon pozitív dolog.

- Win, az egyik díj átvételekor azt mondtad a nézőknek: „Arcade Fire a nevünk... keressetek rá a Google-on!” Ez jó poén volt.

Win: - Persze, poén volt, viszont a barátunk, Vincent a Grammy-gálát követő napon átküldött nekünk egy Google-kimutatást, mely szerint a 10. leggyakoribb keresés az volt, hogy Who is Arcade Fire? (nevetnek). Számomra ez a siker nyilvánvaló jele: a fél ország azt gondolta, „na ugye, megmondtam!”, a másik fele meg azt hogy: „kik a fenék ezek?!” Mindig is ez volt célunk, hogy idáig eljussunk.

- Los Angeles, London és Berlin után, innen merre mentek tovább?

Win: - Haza!

Will: - Haza, Montrealba.

Régine: (franciául) - A la maison! Hu-húúú!

Will: - Tényleg, milyen az idő Montrealban, tudja valaki? Látta valaki az időjárásjelentést mostanában?

Win: - Á, már úgy is túl késő lenne változtatni a repülőjegyeken.
  

szöveg + a Butler család fotói:
Nagy Elisabeth (Berlin)
 
http://www.arcadefire.com
http://www.thewildernessdowntown.com
http://www.beonlineb.com
http://www.vincentmorisset.com

a kisfilm előzeteseként publikált The Suburbs videoklip, melyet 2010 őszén adtak közre:

Címkék: arcade fire
https://recorder.blog.hu/2011/02/23/hangulatteremtesben_jok_vagyunk_arcade_fire
„Hangulatteremtésben jók vagyunk” – Arcade Fire

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr732685628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása