Maurics András (1969-2011)

2011.02.20. 09:32, -recorder-

41 éves korában Londonban elhunyt Maurics Andás, a Karabély és Flash együttesek egykori basszusgitáros-vokalistája, az elmúlt két évtized budapesti undergroundjának egyik jeles figurája. A Gyáni Levente szövegíró-gitáros-énekessel 1990-ben alapított Karabély tagjaként a kilencvenes években három remek kazettát (Talpramagyar – 1992, Irány a Végtelen – 1994, Hotel Béke – 1996), majd az új évezredben egy 18 számos CD-t jelentetett meg (a 2002-es Táltos utca bekerült a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe is), de a 2007-es feloszlás előtti pár évben – és még utána is pár évig – a Barcs Miklós vezette Flash-ben is pengetett, legvégül pedig Denevér néven is volt egy zenekari próbálkozása. A geográfus végzettségű Maurics utolsó éveiben könyveket is fordított a Cartaphilus kiadó Legendák élve vagy halva című zenei sorozata számára.
 
Az utóbbi hónapokban Nagy-Britanniában élő és dolgozó – többek között külföldieknek angolt tanító – Maurics Andrást londoni szállásán találták holtan február 18-án. A Recorder megkereste Gyáni Leventét, aki egy kinti utazásszervezőtől kapta telefonon a hírt, hogy meghalt barátja, az első orvosi vélemény szerint szívrohamban. Gyáni, aki már a Madách Imre Gimnáziumba is együtt járt Mauriccsal, rögtön le is mondta a Bem moziba február 24-re tervezett szólókoncertjét, melyen természetesen Karabély-időkben írt dalokat is játszott volna („nem lett volna szerencsés, hogy ott domborítottam volna ezekkel a régi közös számokkal”), de reméli, hogy sikerül majd egy méltó zenés megemlékezést összehozni, talán épp törzshelyükön, a zenekar búcsúkoncertjének is helyet adó – és most épp szétverés előtt álló, utolsó heteit élő – Bem mozi kávézójában. Búcsúzóul álljon itt tőle pár sor Maurics András emlékére, a közös dunai horgászatok és egy arra rendszeresen elhaladó román hajó ihlette Steaua Dunarii (Dunacsillag) című dalból, mely még a Karabély utolsó időszakában született, de felvételre már nem került:
 
„megszámlálva már a szép napok, s a dráma
árnya nő, a kék Dunán egy hajó áll a jó irányba
siess, most indulunk, suhan egy buszmegálló
az út szélén a halál, kezében lepkeháló”


(Recorder)
 
http://karabely.fw.hu
http://drflash.hu
http://bemmozi.blogspot.com

 
a Maurics András a Karabély-búcsúkoncerten, 2007. szeptember 22-én a Bem mozi előterében:
 
 
 
az utolsó Karabély-klip 2007-ből, az Ő az ,aki... című dalhoz:
 
 
 
Az ördög zászlói című Karabély-dal az 1994-es kazetta idejéből:
 
 
 
Maurics a Flash együttesben, egy 2008-as koncerten:
 

https://recorder.blog.hu/2011/02/20/maurics_andras_1969_2011
Maurics András (1969-2011)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr782674110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.