Hobo Blues Band – búcsúkoncert

2011.02.09. 12:30, -recorder-

Papp László Budapest Sportaréna, 2011. február 11-12.
 
Magyarországon sajnos rossz szájízzel ejti ki mindenki a búcsúkoncert szót, hiszen az elmúlt évek örökös elbúcsúzásaiból és összeállásaiból tudvalévő, hogy ez a fogalom nálunk nem igazán létezik. Ettől függetlenül higgyünk a Hobo Blues Bandnek, mely ígérete szerint most áll utoljára a közönség elé, ráadásul kétszer is: a február 12-re meghirdetett fellépésre olyan mértékben kezdtek el fogyni a jegyek, hogy a zenekar még egy koncertet beiktatott a megelőző napra.

Földes László alias Hobo 33 évesen alapította az együttest, és most 66 évesen feloszlatja, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy szólóművészként nem fog tovább tevékenykedni. Hobón kívül Tátrai Tibor, Póka Egon és Solti János alkotja a HBB búcsúzó felállását, és az ilyen eseményeken megszokott vendégarzenál helyett csupán Madarász Gábor gitáros és a korábban szintén a zenekart erősítő Deák Bill Gyula lép velük a színpadra. A frontember szavaival élve a „fekete bluesból és fehér rock and rollból” összegyúrt életmű darabjai most hallhatók koncerten utoljára a legendás zenekartól – aki élőben akarja hallani olyan hazai klasszikus albumok dalait, mint az Oly sokáig voltunk lenn, a Tábortűz mellett vagy a méltán csúcsműnek tekinthető Vadászat, az jobb, ha siet a jegyvásárlással.
 
Jegyár: 4900-12500 Ft
 
http://www.hobo.hu/

a Mesél az erdő című dal az 1984-es Vadászat albumról, korabeli előadásban:

Címkék: hobo blues band
https://recorder.blog.hu/2011/02/09/hobo_blues_band_bucsukoncert
Hobo Blues Band – búcsúkoncert

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr912648942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása