A szórakoztatóiparban rengeteg a pénz, márpedig ahol sok a pénz a reflektorfényben, ott sokat pereskednek is érte – és miért pont a könnyűzene lenne ez alól kivétel? Plágiumperek, zsarnok kiadók és szabadulni kívánó művészek, feldühödött szülők a sátáni rockzene ellen, marakodás jogdíjakon és százalékokon, vagy lemezipari kapcsolatokkal megbolondított szokványos jogi esetek – lássuk csak a leghírhedtebbeket! Hetente jelentkező sorozatunkban George Harrison kacifántos plágiumpere és Marvin Gaye viharos válása után most jöjjön az öngyilkos heavy metal rajongók esete a Judas Priesttel.
A nyolcvanas évtized volt a heavy metal aranykora. Tonnaszámra adott el lemezeket az AC/DC, a ZZ Top, a Van Halen, a Mötley Crüe, a Bon Jovi és a Def Leppard, százezrek csápoltak a Monsters Of Rock fesztiválokon, a műfaj szócsöve, a Metal Hammer magazin 11 nyelven jelent meg és milliós havi példányban fogyott. 1985 volt talán az év, amikor – az MTV-videóknak is köszönhetően – a műfaj kommerciális csúcsra ért. A német Scorpions és a brit Iron Maiden dupla koncertalbumon örökítette meg teltházas világkörüli turnéját, az amerikai oldalon feljövőben volt a Slayer, a Metallica és a Megadeth, az év legnagyobb szabású zenei eseményén, a Live Aid koncerten pedig fellépett Ozzy Osbourne és a Black Sabbath, a Judas Priest és az erre az alkalomra összeálló Led Zeppelin is. Még a Hungaroton is eljutott odáig, hogy megjelenjen itthon végre egy magyar heavy metal kislemez (Pokolgép: Sátán/Maszk).
És ebben az évben kezdtek gyűlni a viharfelhők is. 1985-ben alakította meg Tipper Gore (Al Gore szenátusi képviselő – és későbbi demokrata alelnök – neje) és három másik politikusfeleség a PMRC (Parents Music Resource Center) szervezetet, amely az ifjúság megóvása érdekében az erkölcstelen pop- és rockzenei produkciók ellen vette fel a harcot. A szervezet által összeállított „15 legmocskosabb szám” listán nem meglepő módon metálzenekarok voltak többségben, felkerült rá a Mötley Crüe, a Judas Priest, a Venom, az AC/DC, a Twisted Sister, a W.A.S.P., a Def Leppard, a Mercyful Fate és a Black Sabbath egy-egy dala is. Azt is sikerült elérniük, hogy az „obszcén” szövegű dalokat tartalmazó lemezekre a szülőknek szóló figyelmeztető matrica kerüljön (Parental Advisory: Explicit Content). Az ügyből még kongresszusi meghallgatás is lett, ahol Frank Zappa és John Denver mellett Dee Snider, a Twisted Sister frontembere is felszólalt az illetékes bizottság előtt. És történt ekkor még valami. Egy tragikus eset, amelynek kapcsán elő lehetett venni a műfaj egyik legfontosabb zenekarát.
1985 decemberében, karácsony előtt két nappal két nevadai fiatal, a 18 éves Raymond Belknap és a nála két évvel idősebb James Vance egész délután ittak, szívtak és Judas Priest-lemezeket hallgattak Raymond szobájában. Estefelé rájuk tört valami, szétverték az egész szobát (csak a lemezjátszót és az albumokat hagyták épen), aztán elmentek a közeli templomkert játszóterére. Egy lefűrészelt csövű, 12-es kaliberű puskát is vittek magukkal. Elegük volt mindenből, úgy döntöttek, megölik magukat. Raymond kezdte. Felült a körhintára, azt mondta: „hát, én nagyon elkúrtam az életemet” – majd álla alá tette a fegyvert, meghúzta a ravaszt és szétlőtte a fejét. James Vance következett. Sokkos állapotban volt, remegett, a sok vértől síkos lőfegyver megcsúszott a kezében, így a golyó nem érte az agyát, csak arca alsó részét lőtte szét. Csodával határos módon életben marad, már ha lehet életnek nevezni, ami ezután következett számára. Plasztikai sebészek megpróbálták menteni, ami a fejéből megmaradt, de nem jártak nagy sikerrel. Enni és lélegezni éppen tudott, de arca felismerhetetlenné roncsolódott. Négy hónappal később levélben próbálta magyarázni az eseményeket halott barátja anyjának: „Azt hiszem, az alkohol és a Judas Priest vezetett minket oda, hogy elhiggyük, az életre a halál a megfelelő válasz.”
Az anya megmutatta a levelet pár ügyvédnek, akik hamar meg is alkották a tényállást: általánosságban a heavy metal, konkrétan a brit Judas Priest együttes 1978-as Stained Class albuma felelős a történtekért. Az ügyből hosszú előkészületek után végül csak 1990 nyarán lett per, ám addigra a felpereseknek is módosítaniuk kellett eredeti keresetüket, mert időközben született egy precedens. 1984 októberében egy kaliforniai tinédzser, John McCollum fejbe lőtte magát otthonában, miközben Ozzy Osbourne-lemezeket hallgatott, mire szülei 1986 januárjában pert indítottak Ozzy és CBS kiadó ellen, arra hivatkozva, hogy fiuk az énekes Blizzard Of Ozz albumán hallható Suicide Solution című dal hatására követte el tettét. Ez az eset azonban végül nem került tárgyalási szakba. Az USA alkotmányának első kiegészítése – az ún. First Amendment – ugyanis gyakorlatilag korlátlan sajtó- és szólásszabadságot állapít meg, és az eljáró bíróság azon az alapon utasította el a keresetet, hogy Ozzy dala is az első kiegészítés védelme alatt áll. Ha a szöveg olyat is sugall, hogy az öngyilkosság egy elfogadható alternatíva az élet problémáival szemben, Osbourne-nak alkotmányos joga ezen véleményét kifejteni.
A döntés miatt már a Vance és Belknap család ügyvédei sem hivatkozhattak dalszövegekre, de hamar találtak megoldást. A Judas Priest és kiadója, a CBS Records ellen az volt a vád, hogy a Stained Class album számaiban a zenekar szubliminális (tudatküszöb alatti) üzeneteket rejtett el, amely öngyilkosságba hajszolta Vance-t és Belknapot. Bár az amerikai alkotmány első kiegészítése a legszélesebb körben védi a szabad véleménynyilvánítás jogát, a szubliminális üzenetek a tudatküszöb alatt jutnak el a hallgatóhoz, így azokkal szemben az ember teljesen védtelen. Az ilyen üzenetek nem felelnek meg a szabad beszéd kritériumainak, így az említett alkotmányos védelem sem vonatkozhat rájuk. A bíróság elfogadta ezt az érvelést, így 1990 júliusában kezdődhetett a tárgyalás. A tét nem csak a 6.2 millió dolláros kártérítés volt – Rob Halfordéknak a heavy metal becsületéért is meg kellett küzdeniük!
„Csak, hogy tisztázzuk, miért is vagyunk itt. A zene, a hangeffektek és a szövegek alkotmányosan védettek. Ezek nem tárgyai a pernek. Azt kell eldönteni, vannak-e tudatalatti üzenetek a lemezen, és ha igen, azok milyen hatást gyakorolhatnak a hallgatóra” – nyitotta meg a tárgyalást Jerry Whitehead bíró. A felperesi oldalnak tehát a következőket kellett bizonyítania: vannak technikailag meghatározhatatlan „üzenetek” a lemezen, ezeket az alperesek szándékosan helyezték el az albumon, az üzenetek szubliminálisak, és hozzájárultak az öngyilkossághoz.
Vance-ék ügyvédeinek, szakértőinek nem kellett semmit kétszer mondani. A dalokban találtak egy rakás rejtett üzenetet, többek közt olyanokat, hogy „próbáld ki az öngyilkosságot!”, „halj meg!”, vagy „tedd meg!” Sztárszakértőjük egy Dr. Wilson Key nevű fazon volt, a „tudatalatti reklámozás” nagy ismerője, aki arról volt híres, hogy bárhol, bármiben, bármikor felfedez rejtett, titkos obszcén utalásokat (legyen az egy kekszes dobos, egy Rembrandt-festmény vagy éppen Lincoln szakálla az ötdolláros bankjegyen), és több könyvet is írt a témában. Vele szemben az alperesi oldal olyan szakértőket – köztük egyetemi professzorokat – vetett be, akik azzal érveltek, hogy nincs tudományos alapja a „tudatalatti üzenetek hatása az emberre” című népszerű összeesküvés-elméletnek, nem létezik egzakt bizonyíték, hogy az efféle rejtett üzenetek bármilyen tettet kiváltanának a befogadóból.
A felperesi képviselők azonban nem csak szubliminális üzenetek felkutatásával próbálkoztak, azt is bizonyítani akarták, hogy a lemez egyes dalai visszafelé játszva titkos mondanivalót tartalmaznak (backmasking). Hangmérnök szakértőket sorakoztattak fel, akik speciális, visszafelé játszó programok segítségével hallgatták meg a lemezt és így találtak benne öngyilkosságra felhívó üzeneteket. Egyikük még a „picsába az Úrral, picsába mindenkivel!” mondatot is hallani vélte, ami a keresztényellenesség témakörét is felvetette. Emellett a borítót is felhozták bizonyítékként. A képen egy fémfej látható, amin éppen átmegy egy lövedék, álláspontjuk szerint innen vették az ötletet a fiúk, hogy konkrétan miként öljék meg magukat. Még az is elhangzott, hogy az eredeti borítón a fej füle mellett az öngyilkosság szó is el volt rejtve, ám ezt a kiadó eltüntette az újabb kiadásokról.
Beszámolók szerint ott csúszott már át egy kicsit Monty Python-jelenetbe a tárgyalás, mikor a Judas Priest ügyvédei azt próbálták bizonyítani, hogy a visszafelé hallgatásnak nincsen semmi értelme, mert végül is bármilyen beszédet játszik visszafelé az ember, abból ki lehet hallani értelmesnek tűnő mondatokat. Ezért az alperesek is meghallgattatták különböző tanúkkal a lemezt, és volt, aki olyat talált benne, hogy „hé, mama, ez a szék eltörött”, az Exciter című szám refrénje meg visszafelé úgy szólt, hogy „kértem tőle borsmentát, kértem, hogy adjon egyet.” Persze legalább ilyen abszurd volt az is, amikor a tárgyalási szünetekben az ellenfél ügyvédjei autogramokért rohamozták meg a Judas Priest tagjait.
A backmasking érvelés nem állt meg, így a felperesi oldal a továbbiakban a szubliminális üzenetekre koncentrált, különösen a Better By You, Better Than Me című dalban – szerintük – megtalálható „tedd meg, tedd meg!” felszólításra. Rob Halford frontembernek még el is kellett a capella énekelnie a számot a bíróság előtt (maga a dal amúgy nem is Judas Priest-szerzemény, hanem egy 1969-es Spooky Tooth-szám feldolgozása). A zenekart és a CBS-t képviselő ügyvédnő, Suellen Fulstone, azon az állásponton volt, hogy amit a másik oldal szubliminális üzenetnek hall, az csak véletlenszerű zajok kombinációja. Ezt erősítette meg Judasék sztárszakértője, az az Anthony Pellicano, aki a Watergate-felvételeket és a Kennedy-gyilkosság lövéshangjait is elemezte korábban. Ő arra a következtetésre jutott, hogy semmiféle „tedd meg!” nincs a dalban, csak a gitár- és dob hangja, meg Halford két sor közti levegővétele adja össze azt a hangot, amit a felperesek üzenetnek vélnek. Védekezésként az is előkerült, hogy a lemez már 12 éve jelent meg, milliókat adtak el belőle. Ha öngyilkosságra ösztönző üzenetek lennének benne, azóta már elég sok Judas Priest-rajongó halt volna meg. A zenekar menedzsere mindehhez még azt is hozzátette, ha valóban titkosan üzengetnének a rajongóknak, inkább arra biztatnák őket, vegyenek még több lemezt.
Az alperesek ügyvédei azzal érveltek még, hogy ha netán ott is van ez a „tedd meg!”, ez bármilyen cselekedetre vonatkozhat. Ha a felperesek szerint ez alapján ölte meg magát a két fiú, ez egyben azt is bizonyítja, hogy az öngyilkossági szándék már jóval korábban kialakult bennük. Ennek alátámasztására Fulstone-ék részletesen fel is tárták a bíróságnak a két szerencsétlen sorsú rocker életkörülményeit. Előadták, hogy James Vance egyedüli gyerekként nőtt fel, nem ismerte igazi apját, rossz viszonya volt mostohájával, korábban 13 alkalommal szökött el otthonról. Anyja többször megverte, mire ő egyszer töltött fegyverrel fenyegette meg, hogy megöli. Előkerítették az iskola pszichológusát, aki úgy vallott, hogy Vance hajlamos erőszakosan reagálni stresszhelyzetekben: korábban egy iskolai verekedés alkalmával eltörte osztálytársa állkapcsát. Az is kiderült, a fiú az LSD-től kezdve a speeden át a PCP-ig már kábé minden drogot kipróbált. Ami pedig Raymondot illeti, neki három mostohaapja volt, az egyik rendszeresen verte. Volt eljárás ellene lopás és állatkínzás miatt is, és korábban is kísérelt már meg öngyilkosságot. Mindkét srácot eltanácsolták a suliból, nem tudtak megmaradni munkahelyeiken, és kifejezetten vonzódtak a lőfegyverekhez. „Két olyan fiatalemberről van szó, akik csak úgy lógtak a levegőben, komoly kapcsolatok, komoly jövőkép nélkül. Szomorú és szerencsétlen életük volt, a problémák, amik a halálhoz vezettek már jóval azelőtt megvoltak, hogy heavy metalt kezdtek volna hallgatni” – érvelt Ms. Fulstone.
A per koronatanúja az öngyilkosságot túlélt James Vance lett volna – ő azonban már nem volt jelen a tárgyaláson. A sikertelen öngyilkossági kísérlete óta nagyon súlyos fájdalomcsillapítókon élő deformált arcú fiú 1988-ban, még az érdemi tárgyalás megkezdése előtt metadontúladagolásban meghalt. „Ahogy a per közeledett, kezdett belegondolni, hogy ott fog állni majd a tárgyalóban, szemben azzal a bandával, amit mindig nagyra tartott. Aztán megtudta, hogy a bíró engedélyezte, kamerák is legyenek a teremben, majd röviddel később túladagolta magát. Azért felmerül a kérdés, hogy akkor mégis ki a felelős a srác haláláért” – nyilatkozta erről Glenn Tipton szólógitáros.
A háromhetes tárgyalás után, mikor a Stained Class lemezt már minden oldalról kielemezték az ügyvédek és a szakértők, 1990. augusztus 24-én megszületett az ítélet. Whitehead bíró arra az álláspontra jutott, hogy bár valóban vannak tudatküszöb alatti üzenetek a lemezen, nincs bizonyíték arra, hogy azok szándékosan kerültek volna oda, illetve, hogy ezek okozták volna a tragédiát. A Judas Priest megnyerte a pert, de évekig rajtuk maradt az „öngyilkosok zenekara” meg a „szubliminál bűnözők” csúfnév. A Belknap család ügyvédjeként eljáró Ken McKenna viszont megcsinálta karrierjét, azóta már tévés jogi szakértő, szerepelt Oprah Winfrey és Jerry Springer show-jában is.
A per után a zenekart megkeresték a sztori megfilmesítése miatt, de érthető okokból ehhez nem járultak hozzá. Végül játékfilm nem, de egy izgalmas dokumentumfilm azért készült az esetből. Az 1991-ben bemutatott Dream Deceivers: The Story Behind James Vance vs Judas Priest című filmben megszólalnak a peres felek, az elhunytak családtagjai, barátai, archív felvételről még maga James Vance is, sőt a tárgyalásról is láthatunk részleteket. A Judas Priest nem írt dalt az esetről (vagy lehet, hogy igen, csak a dallamot, meg a szöveget jól elrejtették valamelyik lemezen), a Bloodhound Gang 1996-os második albumának Lift Your Head Up High (And Blow Your Brains Out) dala viszont megemlíti a hírhedt pert.
Még mielőtt a Nirvana meg az MTV-grunge végleg kinyírta volna a klasszikus heavy metalt, Rob Halford 1991-ben bejelentette, otthagyja a Judas Priestet (végül szerződéses kötelezettségei miatt csak a következő év májusában tudott távozni.) Saját formációt alakított Fight néven, 1998-ban egy MTV interjúban pedig bevallotta, amit már amúgy is sokan pletykáltak róla: hogy meleg. A Judas Priest közben egy rajongóból lett énekessel, Tim ”Ripper” Owensszel adott ki lemezeket, mígnem 2003-ban Halford mégis visszatért a zenekarba. Az újjáalakult klasszikus Judas Priest két stúdióalbummal jelentkezett (Angel Of Retribution – 2005, Nostradamus – 2008), majd 2010-ben a zenészek bejelentették, hogy egy utolsó világturné keretében búcsúznak el végleg a közönségtől. Az Epitaph World Tour 2011. június 9-én indul Svédországban, és a tervek szerint 2012-ig fog tartani. Magyarországi koncert egyelőre nem szerepel a menetrendben, és ha ez netán így maradna, a hazai rajongók hozzánk legközelebb június 29-én a bécsi Stadthallében tudnak viszlátot mondani a heavy metal hőseinek – akik nem csak színpadon és lemezeken, de a bírósági tárgyalóban is „őrizték a metál lángot.”
Fábián Titusz
a Better By You, Better Than Me című dal a Judas Priest 1978-as lemezén:
Rob Halford a Better By You, Better Than Me-t énekli az 1990-es tárgyaláson:
Ozzy Osbourne a Suicide Solution című dallal egy 1981-es tévéműsorban:
a Twisted Sister énekese, Dee Snider a szenátusi bizottság előtt:
a Dream Deceivers: The Story Behind James Vance vs Judas Priest című dokumentumfilm:
a cikk szerzőjének másfélórás összeállítása 1980 és 1990 közötti metálklipekből: