Joanna Newsom: Have One On Me

2011.01.06. 09:30, -recorder-

(Drag City, 2010)
 
Az 1982-es születésű kaliforniai Joanna Newsom zenészcsaládban, hárfán és zongorán nevelkedett dalszerző-énekesnő. Nemcsak az utóbbi idők – mondjuk az elmúlt évtized – egyik legkülönlegesebb jelensége a könnyűzene világában, hanem mindenféle kitétel nélkül is nyugodtan mondhatjuk: korok és műfajok felett állva egyike a legegyedibb, leghatásosabb előadóknak. Harmadik albuma (ami stílszerűen tripla lemez) a Recorder 2010-es év végi listája élén végzett, Newsom pedig Magyarországon is bemutatja a Have One On Me anyagát, 2011. január 29-én a budapesti Művészetek Palotájában.
 
Joanna Newsom a 2000-es évek elején kezdte színpadon is megmutatni saját, hárfával kísért dalait (eleinte még egy hagyományosabb rockzenekarban, a Pleasedben is közreműködött billentyűs hangszereken, ám tehetsége gyorsan a helyes irányba terelte). A kritikusok jobb híján az akkoriban bontakozó freak folk színtérhez sorolták, de már korai magánkiadású demo-EP-inek (Walnut Whales – 2002, Yarn And Glue – 2003) és a részben azok anyagára épülő 12 számos első albumának (The Milk-Eyed Mender – 2004) öntörvényű, hárfás dalaival világossá tette, hogy igazából besorolhatatlan jelenség: a klasszikus zenét, kortárs avantgárdot, az amerikai folkot és más különféle népek tradicionális zenéit, illetve a gyermekkorából hozott napfényes kaliforniai popdalok iránti szeretetét naivan, ösztönösen keresztezte szerzeményeiben. A folytatás már egy luxussegédekkel (Van Dyke Parks, Steve Albini, Jim O’Rourke) készült, nagyzenekarral kísért, monumentális mű lett: az 55 percben öt kompozíciót összefűző 2006-os Ys album. Ezen már egyértelmű volt, hogy Björkhöz, Kate Bush-hoz foghatóan egyedi és erős énekesi előadásával, valamint nyelvi gazdaságtól, leleményességtől csillogó történet- és hangulatfolyamaival Joanna olyan világot képes teremteni, amiben lehet, hogy csak egy kezdeti vonakodást legyűrve tudunk elmerülni – viszont utána jó eséllyel napokig nem is kerülünk elő belőle.
 
A Ys albumot előbb egy háromszámos – a koncertzenekarral közösen áthangszerelt korábbi szerzemények mellett egy Colleen című remek új dalt is tartalmazó tartalmazó – EP (Joanna Newsom And The Ys Street Band – 2007), majd hosszú szünet követte. Joanna csak 2010-ben jelentkezett újra, nem is akárhogyan: szokatlan háromlemezes formátumban jelentette meg harmadik sorlemezét, melyet Tokióban rögzített, immár produceri felügyelet nélkül (Jim O'Rourke ezúttal is besegített neki a keverésben, de gitárosának, Ryan Francesconinak a hangszerelései is említést érdemelnek). A Have One On Me első és harmadik korongja közel háromnegyed órás, a közrefogott második lemez csupán 35 perces, de mindegyiken hat-hat felvétel szerepel. Egyvégtében végighallgatva is működik a 124 perces album, de a három lemez külön-külön, önállóan is kerek egészet képez (az énekesnővel most ismerkedőknek például érdemes kezdésként az első korongot többször is lejátszaniuk). A Have One On Me dalai – akárcsak Newsom korábbi alkotásai – idővel egyre többet fednek fel, és maximálisan meghálálják a velük töltött időt. Odafigyeléssel ugyanazt a hatást érik el, mint az Ys szerzeményei, képtelenség kilépni belőlük, ugyanakkor az előző albumhoz viszonyítva az új anyag talán könnyebben és gyorsabban válik a háttérben hallgatva is kívánatos zenévé. Főképp az esték zenéjévé. Kevés albumról mondható el, hogy ennyire sokféleképpen is hatásos tud lenni – ehhez, aligha kérdéses, szükséges az ennyi és ennyiféle dal.
 
Ezúttal az Ys-daraboknál szellősebb, hagyományosabb struktúrákhoz közelítő szerzemények a jellemzőek, bár a történetfolyatást még ezúttal sem váltotta fel egyetlen megszokott verze-refrén-verze típusú megoldás sem. Ugyan továbbra is a hárfa a vezető hangszer (négy számban az az egyetlen hangszer), de itt most megszaporodtak a zongorás felvételek (az Occident című dalban más nem is szerepel az éneken kívül). Nem tűntek el a nagyzenekari, vonós, fúvós hangszerelések sem, ám visszafogottabbak lettek, és jóval kevesebbszer bukkannak fel, hangsúlyosabban támogatva egy-egy motívumot. Ezúttal már kifejezetten popos dalok is akadnak a gyűjteményben, és a ritmushangszerek is gyakrabban jutnak szerephez. A Good Intentions Paving Company a legjellemzőbb példa, eszünkbe juttathatja a Lionheart (1978) és Never For Ever (1980) korabeli Kate Bush-t, aki most már az énektechnika terén is nyilvánvaló példa: a kislányos, naiv stílust mostanra magabiztosan irányított ének váltotta fel. A magabiztosság amúgy is a lemez egyik legjellemzőbb vonása: úgy tűnik, Joanna Newsom pillanatnyilag bármire képes (abba nem is érdemes belemenni, hogy milyen pazar, kötetnyi poétika az album szövegezése), és ezt meg is valósítja a Have One On Me-n. Klasszikus lemez, amit – nem is kérdés – évtizedek múlva is hallgatni fogunk.
 
10/10
 
Dömötör Endre
 
http://www.dragcity.com/artists/joanna-newsom
 
 

https://recorder.blog.hu/2011/01/06/joanna_newsom_have_one_one_me
Joanna Newsom: Have One On Me

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr112564324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása