The Killers: Boots (videoklip)

2010.12.10. 05:13, -recorder-

TheKillers2.jpgA XXI. század legsikeresebb zenekarai közé számító Killers 2010 elején felfüggesztette működését, a dalszerző-frontember Brandon Flowers pedig Flamingo című szólóalbumával volt elfoglalva, de a Las Vegas-i kvartett évenként szokásos – a Bono-féle AIDS-ellenesRED kampányt támogató – jótékonysági karácsonyi kislemezdala ezúttal sem maradhatott el. Az A Great Big Sled (2006), a Don't Shoot Me Santa (2007), az Elton Johnnal és a Pet Shop Boys-frontember Neil Tennanttal közös Joseph, Better You Than Me (2008), illetve a magyar rádiókban szokatlanul hosszú karriert befutó Happy Birthday Guadalupe! (2009) után most itt a Boots – és mint elődei, ez is kapott egy videoklipet.
 
A dal érdekessége, hogy – a legutóbbi Killers-album, a 2008-as Day & Age egyik legizgalmasabb dalához, az I Can’t Stay-hez hasonlóan – erős Talking Heads/David Byrne-hatást tükröz. A zenekarból egyedül Brandont szerepeltető videoklip érdekessége, hogy egy másik híres mormon fiatalember, a Napoleon Dynamite című kultuszfilmmel feltűnt Jared Hess rendezte (meg az, hogy a főszereplő civilben is egy magnóval fellépő utcai énekes, az utóbbi években már koncertszínpadokra is rendszeresen meghívást kapó Super Bad Brad). A dal és a klip közös érdekessége pedig az, hogy a leghíresebb karácsonyi filmből, Az élet csodaszép című 1946-os Frank Capra-klasszikusból vett részlettel – a néhai Jimmy Stewart kétségbeesett fohászával – indul.

 

a klip főszereplője, Super Bad Brad (született: Brad Prowly, 1962), munka közben:

 

https://recorder.blog.hu/2010/12/10/the_killers_boots_videoklip
The Killers: Boots (videoklip)
süti beállítások módosítása