A Clash néhai frontemberének életéről készülő brit produkciónak magyar vonatkozása is van.
 
Biopic, vagyis életrajzi film készül a 2002-ben váratlanul elhunyt Clash-frontemberről, Joe Strummerről, a forgatókönyvet pedig a magyar származású Paul Viragh jegyzi, aki igencsak otthonosan mozog az elhunyt punk ikonok világában: ő írta a nemrég bemutatott Sex & Drugs & Rock & Roll című játékfilmet is, melyben a címbeli sláger szerző-előadóját, a 2000-ben elhunyt Ian Duryt A Gyűrűk Ura Gollamjának életre keltője, Andy Serkis alakította. A Strummer-mozi a Film 4 nevű brit televíziós csatorna gyártásában készül majd, a címe pedig valószínűleg Joe Publich lesz. A főszereplő személyéről még nincsenek információk.
 
Az 1952-ben John Graham Mellor néven született Strummer életéről most készül először játékfilm, de korábban már egy nagyszerű dokumentumfilm is részletesen feldolgozta a gitáros-énekes kalandos karrierjét: a nemrég a Duna TV-ben is levetített is Joe Strummer – A jövő nincs megírva című 2007-es filmet egy másik nagy punk szakértő, a Sex Pistols The Great Rock’n’ Roll Swindle-jével elhíresült Julien Temple rendezte, és igencsak neves közreműködők szólaltak meg benne, a régi Clash-cimboráktól a Red Hot Chili Peppers-tagokon és Bonón át Johnny Deppig és Martin Scorsese-ig.
 
(gigwise.com)

a Joe Strummer – A jövő nincs megírva című dokumentumfilm előzetese:

 

https://recorder.blog.hu/2010/11/18/eletrajzi_film_keszul_joe_strummerrol
Életrajzi film készül Joe Strummerről

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr242456959
süti beállítások módosítása