Badly Drawn Boy: It's What I'm Thinking Pt.1 – Photographing Snowflakes

2010.11.16. 12:31, -recorder-

(One Last Fruit, 2010)
 
Nehéz a dalszerző-énekesek élete. Legalább ugyanannyira, mint azoknak, akik az élet olyan egyéb területein próbálkoznak, ahol túltermelés folyik. Márpedig az angolszász országokban tevékenykedő gitározó-zongorázó dalnokokkal bőven el lehetne rekeszteni bármelyik helyi folyót. Ez persze még nem elég: emlékezetes, karakteres dalokat kellene írni, aztán valamiféle karizmával is ki kellene tűnni a tömegből, és végül egyedül elvinni a „balhét”. A kétezres években ez csak keveseknek sikerült, de az 1969-ben született brit Damon Gough, ismertebb nevén Badly Drawn Boy például biztosan közéjük tartozik. A Rosszul Megrajzolt Srácnak 2010 októberében jött ki hetedik nagylemeze (világkörüli turnéján pedig ma, november 16-án a bécsi WUK-ban koncertezik), ennek kapcsán most megnézzük, hogy mindig érdemes-e még foglalkozni vele.
 
Amikor a manchesteri dalnoknak – pár korai EP és a DJ Shadow-ék Psyence Fiction című 1998-as UNKLE-albumán való közreműködés után – 2000-ben kijött The Hour Of The Bewilderbeast című debütáló nagylemeze, már minden adva volt: kötött sapka, szakáll, félszeg tekintet, folkból, akusztikus hangulatokból, music hall hagyományokból, filmzenés hatásokból összebarkácsolt, jellegzetes énekhangon elővezetett, fülbemászó, kedves dalok, s mindezt rögtön az év albumának járó Mercury Prize megnyerése követte. Nyerő szériája 2002-ben is folytatódott: először szuper zenét írt Nick Hornby Egy fiúról című könyvének Hugh Grant főszereplésével készült moziadaptációjához, majd a filmzenelemez után még ugyanabban az évben kijött második igazi sorlemeze is, az első albumhoz hasonlóan sokszínű és emlékezetes dalokkal teli Have You Fed The Fish? A 2004-es One Plus One Is One-on már kicsit esett a színvonal, de a gyermekdalok hangulatába is kapaszkodó mesebeli dallamvilág még továbbra is elbűvölő volt. A vízválasztó az EMI gondozásában kiadott – és címében Bruce Springsteenre kacsintó – Born In The U.K. című 2006-os lemez lett, ami érettsége és felnőttsége miatt kissé unalmasra sikeredett és a vártnál rosszabbul is fogyott, végül pedig a kiadó rövid szerződést is bontott a művésszel. Badly Drawn Boy három évre el is hallgatott, csak 2009-én végén jelentkezett egy gyakorlatilag visszhangtalanul maradt magánkiadású albummal, az elég fakó és fáradt Is There Nothing We Could Do?-val, bár azt nem számíthatjuk igazi sorlemezének: egy The Fattest Man In Britain című brit tévéfilmhez készült – illetve az által inspirált – felvételeit tartalmazta.
 
Azóta úgy tűnhet, hogy a negyven fölé ért Badly Drawn Boy újra kezd megtáltosodni, hiszen 2010-ben egy trilógiába fogott bele (láttunk mostanában ilyet másoknál is, legutóbb ugye az Eelsnél), tehát – ha azt nézzük – a dalszerzői véna újból buzog. Az más kérdés, hogy milyen színvonalon. Az It’s What I’m Thinking lemezsorozat első darabja, mely a Photographing Snowflakes alcímet viseli (s mely mellé még egy kiegészítő CD is született a dalok különféle zenészbarátok által átértelmezett verzióból, It’s What They’re Thinking címmel) persze egyáltalán nem lett borzasztó, erről szó sincsen. Damon még mindig bele tud találni a szívünk közepébe, ha akar, bár igaz, hogy most kevesebbszer sikerül neki, mint régen (a You Lied című dal mindenképpen ebbe a megkapó kategóriába sorolható). Maga a lemez is túl egylényegű, túl sok a hasonló boldog-szomorú, vonósokkal kísért, lemondó dal, kissé egy is befolyik az egész (a country valceres címadó szerzemény, az It's What I'm Thinking túlságosan hosszú is a maga hat és fél percével), márpedig egy olyan előadótól, aki pont arról volt híres, hogy milyen ötletesen boronált össze különböző műfajokat és hangulatokat, ez most nem elég. Na jó, a Too Many Miracles kislemez- és klipdal optimizmusára vagy a 2011 elején szintén kislemezre kerülő I Saw You Walk Away nyilvánvaló Smiths-kacsintásaira azért felkapjuk a fejünket – nincs itt még veszve semmi. Jelen pillanatban még nem tudjuk mikorra várhatók a folytatások, és hogy azok egyáltalán milyenek lesznek, de a remény még nem halt meg.
 
7/10
 
Soós Csaba

http://www.badlydrawnboy.co.uk
 

egy 2010-es Badly Drawn Boy-klip:

 

egy 2000-es Badly Drawn Boy-klip (a Galaxis útikalauz stopposoknak majdani rendezőjétől)

https://recorder.blog.hu/2010/11/16/badly_drawn_boy_it_s_what_i_m_thinking_pt_1_photographing_snowflakes
Badly Drawn Boy: It's What I'm Thinking Pt.1 – Photographing Snowflakes

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr742452303
süti beállítások módosítása