Két percnyi csend a brit slágerlistán

2010.11.13. 16:21, -recorder-

Nagy-Britanniában – az első világháború lezárásának napjához igazítva – minden évben 11. hó 11-én 11 órakor két perc csenddel emlékeznek a háborúk áldozataira. Most egy ilyen 2 Minute Silence-nek minden esélye megvan arra, hogy a hét végére No.1 pozíciót érjen el a brit slágerlistán.
 
A nagy sikerű tavaly karácsonyi Rage Against The Machine-kampányhoz után ezúttal egy olyan kezdeményezés bukkant fel, ami egy még a Killing In The Name Of-nál is radikálisabb produkciót kíván feljuttatni a brit kislemezlista csúcsára. A Royal British Legion (a Brit Nemzeti Légió, a brit fegyveres erők alkalmazottait és egykori veteránjait támogató-segítő jótékonysági szervezet) által megjelentetett – az iTunesról letölthető – 2 Minute Silence című szám természetesen nem tartalmaz semmi mást, mint két percnyi csendet, a kapcsolódó videoösszeállításban pedig többek között olyan brit hírességek bukkannak fel, mint David Cameron miniszterelnök, Jimmy Carr komikus, David Tennant és Bob Hoskins színészek, Bryan Ferry, Mark Ronson, Ben Drew (vagyis Plan B), Bruce Dickinson (Iron Maiden), Gaz Coombes (a néhai Supergrass együttes frontembere) és persze az ilyen akciókban mindig szívesen részt vevő Thom Yorke a Radioheadből. Több zenekar – többek között a Coldplay is – a honlapján közvetlen linket helyezett el, mely a számhoz irányítja a rajongókat.
 
A kezdeményezés célja, hogy a kislemez megszerezze a brit No.1 pozíciót a háborús áldozatok emléknapjának, a Remembrance Day-nek (november 11-nek) a hetében, s mivel a slágerlistát hivatalosan vasárnap este, a kapcsoló Remembrance Sunday ünnepnap (november második vasárnapja) estéjén hirdetik ki, ennél jobban nem is lehetett volna megszervezni az időzítést. Ha a British Legion eléri a célját, akkor a rádiók kötelesek lesznek két percnyi csendet sugározni a slágerlistának szentelt műsoraikban. Holnap estére tehát minden eldől, de nem lesz könnyű dolga a 2 Minute Silence-nek, ugyanis olyan nagyágyúkkal kell megbirkóznia az elsőségért, mint Cheryl Cole, Usher és a Kings Of Leon. A 2 perc csend minden bevétele – szokásos British Legion szokásos pipacskitűzős Poppy Appeal-akcióihoz hasonlóan – a brit katonákat, veteránokat, illetve az elhunytak özvegyeit és árváit segíti.
 
Nem ez az első „2 perces csönd” a popzene történetében: John Lennon és Yoko Ono 1969-es Unfinished Music No.2 – Life With The Lions című kísérleti albumán is szerepelt egy Two Minutes Silence című hangtalan track, amellyel John és Yoko elvetélt gyermeküknek állítottak emléket (rögtön a magzat szívverését megörökítő Baby’s Heartbeat című hangfelvétel után), de egyben „minden erőszakra és halálra” is emlékeztetni akarták hallgatóikat.

 
(gigwise.com)

http://www.facebook.com/poppysingle2010 

a 2 perc csend egy részlete, Thom Yorke-kal: 

 

a Két perc csend a Lennon családtól, 1969-ből:

 

https://recorder.blog.hu/2010/11/13/ket_percnyi_csend_a_brit_slagerlistan
Két percnyi csend a brit slágerlistán
süti beállítások módosítása