Fran Healy: Wreckorder

2010.11.11. 06:03, -recorder-

(Wreckord Label/Neon Music, 2010)

 
A skót Travis frontembere, a dalszerző-gitáros-énekes Fran Healy 37 éves korában, zenekara hat sorlemeze – és egy válogatásalbumnyi sikerdal – után úgy döntött, szólóban is kipróbálja magát. A végeredmény egy nem zseniális, de igen színvonalas, szerethető, személyes hangvételű gitárpop lemez, melynek szójátékos címe ráadásul hozzánk, a Recorderhez is passzol: a roncsot jelentő wreck szóból és a már magában is sok mindent jelentő recorderből összetákolt Wreckorder kiejtésében egy az egyben megegyezik weboldalunk nevével (a Wreckord Label lemezcég hasonlóan megalkotott nevéből meg az derül ki, hogy Fran lényegében magánkiadásban jelentette meg albumát).
 
Francis Healy zenekara, a glasgow-i Travis az évezredfordulón a Radiohead-iskola egyik legeminensebb tanulója volt, mely a hatvanas évek Byrds-harmóniáiból is sokat átemelő pasztelles dalaival utat mutatott a Coldplay-nek, a Snow Patrolnak, sőt a Keane-nek is. Végül mindhárom lekörözte a skót kvartettet, mely britpopos debütalbuma (Good Feeling – 1997) után a Radiohead-producer Nigel Godrich-csal rögzített slágerekkel teli, sokmilliós eladású sikerlemezeket (The Man Who – 1999, The Invisible Band – 2001), ám azt követően sem kereskedelmileg, sem művészileg nem tudott előrelépni (sőt, korábbi pozícióit sem tudta megtartani), noha későbbi albumai, a 2003-as 12 Memories, a 2007-es The Boy With No Name és a 2008-as Ode To J.Smith miatt sincs szégyenkeznivalója (a 2004-os Singles slágerválogatást követő 2007-es „visszatérő” lemez kifejezetten jól is sikerült).
 
Hogy Healy végül a kritikusok nagy része által kedvelt, ám minden addiginál alacsonyabb listahelyezést elérő – csak a brit Top 20 albumlista legaljáig jutó – Ode To J.Smith miatt próbálkozott-e szólóban vagy előbb-utóbb amúgy is kipróbálta volna magát egyedül, az tulajdonképpen mindegy is. A Wreckorder, bár nem rugaszkodik el radikálisan a már ismert Travis-hangzástól és -hangulatoktól, mer és tud is kilépni a szokott keretekből – amúgy meg jellegzetesen az a fajta szólólemez, amely többnyire introvertáltabb, finomabb, puhább, személyesebb, mint a dalszerző-énekes zenekari produkciója (persze gyorsan tegyük hozzá, hogy a Travis finomságából és intimitásából azért nem nagyon volt hova hátrálni). Bár nyilvánvalóak folk-rockos és Americana kötődései (az album felvételi-keverési helyszínei közül kettő is – New York és Vermont – az Egyesült Államokban található), és ezt a képzetet táplálja Healy öreges-borostás-kalapos lemezborító-fotója is, a Wreckorder nem kimondottan „a művész Amerikához írott szerelmeslevele”, még zenei értelemben sem (szemben mondjuk a Snow Patrol-vezér Gary Lightbody hangulatilag amúgy rokon country projektjével, a Tired Ponyval és annak 2010-es The Place We Ran From albumával). A Wreckorder nem csak diszkrét, hanem diszkréten sokszínű is.
 
Ha pedig maradunk még egy kicsit a tipizálásnál, azt is megállapíthatjuk, hogy Fran Healy bemutatkozó szólóalbuma azon dalciklusok viszonylag népes családját gyarapítja, melyek nem kifejezetten az egyenként kiemelkedő dalokkal hódítanak (vagy azok miatt emlékezetesek és élvezetesek), hanem egységként erősek, a diszkrét sokszínűség mellett jellemző és megkapó a hangulatuk. Ez persze most nem hiperkorrektkedés: a dalszövegeivel többnyire szívközépre célzó Wreckorderen tényleg jó számok vannak. A sodró, egyre fokozódó vonósos In The Morning, a kamarazenésre fazonírozott Anything, a múlt szerelmeket megidéző Buttercups kislemez- és klipdal, az öregségen mélázó, akusztikus gitáros Rocking Chair, vagy a keserédes-önironikus Fly In The Ointment egyaránt szerethető számok. A sanzonos, tangós, Leonard Cohen-es As It Comes (melyhez Paul McCartney rögzítette a basszusgitárszólamot!), a Suzanne Vega-dalokat idéző Shadow Boxing, a kanadai New Pornographersből ismert Neko Case énekesnővel felvett Sing Me To Sleep szerelmes duett, a lustán poroszkáló, soulos Moonshine vagy a Travis szólógitárosával, Andy Dunloppal felvett – és így még inkább a Travist idéző – Holiday egyaránt kiemelkedő dalszerzői teljesítmények (a fentebb említett vendégek mellett a lemezen feltűnik még a Noah And The Whale hegedűse, Tom Hobden is).
 
„Jó, jó, de mikor jön a következő Travis-album?” – akár ezt is gondolhatnánk persze, de nem ezt gondoljuk, sőt az alig több mint félórás lemez után talán eszünkbe sem jut efféle. Ez nem vicc: ez az egyik legjobb dolog, amit elmondhatunk a Wreckorderről!
 
8/10
 
Németh Róbert
 
http://www.franhealy.com
http://www.travisonline.com

Fran Healy 2010-ben, a Buttercups klipjében:

 

1997-ben a Travis élén, a Tied To The 90's című britpop klipben (rendező: Pedro Romhanyi)

https://recorder.blog.hu/2010/11/11/fran_healy_wreckorder
Fran Healy: Wreckorder
süti beállítások módosítása