Soós Csaba – kedvenc 2010-es dalok

2010.10.31. 16:04, -recorder-

Rendszeres Képzeletbeli Heti Top 10 (KHT10) összeállításunk, illetve a zenészektől és egyéb ismert figuráktól bekért lemezlisták mellett időről időre a Recorder szerzői is összeírják kedvenc zenéiket. Sugó Lilla és Klág Dávid után most Soós Csaba következik, aki Music is my radar nevű saját blogján is lelkesen publikál.  

 

(az összeállítás játékidején belül ugrálni a lejátszó alsó csíkjára kattintva lehet)
 
Wavves: Post Acid

A gitáros-énekes Nathan Williams vezette, San Diegó-i Wavves az mp3-blogok „koszosabbik” felén tűnt fel, egy kiemelkedő tinihimnusszal (So Bored). Ám amíg az első két lemez (Wavves – 2008, Wavvves – 2009) rettenetes lo-fi hangzásba mártott surf-punk volt, a 2010 nyarán megjelent King Of The Beach már profi stúdióban készült, és az eddig meglévő hatások mellé újakat társított (Phil Spector, Animal Collective, Panda Bear stb.), de a lényeg változatlan: örökké 17 évesek vagyunk, a baseball sapkánk sildje az égnek mered, biciklivel tekerünk a tengerpartra, miközben a fülhallgatóban a Post Acid pop-punkja szól.
http://www.myspace.com/wavves
 
Magic Kids: Superball
A Memphisből származó Magic Kids 2009-es első dala, a Hey Boy olyan volt, mintha egy sereg Beach Boys-rajongó iskolás rögzítette volna egy nemzetközi kórustalálkozón. Másik slágerük, a Superball sem tágít Brian Wilson mellől, ahogy nemrég megjelent debütáló albumuk, a Memphis is egy hatvanas évekbeli látomás, hat esetlen, szerencsétlen fiatal hálószobájának ablakából, amelyen egyszerre süt át a nap fénye és csorog le az eső.
http://www.myspace.com/themagickids
 
Seeland: Local Park
A birminghami Seeland alapító frontembere, Tim Felton gitárosként részt vett a Broadcast létrehozásában is. Az utóbbi zenekarról azt kell tudni, hogy – a szintén angol Stereolab együttessel karöltve – az elmúlt húsz év egyik legegyénibb hangzású retrofuturista zenei világát teremtette meg, amelyben ugyanúgy megfér egymás mellett a Szajna-parti melankólia (a hatvanas évek francia csajpopja), a romlott New York-i avantgárd (The Velvet Underground), egy Holdon rendezett koktélparti háttérzenéje (ötvenes-hatvanas évek fordulójának „jövőzenéje”, a space age pop) és múltbéli furcsa filmek furcsa zenéje (például a Valéria és a csodák hete című 1970-es csehszlovák szürreál-fantasy-horror aláfestő muzsikája). És hogy tovább bonyolítsam a képletet: a Seeland frissen megjelent How To Live című második albumán található Local Park egy űrbe kilőtt Kinks képét villantja fel. Ugye minden világos?
http://www.seelandband.co.uk
 
The Whitsundays: You Know I Can’t Lie
A kanadai zenekar májusban megjelent második albuma, a Saul kísértetjárta, szörcsögős-bugyborékoló hatvanas évekbeli pszichedélia, Syd Barrett nyomdokain, ám a lemez utolsó száma kicsit kilóg ebből a masszából. Elszállásban, ábrándozásban persze itt sincs hiány, de ez egy alapvetően egyenes vonalú, könnyen befogadható, tiszta hangzású és egész egyszerűen szép dal.
http://www.myspace.com/thewhitsundays

The Superimposers: The Beach
A kéttagú londoni Superimposers igazi múltidéző/időutazásos zenekar: a szívük a hatvanas évekért dobog, azon belül is a fenségesen-időtlenül hangszerelt pszichedelikus sunshine pop tudja őket igazán lázba hozni. Harmadik albumuk, a Sunshine Pops nyáron jelent meg, annak szellős, visszhangos hangzású The Beach című dala pedig egy újabb korhű ujjgyakorlat.
http://www.myspace.com/superimposers
 
Cults: Oh My God
A 2010-es év egyik legszimpatikusabb blogos minitrendjét eddig a csaj-pasi felállású duók jelentik, melyek tagjai sokszor egy párt is alkotnak. A Tennis, a Kisses, a Sleigh Bells vagy a Cults kivétel nélkül mind Amerikából érkeztek, de a zenei megoldásaik terén semmiképpen sem a White Stripesra kell gondolni (kivétel a Sleigh Bells párosa: ők „láncfűrész-popjukkal” hangerőben simán lekörözik Jack White bármelyik zenekarát, ők nem is járnak egymással, és a felsorolt közül csak nekik lett eddig nagylemezük), hanem inkább „kedves” és „bájos” dolgokra, légies, fülbemászó, csilingelő popdalokra. Amilyen például az Oh My God is a New York-i Cultstól.
http://www.myspace.com/cultsband
 
The School: Is He Really Coming Home
2010 legelbűvölőbb és leghamvasabb bemutatkozása a walesi lányokból és fiúkból álló The School nevéhez fűződik. A Loveless Unbeliever albumon egyszerre van jelen a korai Belle And Sebastian sármja, a Pipettes girl group bolondozása és a hatvanas évek tetszőlegesen kiválasztott popzenekarainak (The Beach Boys, The Beatles, The Ronettes, The Shangri-Las stb.) lehengerlő dallamossága. A lemez bármelyik dala (így az Is He Really Coming Home is) alkalmas lenne arra, hogy vidám szökellések közepette énekeljük a napsütésben.
http://www.myspace.com/theschoolband
 
Allo Darlin’: Kiss Your Lips
A School-album mellett az év első felének másik legártatlanabb lemezét ez a négytagú angol együttes készítette el. Ám amíg a walesi kortársaknál állandóan süt a nap, addig a szintén énekesnő vezette és szintén twee popban utazó Allo Darlin’-nál néha fátyolfelhők is megjelennek az égen, de a boldog pillanatokat szerencsére nem nagyon tudják megzavarni. És hogy a Kiss Your Lips milyen élethelyzetben működik a legjobban, azt hiszem, nem is kell külön senki szájába rágni.
http://www.myspace.com/allodarlin 

Avi Buffalo: What’s In It For?
A 18 éves Avi Zahner-Isenberg gitáros-énekes által vezetett, de soraiban két lányt is tudó kaliforniai Avi Buffalo debütálását mindenképpen az év izgalmasabb zenei felében tudjuk elhelyezni. A címnélküli album a harmincasoknak szóló, szomorkás, melankolikus amerikai kertvárosi indie rock (The Shins, Band Of Horses stb.) tinédzserverziója, megkapó és emlékezetes dallamokkal. Ez a gyönyörű dal a lemez slágere, ami énekhangban a Shins mellett egy kicsit az MGMT-t is megidézi.
http://www.myspace.com/avibuffalo
 
Emmanuelle Seigner: Le Jour parfait
A francia Emmanuelle Seigner elsősorban filmszínésznőként ismert: egyik legemlékezetesebb alakítását az elmebajig fokozódó szerelmet és szexualitást, majd annak teljes kiüresedését bemutató Keserű mézben láthattuk, amit Roman Polanski rendezett, aki mellesleg a férje. Adott ki már lemezt korábban az Ultra Orange duóval közösen (Ultra Orange & Emmanuelle – 2007), de csak 2010 elején jelent meg első szólóalbuma. A Dingue című francia nyelvű lemezen, melyet nagyrészt a világpolgár dalszerző-énekesnő Keren Ann írt a színésznőnek, egy-egy dal erejéig Iggy Pop és maga Polanski is közreműködik. A pofonegyszerű gitártémával, tapsolással és vonósokkal kísért Le Jour parfait-nél kicsattanóbb dal kevés jelent meg ebben az évben.
http://www.myspace.com/emmanuelleseigner


 
összeállította: Soós Csaba

http://musicismyradar.blog.hu

https://recorder.blog.hu/2010/10/31/soos_csaba_kedvenc_2010_es_dalok
Soós Csaba – kedvenc 2010-es dalok

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr572411838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása