Nincs pénz a Scissor Sisters koncertjeire

2010.10.28. 16:13, -recorder-

A New York-i sikerzenekar kilenc dátumot kénytelen kiiktatni európai turnéprogramjából.
 
Számos koncertjét volt kénytelen törölni a Scissor Sisters a kontinentális Európát érintő programjából, a hírek szerint finanszírozási nehézségek miatt. Mindez azért is érdekes, mert a zenekar első két albumával (Scissor Sisters – 2004, Ta-Dah – 2006) sokmilliós eladásokat produkált, és a legutóbbi stúdiólemez, a 2010 júniusában kiadott Night Work is jól szerepelt a listákon, ahogy hatalmas sikert arattak a nyári fesztiválfellépések is (például Szlovákiában, a trencséni Pohoda fesztiválon, ahol Jake Shears és tánczenekara a szombati nap fő attrakciójaként adott koncert, olyan előadók között, mint az XX, a Leftfield, a New Young Pony Club, a These New Puritans, a Crystal Castles, a Vivian Girls, a Casiokids, a Múm, a Does It Offend You Yeah? vagy a magyar Amadinda Ütőegyüttes).
 
A scissorsisters.com hivatalos honlapon közölt hír szerint, lehetetlenné vált bizonyos turnédátumok finanszírozása. „Szomorúan vettük tudomásul, hogy nem tudunk eleget tenni a betervezett európai turnékötelezettségeinknek. Természetesen szívből sajnáljuk ezt a frusztráló helyzetet, és mindent megteszünk, hogy kárpótoljuk a szóban forgó városokat: a tervek szerint igyekszünk visszatérni a jövőben” – áll a zenekar hivatalos közleményben. A már elkelt jegyek természetesen visszaválthatók a vásárlás helyén.
 
A sajnálatos hír a koppenhágai, utrechti, kölni, párizsi, barcelonai, milánói, római, luxembourgi és müncheni fellépéseket érinti az október 29. és november 14. közötti időszakban. A december 2-án kezdődő nagy-britanniai turné koncertjei – egyelőre – nem forognak veszélyben.

www.scissorsisters.com

az Any Which Way klipje:

 

és ugyanaz élőben, Kylie Minogue-gal:

 

a trencséni fesztiválközönség készül az esti Scissor Sisters-koncertre:

https://recorder.blog.hu/2010/10/28/nincs_penz_a_scissor_sisters_koncertjeire
Nincs pénz a Scissor Sisters koncertjeire

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr542405686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása