Visszatért a színpadra a Charlatans dobosa

2010.10.26. 16:52, -recorder-

Jon Brookes bő öt héttel összeesése és agytumorának diagnózisa után ismét színpadra lépett zenekarával.

Ahogy arról itt a Recorderen is beszámoltunk, a brit Charlatans együttes dobosa, Jon Brookes (képünkön balról a második) rosszul lett és leszédült a hangszere mögül zenekara philadelphiai koncertjén szeptember 15-én. A kórházba szállítást és különböző vizsgálatokat követően az orvosok agydaganatot állapítottak meg nála. A dobost ezután Angliába vitték, ahol különböző sugárkezelések vártak rá, melyek a vártnál jobb eredményt hoztak, ugyanis Brookes október 24-én este a birminghami O2 Academyben már ismét felléphetett zenésztársaival. A turné folytatásához választott ideiglenes helyettese, a Verve-ből ismert Pete Salisbury boldogan adta át helyét az eredeti Charlatans-dobosnak, aki a koncert utolsó dalát adta elő társaival, 2000 néző tapsvihara közepette.

Az együttes honlapján található blogbejegyzésében a zenész részletesen beszámol arról, hogyan élte meg a philadelphiai balesetet és a kórházi kezelést, valamint arról is, hogy a fent említett birminghami koncert előtt milyen érzések kerítették hatalmukba. „Vettem egy nagy levegőt és megpróbáltam elengedni magam. Remélem, nem játszottam rosszul, de őszintén szólva nem tudtam mihez mérni magam. Ilyesmi lehet, ha az ember rajthoz áll az olimpián a 100 méteres távon” – írta Brookes.

Mint azt már korábbi híreinkben is írtuk, a Charlatans igazi „örök túlélő” zenekar: a manchesteri színtérhez sorolt együttesek egyetlen máig stabilan fennmaradó képviselője, mely átvészelte már alapító gitárosa kilépését, basszistája kórházi kezelését (depresszió), orgonistája bebörtönzését (négy hónap fegyveres rablásban való bűnrészességért), majd halálát (autóbaleset), az új billentyűs rákját, és még azt is, hogy könyvelője sikkasztása a tönk szélére juttatta a zenekart.

(nme.com)

http://www.thecharlatans.net
 

https://recorder.blog.hu/2010/10/26/visszatert_a_szinpadra_a_charlatans_dobosa
Visszatért a színpadra a Charlatans dobosa

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr392400831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása