23 év után új albumot készít a Cars

2010.10.22. 10:38, -recorder-

A dalszerző-gitáros-énekes Ric Ocasek vezette bostoni new wave sikerzenekar – basszusgitárosának tíz évvel ezelőtti halála ellenére is – az összeállás mellett döntött.
 
Tulajdonképpen már 2010 júliusában kiszivárogtak híresztelések arról, hogy a Cars több mint két évtizednyi szünet után újra együtt dolgozik, most azonban már maga a zenekar is megerősítette az újraegyesülésről szóló hírt. Ric Ocasek dalszerző-gitáros-énekes, Elliot Easton szólógitáros, Greg Hawkes billentyűs és David Robinson dobos nem vesz be új tagot a 2000-ben rákban elhunyt Benjamin Orr basszusgitáros-énekes helyére – a négyhúros hangszeren Hawkes játszik a stúdióban.
 
A stúdiómunkálatok a hírek szerint elég jól haladnak, a zenekar már közzé is tett Facebook-oldalán egy bő egyperces részletet egy új dalból, mely a Blue Tip címre hallgat. Az állítólag Jacknife Lee (U2, Editors, R.E.M. stb.) produceri segédletével készülő album megjelentetését valamikor 2011 első felére tervezik, és koncertfellépések sincsenek kizárva.
 
A bostoni new wave kvintett 1976-ban alakult és 1988-as feloszlásáig hat albumot jelentetett meg, melyek főleg az Egyesült Államokban arattak nagy sikert – különösen a négyszeres platinalemezzé lett 1984-es Heartbeat City, élén a You Might Think, Magic és Hello Again című vagány slágerekkel (ez utóbbi videoklipjét Andy Warhol rendezte), és persze a Drive című szomorú balladával (ezt nem szerzője, Ric Ocasek, hanem Benjamin Orr énekelte). A zenekar, mely az osztrák Falcóra és a magyar KFT együttesre is nagy hatással volt, az 1985-ös Live Aid szuperkoncerten is fontos szerepet kapott.

A feloszlást követően mindenki ment a maga útjára, talán Ric Ocasek maradt a leginkább a figyelem középpontjában, de ő sem annyira a szólókarrierje, hanem inkább produceri munkái miatt (Weezer, Nada Surf, No Doubt stb.). Ő a kilencvenes években még kategorikusan kizárta a Cars-újraegyesülés lehetőségét, és a 2005-ben indult The New Cars projektben sem vett részt (Easton és Hawkes egy másik énekes-dalszerző, Todd Rundgren társasában koncertezett, Cars- és Rundgren-dalokkal, valamint egy-két új számmal). Nemrég azonban Ocasek meggondolta magát, talán azért is, mert az utóbbi időben egyre több zenekar nevezte meg referenciapontnak őket – a már említett Weezer mellett elég csak meghallgatni például az MGMT első felvételeit vagy a legutóbbi Scissor Sisters-albumot.

(billboard.com)

http://www.myspace.com/thecarsunlocked

 

 

 

https://recorder.blog.hu/2010/10/22/23_ev_utan_uj_albumot_keszit_a_cars
23 év után új albumot készít a Cars

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr312390461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása