(Warp/Neon Music, 2010)
 
Eleanore Everdell és Jason Friedman brooklyni duójának, a Hundred In The Hands projektnek a 2010-es bemutatkozó albuma örvendetes és meglehetősen könnyed darab a helyi színtér utóbbi pár évére jellemző túlművészkedettségében. Míg Everdell a szintetizátor mögött sokszor direkt és őszinte tőmondatokban énekel, addig Friedman gitáron kíséri a dobgépen előre megszerkesztett alapokat. Talán elsőre mindez kevésnek tűnhet, de csak úgy, mint Lonelady (a szintén a Warphoz szerződött manchesteri Julie Campbell egyszemélyes projektje) februári Nerve Up debütalbumán, a kis létszám most is az előadó előnyére válik.

A Hundred In The Hands páros szeptember végén megjelent címnélküli debütáló albumát májusban már felvezette egy kiváló hatszámos EP, a This Desert – ahhoz képest az összhatás most egy fokkal kevésbé elektronikus, inkább jellemzőbbek rá a nyolcvanas évek eleji New York különféle irányzatai (mint az épp Giorgio Moroderrel együttműködő Blondie new wave popja vagy Arthur Russell kísérleti diszkója), ízléses eklektikusságban, szép és slágeres dalok sokaságával.
 
A magát a lakota indiánok egy – amerikai katonák elleni – győztes csatájáról elnevező Hundred In The Hands szellemiségét talán a punk jelző fejezi ki legjobban. Everdell az érzelmek kihűlése, elmúlása ellen harcol, a dalszövegeivel leginkább a pillanatnak él, a mostot örökíti meg. A zenei kíséretet tekintve eme attitűd már kevésbé domináló, noha a Last City és még egy-két szám (például 2008-as legelső kislemezdaluk, a poszt-punkos, Bloc Party-s riffelésű Dressed In Dresden) jól egyesíti a két dimenziót egy harmadikban. Mégis, ha már punk, akkor a duó leginkább azzal lázad, hogy elkerüli a kiszámíthatóságot, például house-os dobtémákat beépítve a meghitt hangulatú nyitódalba (Young Aren’t Young), vagy balladát írva egy észrevehetetlen dubstep ritmusszerkezetre (This Day Is Made), míg a Gold Blood igazi stadion-rock erős szintikkel és dobokkal megtámogatva, a Lovesickben pedig épp annyi funky van, amennyi még nem veszi el a szám tökös élét. A társproducerei között Richard X-et is csatasorba állító THITH-album lényegét tekintve a nyolcvanas évek hangzása előtt tiszteleg, de integet a rokonság több korosztályának is, Siouxsie-tól a kilencvenes évekbeli Saint Etienne-en és Dubstaron át a szintiket újrafelfedező mai popcsajokig.
 
8/10
 
Velkei Zoltán

http://thehundredinthehands.com

 

 

https://recorder.blog.hu/2010/10/21/the_hundred_in_the_hands_the_hundred_in_the_hands
The Hundred In The Hands: The Hundred In The Hands

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr102387843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása