A napokban a Rock And Roll Hall Of Fame tagjai közé jelölt New York-i punk/hiphop trió a tervezett Hot Sauce Committee Pt. 1 helyett végül ugyanannak az anyagnak a második részét jelenteti meg 2011 tavaszán.
 
Meglehetősen furcsán alakult a Hot Sauce Committee című Beastie Boys-anyag sorsa. A zenekar első nekifutásra még 2009 őszén szerette volna megjelentetni a fenti címre hallgató lemezét (pontosabban a Pt. 1 címtoldalékkal ellátott első részt, mivel a második rész dalainak megjelenési formáján akkor még tanakodtak), de a sors közbeszólt: az 1964-es születésű Adam Yauch, azaz MCA szervezetében rákos daganatot fedeztek fel az orvosok 2009 nyarán, így a Beastie Boys kényszerpihenőre vonult. Az állítólag Bob Dylant is hangmintázó, továbbá Nast és a szintén New York-i fekete énekesnőt, Santigoldot is szerepeltető, koncept jellegű album megjelenése folyamatosan csúszott, pedig a Drowned In Sound zenei portál már a dalsorrendet is leközölte, és az együttes egy számot már publikált is róla kislemezen (Lee Majors Come Again).
 
A műtétje óta szerencsére már ismét jó egészségnek örvendő MCA és két társa, Ad-Rock (szül: Adam Horovitz, 1966) és Mike D (Michael Diamond, 1965) most arról tájékoztatta a nagyközönséget, hogy a Hot Sauce Committee Pt. 1 továbbra sem jelenik meg, ellenben 2011 tavaszán kiadják Hot Sauce Committee Pt. 2 című második részt, amit az időközben befejeztek – és ami kísérletezőbb lett az első résznél. Hogy az első lemezre szánt dalok sorsa mi lesz, még nem tudni, a kiadott közlemény szerint meghatározatlan ideig a páncélszekrény mélyén maradnak. Mike D ugyan azt nyilatkozta idén áprilisban, hogy „a dalszerzés szőlőérlelés, már meg is puhítottuk a dalokat, most egy hordóban tároljuk őket meg borosüvegekben a pincében, és szeptemberben kihúzhatjuk a dugókat”, az új igazi Beastie Boys-lemezre továbbra is várni kell.
 
A zenekar utoljára 2007-ben jelentkezett nagylemezzel The Mix-Up cím alatt, ám az csupa instrumentális darabot tartalmazott (MCA-ék abban az évben felléptek a Balaton Sound fesztiválon is). Az utolsó igazi – szöveges dalokat felvonultató – Beastie Boys-album, a To The 5 Boroughs 2004-ben jelent meg.

(rollingstone.com)

http://www.beastieboys.com/ 

https://recorder.blog.hu/2010/10/19/visszatart_egy_teljes_lemezt_a_beastie_boys
Visszatart egy teljes lemezt a Beastie Boys

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr662382762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása